Macskasztori

Hogy lazíthassak a Beni barátom elvesztése feletti bánat szorításán
(gazdái már hurcolkodnak, nem bírták nézni maguk körött az emlékektől átitatott lakóteret)
közreadok egy mesét, hogy érezhessük, bár távoznak szeretteink, a macska örök és mindenféle.

Tegnap majdnem belerúgtam egy macskába a Zarnó utcában, de megelőzött, azt mondta, szevasz. Csak úgy foghegyről mondta, mert közben lankadatlanul pofozgatott egy üres egérkonzerves dobozt a fal tövében. Elbizonytalanodtam:

- Üdvö...öö...szevasz. Ismerjük egymást?

- Megállt a pofozással, a doboz elgurult a közeli kert felé.

- Hát nem emlékszel?

Az én koromban az ilyen kérdés kissé övön aluli, ilyenkor kétszeresen az emlékezés görcsébe merevedek (tudom, ikesige!) az eredmény rendszerint semmi, de nem szabad színt vallanom:

-Ja, hát persze, hát te vagy aaaa...az izé...

- A Benci - segített ki a macska.

- Aha, igen, Beni Hasszán, a festő macskája...

- Nana, ne keverjük! Tudok arról a belvárosi pacifistáról. Én simán Benci vagyok, a mátyásföldi keményfiúk egyike, a ténsasszony macskája a Farkasfog utcából, kék ajtós porta, erősen csengetni - mondta Benci csak úgy magának, ahogy az elveszni készülő gyerek gyakorol anyukája intelmére, aztán hozzáfűzte: - Azt tudod, hogy már majdnem körömre kaptalak az előbb? Csak az utolsó pillanatban felismertelek.

Kicsit csuklani kezdtem, bár nálam már csuklani is veszélyes.

- Hát ennek nagyon örülök.

- Nem szeretem a városi fazonokat, de te más vagy. Valahogy más. Vállalod a lecsúszott cipzáradat, a tejföllel lezabált kardigánodat. Tejföl, istenem! Nekem folyton egérkonzervet adnak! ...Szóval, Te másnak látszol.

A kis szarházi, hogy hízeleg! Dorombolhatnékom támadt. Nem rossz macska ez, közvetlen és egyéniség. Kár lett volna belerúgni.

- Ha a farkad kicsit hosszabb lenne, már szinte macska lennél - folytatta Benci.

Pára lepte el a szememet. Nem akartam kiadni az érzéseimet. Belerúgtam egyet a falba. Benci nyomban odapisált.

- Aláírás, pöcsét - mondta, - barátságunk záloga.

Azon vettem észre magamat, hogy baktatok mellette a cinkotai Kis-erdő felé vezető úton. Én ugyan ellenkező irányba indultam eredetileg, de nem akartam elrontani a hangulatot. Mikor a Frászkereki Kocsmánál jártunk, gondoltam, próbára teszem a barátságot, meghívatom magamat egy felesre, de aztán bekattant, hogy ez macska. Kocsmában azért nem mutatkoznék vele. Így hát folytattuk utunkat fejjel egyenest a cinkotai bozótosnak. Messze volt még, a távoli zöldet szürkébe vonta a két kerület közötti ugaron átvágó autók felverte por.

Éreztem, kéne valami téma.

- Van egy film... A macskák persze nem járnak moziba...

- Shreck kettőőőő... mindenki ezzel jön. Nos, igenis van benne valami. Az én rokonaim tulajdonképpen... talán nem tudod, nagyragadozók.

- Na és! Nekem meg sintér a nagyapám - vettem fel e beszélgetés fonalát. - Csak negyed-sintér volnék ugyan, de az is valami. - Ez onnan ötlött eszembe, hogy távolabb csősz kerülte épp a kiserdőt, ahová tartottunk.

- Ahacsak, nocsak! - csuklott egyet Benci. - Nem az tán ott a nagyapád?

- Látok is én már odáig, de nincs kizárva.

- Jó kis pofa vagy, jössz itt a rokonaiddal. Igaz ugyan, hogy én is épp az enyéimhez indultam. Gondoltam, itt az ideje felkeresni őket, megtudni, volt-e már ma betévő falatuk. Nagymacskák. Ilyen karmok, ekkora tépőfogak!... Azoknak egy sintér....érted!

Ahogy így társalogva poroszkáltunk, a távoli bozótos kezdte uralni az ég alját. A csősz természetesen nem sintér, és általában süket is, mint az ágyú.

- Jajj! Elfelejtettem beadni a gyógyszert az egeremnek - csaptam homlokomra teátrális mozdulattal. Ez volt a kifogás, amin már néhány perce gondolkodtam. - Beteg az egerem.

- Akkor később majd vissza? - Benci készségesen lassított. - Mi baja?

-Macskajajj. De te csak menj! Én máris visszafordulok.

- Persze, macskajajj, és én csak megyek. Pedig tényleg jó faroknak tűntél, és már majdnem ott vagyunk. Biztos, hogy beteg? Na, hát sajnálom - mondta, mert nem mozdultam, és farkát felcsapva kocogni kezdett a mátyásföldi bozótos felé. Hamarosan eltűnt az ösvény fordulójában. Én is haladéktalanul sarkon fordultam, a sarok persze csak képletes, úgy is mondhatnám: nyúlcipő. Azért még egyszer visszanéztem. A bokrok ágai között mintha két sárga folt világított volna. Színvakoknak kresz lámpa, de én tudtam, mi az: ha nem ő, hát a rokona.

És milyen okos voltam, hogy kisütöttem ezt az egeret! Másnap megírták az újságok, hogy a kiserdőből megtépve került elő bizonyos ténsasszony, aki, mikor észrevette, hogy eltűnt a tejföl, mérgében elszaladt Cinkota felé, a macskájába belerúgni.