Szörnyen gyönyörű

A materiális dolgok, a tárgyak sorsa iránti őszinte, zabolátlan, már szinte morbid kíváncsiság. Ilyesmiről szól nekem Balla Demeter, aki épp a Falk Miksa utcában kiállít most megint.

Már a Duna fotója 1965-ből ilyesmiről szól: figyelmét merészen (talán kajánul is) a mederbe tévedt víz gyötrelmes éji hánykolódására szűkíti.

Alapvetően drámai, talán ezért fekete-fehér az ő fotográfiai világa.

Életkora magasához viszonyítva mondható: túl sokat nem kattintott, de amikor igen, mindig nagyon következetes érzékiséggel szólalt meg, bár érezhető volt, hogy korszakváltások játszódtak le közben.

Akad egy-két kitérés, persze, mi a kurátor figyelmét sem kerülte el. Alighanem parafrazeáló stílusjáték, például, a modernizmusra visszatekinteni látszó Ebéd vége 1996-ból.

Leginkább a szarkasztikusan elgondolt, morbid fekete létől és kaparászásoktól terhes Csendélet esőben (2002) tűnik az egyik fő Balla létbugyornak.

Érdekesen ellenpontozzák ezt a korai sajtókövetelmények iránt lojális korszakából való talált képek, mint a Uszti Ilimszkben (1972) fellelt neoblőd eklektikus függönyözés vagy az Emlék (székre dobott kalap, kabát) 1964-ből. Konvencionálisan ihletett akt-anya fotóra is emlékezem Balla Demetertől, de a Legyen meg a te akaratoddal (1987) onnan aztán alighanem végérvényesen kitört.

Helyenként gonosz is már a ballai morbidság melynek azonban metaforikus ereje és formai leleménye lebilincseli azt, aki nem csak úgy tudja, hogy szereti, hanem valóban szereti a művészi kalandokat :-) (Éhség, 1996.)

A technika bártan és leleményesen (költőien) áll a dekadencia szolgálatában. (A sötétkamrában hívódás közben pofánvilágított Banán, 2000) Ide sorolható a Virágok anyámnak című röntgenfotójáték is.

Az emberlét nevű vegetációnak epigonok által elorozhatatlan különös formáit leli meg a ballai fényképezőgép. Átlát a testi viszonyok bujaságán túli misztikus világba (Pár ,1985)

Szóval – aki nem hiszi, majd megy és megnézi, s utána gondol - Balla Demeter csak egy van.

Pintér Sonja Galéria, Budapest, Falk Miksa u.10. Vigyázat, Pincelabirintus! Ariadné fonalát otthon ne felejtse!

- Ez nem lopkovics, te csacsi! Ez csak illusztráció! – Bátorítólag pillantok a nagy mester képével való szembesülés okán megszeppent GÖELEVENre