MINIMÁL senki többet harmadszor

Tegnap, a megtiszteltetésre nemet mondani nem tudván, eleget tettem a felkérésnek, és megnyitottam a MAOE Fotóművészeti tagozata Minimál 1x 2x kiállítását a Klebelsberg Kutúrkúriában.

Kellő apropó kínálkozott, hogy ócsároljam kicsit a múlt század távolába vesző kezdeteket. Pocskondiáztam kicsit Mondriant, a képzőművészeti minimál egyik ősfiguráját, szóba hozván, hogy a minimál úttörői nagy késztetést éreztek az ember eredendő, teremtőtől kapottnak is mondott habitusát semmibe venni.

Bár a korábban Újpesten bemutatkozó és most tovább gyarapodott tárlat tetszetős összképet mutat, a kiállított fotókra kevés szót fordítottam, s pusztán annyival céloztam a fotográfusok egészére általánosságban, hogy mióta a fotózás eszköze kezes lett, és a fényképezés ekkora teret hódított, sokaknak támad késztetésük azt gondolni, hogy a minimál nem csupán formai, azaz stílusbeli ismérv, hanem bagatellnyi, apró vizuális entitások (tücskök-bogarak, szórasemérdemességek, entropikus intimitások stb.) összecsipegetése (katt, katt) és szemünk elé tolása is. És valóban, ma már könnyedén, művészeti invenció nélkül is képpé tehetőek a véletlen mindenféle érdemei. 

Ám a jó minőségű fotó is előbb-utóbb az ember számára fontos Valami - Valamik - lényegre törő felfedezését célozza - tettem még hozzá (remélem, nem fenyegetően :-)

Ez irányba ható vonzerőnek szánván, elkezdtem citálni egy másik, ugyancsak nagyszerű kifejezési ág, a zene művelőinek minimál törekvéseit, melyeket kezdetekben inkább szemléletkritikai gesztusnak szántak, de ebből nőttek ki az olyan hatalmas és lelkesítő életművek, mint Philip Glassé, Steve Reiché, John Cage-é, Vangelisé, Laurie Andersoné és az idők során szívembe zárt további sokaké.

Társított értelmezéseimmel (talán csak süketeléssel?) együtt gyorsan kifárasztottam nem túl nagy számú, és valóban méltatlanul, ácsorogva zenei citátumokat hallgatni kényszerülő hallgatóságomat.

Láttam, hogy a nagy múltú Füles dühösen elfut a közelből, mások állva próbálnak elaludni, pedig az egész alig volt több fél óránál.  :-)

Mondhatnám most, hogy igazából csak az új mobilomat, mint bluetooth-os zenelejátszó eszközt  akartam éles helyzetben kipróbálni, de miért mentegetném magamat: véghez vittem, amit a szellemi falat ledugásának céljából magamra vállaltam. 

Mint később kiderült, Vajda János druszám mobiljával egyenesben közvetítette az egész ceremóniát a facebook felé, előre nyújtott karral, fél órán keresztül, svenkelve és fártolva rendületlenül követett, amiért itt emelem kalapomat.

Később, már a pogácsás fogadáson említettem neki, hogy ha tudok a közvetítésről, többet is beszélhettem volna, amire kitörő vidám jajgatás formájában borított rám baráti kritikát. Szél Ági sodródott később a közelembe és hencegve szólt, hogy mennyire utálta ezt az egészet, és hogy neki van otthon egy egészen egyszerű zenéje, amit annyira szeret, hogy tucatszor másolta egymás után, hogy szakadatlanul hallgathassa. Kérdésemre, hogy miért nem játszatja inkább hogyishívjákjával azt a zenét loopban, talányosan nézett, mint kinek az ilyen szavakról csak a lupus et agnus jut eszébe.

Dr. Agócs József meglepetésszerűen kivált a rezignált "tömegből" és őszintének látszóan tetszését nyilvánította, dicséretesen megemlítvén még a minimál zene úttörői között Penderecki nevét, akit én - bár nagyra tisztelek - valóban nem említettem, hál istennek, mert akkor aztán némely ugyancsak nagyra tisztelt barátom fejével törte volna ki a hatalmas terem távoli végében a falat, hogy hamarabb kereket oldhasson.

Az egyetlen, aki nem csupán kibírta a tematikát, de alkotóan kapcsolódott bele (már csak utólag, négy szem közt), Eifert János volt, aki felhívta figyelmemet a minimál zenei, pontosabban a strukturális és repetitív kísérleteknek köszönhető forradalmi hatásra a táncművészet terén, ami a test új kifejezési gesztusainak nyitott utat, egymáshoz közelítvén a mozgásművészet különféle ágait. 

Mindezt visszaigazolásnak veszem, hogy néha érdemes untatni, akár bosszantani is az egyébként egyenként különféle kiváló erényekkel bíró sokaságot.

A nagy türelmetlenség láttán nem volt már időm elővezetni a minimál felé kacsintó költészeti apróságomat, amit most ide tűzök, mert úgy egyébként itt a tavasz a Klebelsberg Kultúrkúriában is

semmi

Múló érvényű

tavaszi semmit bárki

szélnek ereszthet,

de őszinte nihilt,

mélyen szántót csak költők,

filozófusok.