Árok következik, most tessék ugorni!

Mivel mélyebbre már nem süllyedhetünk, javasoltam a fiúknak, hogy a hovatovább muzeális kincsnek számító hódmezővásárhelyi árkok mélyét tárjuk fel egy következő évi játékos workshop alkalmával. Eddig süket fülekre találtam. Nem értem, mert jó a téma. Feltűnt nekem már korábban, hogy béna kacsák víztelen árokban szívesen fürödnek.

Árokmélyi patkány szemez GÖELEVENnel.
Azért közöljük, hogy az olcsó szépségek kalandorait távol tartsuk a projekttől

nem mintha nekik itt nem teremne semmi...

h'ommage

A kép azt a pillanatszövevényt ábrázolja, midőn D-Vektor, Pesövé Ofszi, GÖELEVEN és ÉN mély tisztelettel le(fel)borulunk a hódmezővásárhelyi 112 éves fa - na, és persze, önmagunk - nagysága előtt.

ki nem küldött munkatársam

Szenti Tibor nagyszerű néprajzkutató, tollforgató polihisztor, fotói ezreivel fenyegetőző tudós barátom amerikai látogatása útján belebotlott egy érdekességbe. Erről most közzéteszem ízes beszámolóját (bocs, hogy fotói százaiból csak hármat :-))), mert magam kicsit be vagyok havazva.

"Kedveseim!

Az elmúlt hét sok munkával, kutatással és felfedezéssel járt, az elmúlt napok pedig a több ezer fotó feldolgozásával. Ezeket folyamatosan kezdem küldeni.

A 19. sz. végén Tennessee Állam fővárosában, Nashvilleben világkiállítást rendeztek. Mivel az államnak nem volt saját, ütőképes bemutatható olyan anyaga, amivel kirukkolhat, ezért elhatározták, hogy fölépítik az athéni Parthenont. Szakemberek utaztak a helyszínre és pontos méretek, másolatok vétele után hazahozták és előbb fából készült vázra gipszből felépítették 1:1 nagyságban az Akropoliszon álló Parthenont.

A kiállítás után annyira tetszett az itt élőknek, az akkor már romladozó hatalmas építmény, hogy elhatározták, maradandó anyagokból újra fölépítik. Így is történt. Betont és műkövet használva, az 1920-as években elkészült a világ második, immár maradandó, és legépebb Parthenonja. Csak az eredeti fehér márványszín helyett a sárga műkövet használták, hogy a másolat egyértelmű legyen.

 

Az archív, fekete-fehér fotókon látni lehet azt a heroikus munkát, ahogy a Parthenon környezete, majd maga az építmény készült. A történészek fölhasználtak minden töredéket, amely az ókori templomból megmaradt, azokat kiegészítették és így látványossá tették. Először látható például a templom belsejében a Zeusz homlokából kipattant Pallasz Athéné  istennőnek a szobra.  A fotókon részletesen látni fogjátok, hogyan nézhetett ki az eredetije. Már a méretek is lenyűgözőek. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az archaikus kultúrát!

A fotók előbb bemutatják a gyönyörű parkot, ahol az építmény áll, annak a szobrát, aki a világkiállítást kieszelte és létrehozta, majd a nappali és az éjszakai Parthenont, valamint a templom belsejét, benne a timpanonban elhelyezett frízeket, szobrokat.

Szeretettel köszöntelek Benneteket: Tibor."

Nem, ez nem Szenti Tibor! Az ő szobra még tervezés alatt.

aki mindent látni szeretne, bekukkanthat Szenti Tibor Parthenon albumába: 

https://picasaweb.google.com/106258642374765295377/Parthenon?authkey=Gv1sRgCIXPmP7lzOPtyAE

 

a délelőtt fotója

Vasárnap délelőtt a budapesti Dessewffy utca - kizárólag a mai nagy hőségre való tekintettel.

MIASZÉP

E heti feladványunk:
A KÉP A SZÉP/CSÚNYA VAGY A VALÓSÁG VAGY MI (A FENE)?

Esti mese

Milyen mesét nem írtam még? Embermese, hát olyat írtam dögivel, és az már úgyis közhely. Állatmesém is volt, sőt, növénymesém is.

Rovarmese! Nem, nem a tücsök és a hangya, dehogy!

Rovarfiction! – ilyet még nem írtam.

Hol volt, hol nem volt.

Igen, az: hol volt, hol nem volt ökológiai tudat. Így aztán egyszer csak kilukadt minden, és kipusztult a Föld állatvilága. Ne röhögj, benne a legfejlettebb állat is, az ember! Ahogy az a legutolsó kocsmában is meg volt mondva: csak a csótányok élték túl a nagy kataklizmát. A csótányok és a keresztrejtvények.

A csótány aztán – lám, az alkalmazkodás csodája! - megtanult keresztrejtvényt fejteni. Na és magas szinten kommunikálni. Muszáj volt ezt is, mert ha a csótány nem tudja, hogy mi a Ferenciek tere bal oldali mellékfolyója, meg kell kérdeznie, különben nem küldhető be a megfejtés. Hova is, ja igen! A Kner nyomdába.

