Létezik-e a mifolyikitt?

Létezik-e a valóság? - szomszédommal épp e tételezhető kérdés körül évődünk. Úgy látszik, mindketten ráérünk nagyon.

Nos, szívesebben kérdezném: Mi köze hozzánk - már a valóságnak, mert ezzel a nagyján túl lennénk, s innen nézve máris szóra érdemes, létező valamiről beszélnénk. Ő azonban, ki évtizedek óta a szolipszizmus lehetőségével kacérkodik (értsd: azzal, hogy ő ugyan létezik, de én már nem) nehéz zöld ágra vergődni.

Számomra elég, ha csak megmukkan ez a szomszédom, mert akkor máris bizonyított a rajtam kívül álló valóság létezése, mert ugye, amennyiben - akár csak kettőnk között - semmi sem létezne, akkor ez a mukkanás sem volna.

Én azonban hiába mukkanok neki. Pedig hallja, csak hát azt gondolja, hogy nincs egyéb, mint ő, és most történetesen elképzelt egy embert mukkanással.

A mukkanás tehát kevés. Elmémre kell hagyatkoznom, s vizsgálnom, mi konstruktív kínálható a tekintetben, hogy szomszédom téved. Talán az volna a szerencsésebb közelítés, hogy mihez nincs, s nem is lehet hozzáférésünk mindabból, amit létezni vélünk?

Kérdezném építőleg: rajtunk kívül álló valóság mutatkozik-e nekünk, ami tőlünk függetlenül valamilyen, na és ha én ebben magamat megbizonyosodottnak találom, miért volna az én szavam kevesebb, mint egy szomszéd-entitásé? És ne is egészében kérdezzünk rá holmi objektív létezésre,  hogy ha e kérdésre a sommás nem - részlegesen akár - ellentmondásos volna, hanem tételesen.

Mi az, ami elhamarkodott tételezéseink hosszú sorában esetleg csakugyan nincs?!

Bár ez célszerűséget tekintve már olcsó játék,  létünk lehetséges értelmének inverz és hasznos időt rabló közelítése, mégis - ilyen az elme - készséggel játszom, tocsogok magam is fogalomkészletem ingoványosában. Különösen az ítélkezés értékűek között lehet legmélyebbre süppedni.

S csakugyan: milyen valami? Sőt: milyen jogon, kinek-minek jogán milyen valami?

Kétségtelen: efféle jogosultsági hierarchiára célzó belekérdezésekkel elszakadunk a minőség nélkül létező valóságtól, mondhatni: ezzel tükör előtt önhatalmúskodunk. Felsőbb jogosítvány meg sehol.

Szellemi-egérútilag előbbre vinne, ha azt kérdeznénk: Létezik-e másik, további valóság? Úgy értve, létre jött-e már valami, ami nélkülünk, az emberi elme nélkül eredendően nem volt.

Közelebbről, mondjuk: valósággá lesznek-e virtuális bravúrjaink?

Itt sok minden volna sorolható, köztük legbravúrosabb szerszámunk, a matematika.

És akkor, ha fárad az elme, mert a lajstrom szinte végtelen, mondható volna: és így tovább, na persze!

Csakhogy némely elme nem építőn gondolkodik, hanem csak vitatkozik, s fáradván azt szereti mondani: nem hiszem.

A valóság pedig, akár van, akár nincs, akár minőség nélküli, azaz nem tételesen teremtette a teremtő, hanem csak univerzumot játszott, akár tételes és minősített, meghatározott, értékszemléletű volt a teremtés, nos, mindez velünk együtt - akik visszapofázunk, beleugatunk és kételkedünk - már valóban nagyon bonyolult. A valóság milyensége mostanában már, még nemlétezése esetén is határtalan.

Apró bizonyságul tessék:

Mi folyik itt? Csal itt egy ember? Vagy csak az atomok kóvályognak ide-oda, rabul esvén épp a véletlennek?

És létezik-e egyáltalán a mifolyikitt?

Lehetséges emberi válaszok:

Készenléti állapot

Esély a bliccelésnek

Pozíció a Jogosultság-Potenciál közelében

Előtöltéses utólukasztás

Közben épp hívtak mobilon...

Mozdulatsor-szakadás szórakozottságból

Ellenőr csali (azt hiszi majd, hogy azt hisszük)

Megosztás a világ-villamoshálón

Olvasóink bizonyára számos-számtalan további tippel szolgálhatnának a látszat mögötti mifolyás feltárása céljából,

de eláruljuk, mi történt:

Megállt a villamos, és bizonyságául, hogy a kéz csak támaszkodott, gazdája leszállt, a jegy pedig ott maradt.

Legutolsó tippünk járhat hát legközelebb a valósághoz: valaki gondolt valaki másra is. Ez az egyszerre leglogikusabb, legnemesebb és hivatalból legüldözendőbb emberi valóság. Sőt, nyissunk teret a törvényileg legkezelhetetlenebbnek, az ábrándozásnak: lehet, hogy annyi nap után, a jegy még mindig ott van, és nem is haszontalanul (mert ez egy ósdi lukasztó, ez dátumot még nem üt. :-)