A fotóvalóság

Vagy ezer okostelefon sereglett az Erzsébet téri tó köré április másodikán este, hogy köszöntse a tavaszt. Valamennyi természetesen a maga lerázhatatlan kullancsával érkezett. Hűvös volt az idő, de ez nem tartott vissza egy bizonyos exhibicionista férfit, hogy meztelenül bele ne vesse magát a vízbe. Nagy rivallgással fogadták ezt az okostelefonok, kullancsaik pedig, jóllehet a férfi még csak most csavarta nedves néznivalóságát vastag pokrócába, már oda se figyeltek, csak az afférról készült fotóikat mutogatták egymásnak. Ez az, amiről már Susan Sontag és még annyi mindenki írt, hogy valóságunkat hamarosan kiszorítja a fotók valósága.

Igen, nincs kizárva, hogy már rég ki van szorulva.

A fotográfia iránt érdeklődőknek érdemes felfigyelni arra, hogy a mobilos képalkotásban hogyan sekélyesednek el a komponálás esztétikai sajátosságai. Az eszközkezelés kínálkozó logikája szerint a diszplay tartása és így értelemszerűen a képkivágás is legtöbbeknél vertikális, hiszen így legkönnyebb a telefont kezelni. A digitális korszak kínálta eszközök kényelembarátok, és a modern ember büszke arra, sőt, kéjeleg abban, hogy miközben egy viszonylag bonyolult eszközt kezel, a másik kezét a zsebében tarthatja. A képen látható társaság gyakorlata jól tükrözi, miről beszélünk. Négy okostelefon van kézben éppen, s mintha egy ötödik is lenne, ami a kép alján lévő pohárban csücsül. Valahány készülék vertikális tartásban látható, különösen, mert az imént elkattintott fotó is vertikális elrendezésű, na persze. Következésképp fenn teljesen fölöslegesen virít az ég. Zoom nincs, esetleg túl lassú, körülményes a kezelése, vagy nem jutott egyiküknek sem eszébe. A fényképezendő férfiakt kicsiny pontként elvész tehát a kényszeredett képi rendetlenségben. De megvan, rá van lőve! - hogy stílusosan fejezzük ki a dolog sekélyes céljának lényegét. Látni jól, hogy a lányok e fiktív sikerrel büszkélkednek.