Már vagy háromszáz éve ki volt halva az emberiség, benne az állatisággal, amikor a Galilei által még az idő tájt újonnan felfedezett és megfigyelt távoli égitest lassan közelebb lopakodott. Most már határozottan úgy festett, mintha űrszerkezet volna, mert jobbra, majd balra navigált a hogyishívják fölött, a… innen nézve (honnan innen, hát innen, ahonnan a mesét írom) szóval, innen nézve a Vénusz és a Betelgőz között.

Ha mi neveztük volna el, Graviscope lett volna talán ennek az űrkütyünek az oldalára írva. Ám abban az idegen világban, ahonnan érkezett, nincs látó érzékelés. Nem fejlődhet ki szem, annyira erős az Ibolyán túli sugárzás. Nincs tehát felirat sem. Az ott élők fő érzékszerve a kibocsátott és visszaverődő ultra magas hanghullámok interferenciáiból hozza létre a tárgyak felszínének képét. Ilyen körülmények között persze csak botorkál a még oly fejlett lény is, ezért nagyon nagy szükség van egyensúly érzékre. Az viszont a gravitáción alapul.

Fejlődésük ezen a nyomvonalon haladt, míg nem űrhajóik energiaforrásával képessé lettek az égitestek gravitációs terét fókuszálni. Ha tehát egy ilyen űrhajó, két égitest között lebegve, azokkal egy vonalba áll, hatalmas gravitációs erőt képes magán át a kisebb égitestre átvezetni.

A Graviscope viszonylag bonyolult számításokat futtatott le a Naprendszer bolygói közt cikázva, és végül úgy döntött, kivárja a pillanatot, mikor kell a Nap gravitációs vonzerejét a Holdra fókuszálnia úgy, hogy a lelassuló égitest folyamatos napfogyatkozást tartson fenn a Föld egy bizonyos pontja, méghozzá a Hortobágy felett.

A gravitációs nyaláb hatására a Hold szemmel nem láthatóan lassulni kezdett, és innen nézve (honnan… hát innen, ahonnan írom) egyre kisebb is lett, míg végül zsugorodása megállt.

A Graviscope legénysége újjongva összekoccintotta kocsányon lógó hallószerveit, és ha beszélni tudtak volna, valami ilyesmi hagyta volna el ajkukat: „ Megszívtuk!”, ugyanis a Nap energiájával megszívták, visszaszippantották a tőlük épp távolodó Holdat.

A Graviscope számításai pontosak voltak: az alacsonyabb keringési sebességből következőn csökkent ugyan a centrifugális erő, ám a távolodás következtében a Föld gravitációs vonzása sem hatott akkora erővel, így a keringési egyensúly fennmaradt. Mellékhatásként mérséklődött a Hold vonzereje az óceánokra. Ez kicsit elkeserítette volna a csodálatos Mont Saint Michel bencés kolostor lakóit, és felettébb lelkesítette volna a hollandokat, ha még léteztek volna szerzetesek és hollandok, ám már csak a csótányok léteztek.

Csak csótányok, névlegesen még svábbogarak sem, mert akik szokásuk szerint így, svábbogárnak nevezték volna a csótányokat: a magyarok, azok már réges-rég kipusztultak.

A csótányok keresztrejtvényt fejtettek, következésképp egyre okosabbak lettek. Na, okosabbak nem, de műveltebbek. Az emberi civilizációk felhalmozott informális tartalmait magukba tömték, már szinte mindet. Ki vót tizennegyedik kicsoda özvegye, hol született Adolf akárkicsoda, melyik hegységben ered az izé folyó, hogy mondják a hogyishívjákot más szóval, mi a tudomisén pincspancsszulfid vegyjele, mit adtak be Raszputyinnak, minek a mozaikneve az FBI stb., stb.

Az ötszáz évre előre programozott gyomai újságnyomda mind eközben csak ontotta a rejtvény újságokat, mert nem volt ember, aki elzárja a számítógépes kombinatórika csapjait, s a gyár energiaszükségletét a hatalmas hortobágyi pusztaságot beborító szolárcella telep bőséggel fedezte.

A Hold azonban most (mikor? – hát majd akkor…) pályát változtatott, és nyilvánvalóvá lett, hogy ha minden így marad, a hortobágyi puszta fölött fél éven át napfogyatkozás lesz, és akkor Gyomának is befellegzett.

Fél év sem kellett, megállt a gyár. A csótányok gyorsan széthordták a raktárban felhalmozódott rejtvény-készletet, és aztán egyszer csak nem volt többé mit megfejteni. A kreatívabb bogarak vízparti homokdűnékre rajzolt kockahálóba terveztek szófeladványokat a gazdagoknak, de ilyesmire tényleg csak a felső tízmilliónak tellett. A kultúrára szomjas csótányok elkezdték a régebbi megfejtéseket kiradírozni. Hamar észbe kaptak persze a leges leglustábbak, és maradék megfejtetlen keresztrejtvényeiket 1:10 arányban kínálták kiradírozottakért, amin aztán jól megszedték magukat.
A szorgos buták radíroztak, mint az á… mint az ember, éjt nappallá téve maszatolták láthatatlanná a régi firkálásokat, ám de még a legbutábbak is olyan okossá lettek már, hogy képtelenek voltak a megfejtés útján bebiflázott tengernyi információt elfelejteni.

