2018. január 24., szerda

Woman és emberek



Baricz Katinak volt jelenése tegnap az Amadeus Művészeti Alapítvány kiállító termében, a Veder utcában. Ennél lököttebb utcát nem találsz Budán. Jómagam térképpel a kezemben kóvályogtam vagy negyed órán át a feltételezett jó helyen, de utcatábla sehol, házszámok se. Akkor végre arra botorkált valaki a sötétben, s mert rákiáltottam, a Veder utcában vagyunk-e vajon, rám köszönt: Vékás Magdi volt. Ő is próbált megbizonyosodni. Kerestük együtt a bizonyosságot, le-fel, mint a népmesében. Végre jött a túloldalon két alak. Adjon a jóisten szép sötétséget! Tudják-e kegyetek, milyen utcában vagyunk? Nem ez itt a kérdés, válaszolta Szél Ágnes, hanem, hogy hol ez az egész buli. Simon Csilla is bizonygatta, hogy ő sem a hétfejű sárkánnyal remél itt összefutni. Na, akkor kerestünk tovább együtt, most már négyen abban a bolond, házszámtalan, névtáblátlan Veder utcában.
Egy távoli, kiszűrődő fényben végül megtaláltuk. Volt ott már vagy száz kabát egymás hegyén-hátán a pár tucatra méretezett Kleiderbügel tetejében, s javában zajlott a szeretet-ige hirdetése. Megnyitó megnyitót ért aztán.
Na persze, voltak képek is, 12 kezdetben bariczi szöveglepedőbe burkolózó, élet nagyságú apostol, később, a hangulat tetőfokán már leplezetlenül, aktban még hozzá, és mert fotográfia a hívószó, mindahányuk a legkülönfélébb kamerákkal volt fügefalevelesítve. Tizenkét Fonyódra, Baricz kertjébe csalt ifjabb, vénebb fiú, sokunk tisztelt ismerősei.
De mi az ő jelenésük a bariczi jelenéshez képest! Lármás, vidám gyümölcs, szerelmesülten csüngve Leonardó örökké termő ágain. A Los Gringos együttes boldogító latin-amerikai zenéje ölelte körbe a megjelent sokaságot. Színes ajándék leporellók röpködtek köröttünk. Jóféle vörösbor keringőzött a poharakban.
Hogy mi volna a helyes terminológiai megnevezése ennek a bariczi örömbulinak, még gondolkodom, de lehet, hogy az: örömbuli.

Vacak, Samsung mobillal kattintott kép, GÖELEVEN forog a sírjában

2 megjegyzés: