Zalakaroson jártam GÖELEVENnel. Miközben uszítottam a kis vaksit erre-arra, felfigyeltem valamire, egy bizonyos attitűdre, ami mintha kezdene eluralkodni világlátásomon. Igen, egyfajta vénember - na, talán csak öregcsávó - attitűd kezd kiütközni témalátásomon. Íme:
 |
| hasznára lenni még a világnak...! |
 |
| sajnos, gyerek méret! |
 |
| ím a túlélés totális értelmetlen volta... |
 |
| csak nem leállni, csak nem elhagyni magunkat! |
 |
| amíg élünk, az álom talán még valóra válhat |
Te jóságos Ég, régen én nem ilyeneket gondoltam!
Mit gondoltok, van még értelme orvosért kiáltanom?
