(gazdái már hurcolkodnak, nem bírták nézni maguk körött az emlékektől átitatott lakóteret)
közreadok egy mesét, hogy érezhessük, bár távoznak szeretteink, a macska örök és mindenféle.
Tegnap majdnem belerúgtam egy macskába a Zarnó utcában, de megelőzött, azt
mondta, szevasz. Csak úgy foghegyről mondta, mert közben lankadatlanul
pofozgatott egy üres egérkonzerves dobozt a fal tövében. Elbizonytalanodtam:
- Üdvö...öö...szevasz. Ismerjük egymást?
- Megállt a pofozással, a doboz elgurult a közeli kert felé.
- Hát nem emlékszel?
Az én koromban az ilyen kérdés kissé övön aluli, ilyenkor kétszeresen az
emlékezés görcsébe merevedek (tudom, ikesige!) az eredmény rendszerint semmi,
de nem szabad színt vallanom:
-Ja, hát persze, hát te vagy aaaa...az izé...
- A Benci - segített ki a macska.
- Aha, igen, Beni Hasszán, a festő macskája...
- Nana, ne keverjük! Tudok arról a belvárosi pacifistáról. Én simán Benci
vagyok, a mátyásföldi keményfiúk egyike, a ténsasszony macskája a Farkasfog
utcából, kék ajtós porta, erősen csengetni - mondta Benci csak úgy magának,
ahogy az elveszni készülő gyerek gyakorol anyukája intelmére, aztán hozzáfűzte:
- Azt tudod, hogy már majdnem körömre kaptalak az előbb? Csak az utolsó
pillanatban felismertelek.
Kicsit csuklani kezdtem, bár nálam már csuklani is veszélyes.
- Hát ennek nagyon örülök.
- Nem szeretem a városi fazonokat, de te más vagy. Valahogy más. Vállalod a
lecsúszott cipzáradat, a tejföllel lezabált kardigánodat. Tejföl, istenem! Nekem
folyton egérkonzervet adnak! ...Szóval, Te másnak látszol.
A kis szarházi, hogy hízeleg! Dorombolhatnékom támadt. Nem rossz macska ez,
közvetlen és egyéniség. Kár lett volna belerúgni.
- Ha a farkad kicsit hosszabb lenne, már szinte macska lennél - folytatta
Benci.
Pára lepte el a szememet. Nem akartam kiadni az érzéseimet. Belerúgtam
egyet a falba. Benci nyomban odapisált.
- Aláírás, pöcsét - mondta, - barátságunk záloga.
Azon vettem észre magamat, hogy baktatok mellette a cinkotai Kis-erdő felé
vezető úton. Én ugyan ellenkező irányba indultam eredetileg, de nem akartam
elrontani a hangulatot. Mikor a Frászkereki Kocsmánál jártunk, gondoltam,
próbára teszem a barátságot, meghívatom magamat egy felesre, de aztán
bekattant, hogy ez macska. Kocsmában azért nem mutatkoznék vele. Így hát folytattuk
utunkat fejjel egyenest a cinkotai bozótosnak. Messze volt még, a távoli zöldet
szürkébe vonta a két kerület közötti ugaron átvágó autók felverte por.
Éreztem, kéne valami téma.
- Van egy film... A macskák persze nem járnak moziba...
- Shreck kettőőőő... mindenki ezzel jön. Nos, igenis van benne valami. Az
én rokonaim tulajdonképpen... talán nem tudod, nagyragadozók.
- Na és! Nekem meg sintér a nagyapám - vettem fel e beszélgetés fonalát. -
Csak negyed-sintér volnék ugyan, de az is valami. - Ez onnan ötlött eszembe,
hogy távolabb csősz kerülte épp a kiserdőt, ahová tartottunk.
- Ahacsak, nocsak! - csuklott egyet Benci. - Nem az tán ott a nagyapád?
- Látok is én már odáig, de nincs kizárva.
- Jó kis pofa vagy, jössz itt a rokonaiddal. Igaz ugyan, hogy én is épp az
enyéimhez indultam. Gondoltam, itt az ideje felkeresni őket, megtudni, volt-e már ma betévő falatuk.
Nagymacskák. Ilyen karmok, ekkora tépőfogak!... Azoknak egy sintér....érted!
Ahogy így társalogva poroszkáltunk, a távoli bozótos kezdte uralni az ég
alját. A csősz természetesen nem sintér, és általában süket is, mint az ágyú.
- Jajj! Elfelejtettem beadni a gyógyszert az egeremnek - csaptam homlokomra
teátrális mozdulattal. Ez volt a kifogás, amin már néhány perce gondolkodtam. -
Beteg az egerem.
- Akkor később majd vissza? - Benci készségesen lassított. - Mi baja?
-Macskajajj. De te csak menj! Én máris visszafordulok.
- Persze, macskajajj, és én csak megyek. Pedig tényleg jó faroknak tűntél, és már majdnem ott vagyunk. Biztos, hogy beteg? Na, hát sajnálom - mondta, mert nem mozdultam, és farkát
felcsapva kocogni kezdett a mátyásföldi bozótos felé. Hamarosan eltűnt az
ösvény fordulójában. Én is haladéktalanul sarkon fordultam, a sarok persze csak
képletes, úgy is mondhatnám: nyúlcipő. Azért még egyszer visszanéztem. A bokrok
ágai között mintha két sárga folt világított volna. Színvakoknak kresz lámpa,
de én tudtam, mi az: ha nem ő, hát a rokona.
És milyen okos voltam, hogy kisütöttem ezt az egeret! Másnap megírták az
újságok, hogy a kiserdőből megtépve került elő bizonyos ténsasszony, aki, mikor
észrevette, hogy eltűnt a tejföl, mérgében elszaladt Cinkota felé, a macskájába
belerúgni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése