Fel a gép, bekapcsol, célirányba fordul. Tized másodperccel az előtt, hogy megnyomtuk a gombot, sötétbe borult minden. Egy egész órára - helyi fél kilenctől, a környezet iránti, világot átfogó fogadalmunk szerint.
Egy egész órányi sötétség? Nem tűnt lehetségesnek ennyit várni.
Jég hideg szél szaggatta emlékezetünket, hogy mennyire megfogadtuk már ezerszer: utolsó pillanatokra többé nem időzítünk, mert - bizonyos kozmikus körülmények tekintetében tört másodperccel később születtünk - a kecsegtető pillanat nem nekünk való. Egyáltalán a fényképezés, ami leginkább elkapásra megy!
Csak hogy nem úgy van az! Az ember nem hiszi el. Nem hisz a végzetes össze-visszaesküvésekben.
Pedig tudhatná már annyi év után, hogy ez van.
Most azt hisszük hát határozottan, hogy dehogy fotográfusok, mégis inkább írók vagyunk. A gondolatot nem szoktuk lekésni.
Ez most tehát az elhatározás. Aztán majd meglátjuk....
Képünkön a Lánchíd, a Vár és a Mátyás templom a Föld órája szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése