2025. február 14., péntek

Látvány és bölcselet

 

 Katkó Tamás galéria vezető tegnap este hatkor már meg sem próbált leejteni egy tűt a Kolta Galériában, ahol Kiss-Kuntler Árpád Hommage á...* című, hosszan érlelt képsorozatának 50 fotója került a falakra. A nyitóképen Kincsess Károly beszélgetőtárs a saját székét kínálja fel a zsúfolt terem hátsó traktusában ácsorgó sokaságnak.

*az idevágó francia karaktert az én klaviatúrámon - hoppá! - nem lehet megjeleníteni

 

Olyan fotó felvételekről van itt szó, melyek Kiss-Kuntlernek nagyobb részt fotóriporteri munkái során már várt és heurékával üdvözölt látványként ötlöttek szemébe, mert bennük felfedezni vélte, azaz kifejeződni látta jeles és számára fontos emberek szellemi karakterét. A kiállított képek mindegyikéhez egy-egy bölcselet értékű gondolat társul, jó részt a tisztelet alanyaként megidézett személy életművéből. 

Egy 80 képpel könyv formájában is napokon belül bemutatkozó sorozatról van szó, mely tehát sok-sok éves tudatos keresés és várakozás után állt össze mostanára. A Kolta Galériában Kincses Károly fotómuzeológus élvezetes társalkodói jelenlétét mától már nélkülöző, egy hónapon át fellelhető kiállítás ilyenformán különleges szellemi kaland azoknak különösen, akik a képi kifejező erő valamint az ember és kozmosz mind mélyebben feltárulkozó viszonyát értelmező, helyenként döbbenetes gondolatok iránt fogékonyak.

Nem csupán fotókiállítást, hanem olyan intellektuális vállalkozást láthatunk itt, mely a mai fotográfiai túlkínálat idején sok dimenziós szellemi egészként elénk táruló ritkaságnak számít.

Háló Kulturális és Közösségi Központ, 1052 Budapest, Semmelweis u.4.



 











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése