Zöldségek nyelvről

Büszkén hallgatom a híreket a tévében/ből. Lám, fény derül rá lassan, milyen ősi kapcsolatotban áll a magyar nyelv a világmindenség mindeddig ismeretlennek vélt mélységeivel!

Mert ugye, csak a magyar nyelvben van olyan szó, hogy bozontos. Az elméleti fizika dicsekvéseit hallva, joggal merül fel a gyanú, hogy e szavunk alighanem a bozon létének ősi ismeretéről tanúskodik. Hát igen, ősapáink tudtak valamit, de mennyire!

Amikor az ember tüzetesen szemügyre veszi a tévé híradóban a gravitációs hullám érzékelési kísérletekhez nélkülözhetetlen, hatalmas derékszögű építményt, még ha vak is, látja nyomban, hogy ezzel szoros összefüggésben lehet a mi „no, ez derék” kifejezésünkben rejtőző metaforikus célzás a kozmikus tér eleddig fel nem tárt fontos viselkedésének törvényszerűségeire.

Ne hangozzék ünneprontásként, de mindamellett megjegyezzük, hogy csaknem minden nyelv a történő valóság leírásának egy-egy zsákutcája. Ősi világképi félreértések mentén alakult a legtöbb nyelv szókészlete. A nyelvi szabályok és a szókészlet kontextus mentes felszereltsége a gondolkodás és a beszéd kialakulásának kezdetén születik, amikor az ember még nem tisztázta, hogy mit csinál, amikor beszél, hogy csak figyelmet akar, hangokkal lökdösődik, vagy gondolkodik is majd. Mire megérlelődik a népek kollektív tudatában az általuk összetákolt nyelvi eszköz kritikája, már olyan sokan beszélik azt a nyelvet, gátlástalanul tódva-fódva, képletességekkel és jelentésátvitelekkel tömködve be a fogalmi lyukakat, ráadásul úgy, hogy nemcsak egy nagy újító revízió, de még egy kicsiny lélegzetvétel idejére sem hagyják abba, nos, akkor már világos, hogy nincs mód beavatkozni. A nyelv, mint egy nagy sárgolyó gördül a kommunikáció útján, és felszedi az összes spontán és meggondolatlan sarat, ami csak útjába akad. Így minden nyelv egyre hatalmasabb, kontextusoktól terhes sárgolyóvá lesz.

Úgyhogy, hibák akadnak elvétve nálunk is.

Mire rájövünk, mi minden szó és grammatikai kallantyú hiányzik még nyelvünkből, már nincs alkalom azt mondani, állj, kezdjük elölről, árnyaltabban kell beszélnünk! Pedig bizony, kevés a fonémánk, lukas a morfémakészletünk, a fogalomkészletről nem is beszélve. Meggondolatlanok voltak az emberi viszonyok, hiányos a valóság értése, melynek nyomán szavaink születtek, minek okán  nem tisztázhattuk, mit is kellene értenünk bizonyos fogalomneveken.

Így aztán ott marad minden ellentmondás, pongyolaság, hiányos ragozás, az emberi viszonyok fehér foltjainak nyelvi nyomai, mint például a személytelenkedő teccikezés esetében van, amit mi ősidők óta úgy utálunk, s ami miatt, hogy ne húzzuk az időt a vargabetűs célozgatással, bizony, kénytelenek leszünk a teremtőt szemtől szemben tegezni (már ha összejön valaha is egy találkozás), hogy ne tűnjék tiszteletünk annyira idétlennek.

Más népekkel is így van ez. A németek sem tudnak többé mit kezdeni a der-die-das, a szavak neműségének logikátlan átfedéseivel.

Az a szerencsénk, nekünk, magyaroknak, hogy lám, miénk az egyik legősibb nyelv, amiben kozmikus tudás lakozik.

Vagy nem a fizikai ismeretek legújabb felfedezéseire utalnak-e a magyar kocsmába betévedő atomrészeg ember azon szavai is, melyekkel a kocsmáros mitkereselittjére válaszol: "Hadd rondítsak ebbe a sarokba!" Ne zavarjon bennünket, hogy két dével és külön írná a hadron szót, mert a részeg ember már csak ilyen. Úgyis ráhagyják, hiszen még a csapos is érti, hogy e megszólalásban ősi tudásunk bujkál, amit még csak most kezd utolérni a fejletlen Nyugat.

Én már nem merném kizárni azt se, hogy ősi kultúránkban a disznót gyakran szólították utronnak, amikor odavetették elé a moslékot: Ne, utron! Érdemes-e kételkednünk abban, hogy a fizikusok innen vették a neutron elnevezést.

A nyugati civilizáció fejlődése lassú. Számukra még sok kérdés nyitott. Például, hogy mije a tervnek, s hol az a dug, amibe a terv sajátjaként képes beledőlni. Csak hadd agyaljanak rajta! Aztán egyszer majd mesélünk.

                                                                      D-Vektor nevében is Pesövé Ofszi