Állványságrul

 Az állvány – vagy azt megelőző állapotában a fém - a belé invesztált fejlesztés útján meghaladja az embert, még pedig azon nevetséges tény által, hogy eggyel több lába van.

Az állvány fotózni nem tud, egyszerűen csak helytáll, hogy időt nyerjen reszkető kezünk.

Igen, reszket! Miért reszket? Miért mint a kocsonya tetőtől talpig az, aki fényképezésre született?

Mert nem arra született. Itt valami el lett kapkodva.

Az állvány nélkülözhetetlensége rávilágít az ember, mint eredendő funkcióit meghaladni képes teremtett lény mérnöki konstrukciójának hiányosságaira.

A kinetikus és statikus feladatokra egyaránt alkalmas test helyes esetben három lábú lenne. Igen, Teremtőnk, Fenségednek ezt jobban át kellett volna gondolnia, ha már az embert elmével, azaz kíváncsisággal és képzelettel is felszerelte!

A szilárd belső váz jó elgondolás volt, de a rugalmas ízületekben találkozó vázelemek viszonyát bármely adott helyzetben, bármely adott pillanatban tudni kéne rögzíteni, mert az ember érzékei lassúak. Lassan kristályosodik ki az érzéklet bizonyossága.

Őskor, ókor, középkor, újkor, éltünk, fickándoztunk, mint Marci Hevesen. Először a fényképezés feltalálása világított rá Napnál fényesebben, hogy az ember nem fickándozhat szakadatlanul, s hogy fontos adottságok hiányzanak.

Az ember feje alól, ami - mint az artdeco elterjedése óta sejtjük is – teljesen fölöslegesen gömb alakú, hiányzik egy bármely pozícióban rögzíthető u.n. „gömbfej”.

Maga az érzékelés sem egzakt az embernél. Hát még az érzéklet eltárolása! Az ember nem képes érzékleteit egyezményesen kódolt és paraméterezett formában eltárolni. Kritikus pillanatokban smasszerekre van szükség, hogy hozzá lehessen férni az emberi elmében eltárolt információkhoz, amiről viszont már Heisenberg is megmondta az igazságot: nem hiteles. A smasszer közeledése eltorzítja a valóságot.

Egyik ember a másik élményeinek átvételekor mindig is találgatásokra kényszerült. Ám régebben nem gondoltuk, hogy a valóság és a találgatás közötti eltérésnek egyszer majd ekkora jelentősége lesz.

Ha szilárd anyagú tartó szerkezet akad is – funkcionálisan felemás persze, végzetesen hiányzik az emberből az olyan tartó szerkezet, ami nem organikus, aminek kiépülésére nincsenek befolyással fejlődési véletlenszerűségek. Olyan tartó szerkezetre gondolunk, ami kezdettől kész, s ami geometriailag egzakt formaelemekből épül fel. Ami az isteni rajzokkal bármikor egybevethető.

A fotografálás szempontjából értelmesnek mondható emberi szerkezet lehetőségének akadálya a növekedés maga, ami a magzati kiindulástól folyamatosan a véletlenek befolyása alatt áll. Csak mellesleg említjük, hogy a logikailag teljesen fölöslegesnek tűnő növekedés korai stádiuma sanda ártalmakhoz is vezethet (lásd: pedofilia stb.)

Az pedig, hogy a véletlennek köszönhetően esetleg háromlábú ember is születhet, enyhén szólva cinikus érvelés.

Fényképező ember segédeszközöktől eltorzult körvonala

A fényképezés fontosságának tudatában mondjuk: már világos, hogy az ember elcseszett egy valami.

Akinek ekkora fontosságú dologban, mint a fényképezés segédeszközökre van szüksége, az önnön teremtett valósága felett csak szégyenkezhet.

Mentségünkre szóljon, hogy a teremtés kockája akkor már rég el volt vetve, amikor önmagunkra eszméltünk.

Tökéletes ember belőlünk már nem lesz soha. Legfeljebb horribilis ráfordítások árán sikeredhet kezünk között egy-egy terminátor, hogy kacérkodhassunk az újra teremtés gondolatával.

Fotografáló Uraim, és Hölgyeim (sőt, lassacskán már fordítva!) Ne ábrándozzunk! Be kell érnünk a vacak állványokkal és fényképezőgépekkel.

Éjszakai szerencsétlenkedés fényképezőgéppel

A probléma vázlatos összefoglalása