A tudás nem rendeződött többé hierarchikus gúlákba, hanem csak szétterült.

A csótányok százmilliárdjai kezdtek unatkozni, olyannyira, hogy bele is dögöltek.

Ilyen ez. Aki semmit nem tud, jól elvan a puszta tökét vakarászva, ám akit megfertőzött az értelem és a kíváncsiság, az belepusztul, ha nincs min agyalnia.

Így aztán várható volt, hogy a csótányok mind-mind kihalnak.

Mikor már nagyon így festett a dolog, a Graviscope - mintha hatszáz éven át csak erre várt volna - lassan közelebb lopakodott, s némi méricskélés után – hagyományos földi analógiával érzékeltetve – legénysége efféle konzekvenciára jutott:

Tiszta a terep, életnek nyoma sincs, érdemes leszállni.

Leszálltak.

Kiszálltak.

Fújt a szél. Újságlapot sodort lábuk elé. Rajta csaknem teljesen megfejtett keresztrejtvény. Egyetlen üres sor, mellette az ő űrhajójukra emlékeztető krikszkraksz ábra, amit ők persze nem láthattak, pedig hogy élvezték volna, és: „Vízszintes hét: Már Galilei megmondta, hogy…:”

Tizennyolc kocka állt üresen a szél sodorta keresztrejtvényen, aminek, csodák csodája, kevéssé lemaradva igazi élő csótány loholt a nyomában. Pontosabban egy svábbogár, hiszen ez magyar földön nőtt fel/meg. Egy túlélő. Ez az egyetlen megfejtetlen sor tartotta életben.

Mit mondott meg Galilei, tizennyolc betű… - sírva kérdezte ezt, pont, mint ki vesztébe rohan.

A Graviscope legénysége kianalizálta a hallottakat, tapogatózott kicsit, majd hosszan eltöprengett. Kikövetkeztették, mi lehet az a betű, meg mi a nyelv, aztán beírták (mert annyira intelligensek voltak), hogy mit mondott Galilei annak idején:

Nemleszennekjóvége

-     Pont tizennyolc? Kösz - mondta a svábbogár, aztán még hozzá tette, hogy reccs.

-     Mert hogy közben rátapostak. Hogy véletlenül-e, találja ki, aki még nem alszik.

FÜLOF

Barátom kérdezte, össze tudnám-e őt mosni a neves svéd diplomata hűlt helyével, akinek emléktáblájáról galád módon ellopták a bronz arcmást a Városligetben. Első próbálkozásom.

A nagy AKÁRMI pályázat

Még a gépösszeomlásom előtt vettem hírül, hogy pályázatot hirdet az árkádunk alatt éjszakázó néhány ember - több magyar alkotó születésének és halálának évfordulója valamint minden egyéb dolgok alkalmából - versek, novellák írására, képzőművészeti alkotások, fotók és zeneművek létrehozására.

A pályázatra szabadon választott témában, legfeljebb hat A/4-es zsírtalan papírlapon várják az alkotásokat. Az ünnepélyes eredményhirdetést a Krisztus utáni 2012. év novemberében tartják árkádunk alatt.
Beküldési határidő (időjárástól függően): 2012. október 20. vagy november 1. Jelképes értékű nevezési díj: 2012Ft

A jeles évfordulók, amelyek apropóul szolgálhatnak:

125 éve született Kassák Lajos festőművész, író, lapszerkesztő, Karinthy Frigyes író, humorista. Áprily Lajos költő, műfordító

100 éve született Hegedűs Géza író, Ottlik Géza író
90 éve született Pilinszky János költő
90 éve hunyt el Gárdonyi Géza
75 éve hunyt el József Attila költő, műfordító

15 éve hunyt el Fodor András író, költő

215 éve született Franz Schubert osztrák zeneszerző

20 éve hálnak fedéltelenek a Dob utc 31. számú ház árkádja alatt.

Szabadon választott témák:
Bármi, akármi, mindegymicsoda.

Az írásműveket maximális hat A/4-es oldal terjedelemben kérjük beküldeni. Képzőművészeink A/4 méretben nedvességálló másolatokkal jelentkezzenek. A kottákat szintén így kérjük, rétegelten. Fotókat is várunk, bármilyen témában, minél kisebb méretben, minél nagyobb, vastag, jó hőszigetelésű papíron.
A pályázatokat 2012. október 20-ig kell beküldeni a következő címre:
Bazár Bezárul Művészeti Kör, Dob utca 31.

A pályázat beküldött művek nélkül is érvényes, de nevezési díj nélkül abszolut érvénytelen!
Kérjük fenti címre hozni vagy hullámkartonunk alá beküldeni (elénk/alánk tolni) a 2012 forint pályázati díjat.
A díj fejében mindenre lehet pályázni!
Érdeklődni: Bazár Bezárul Művészeti Kör, Dr.Fedéltelen (elnök), és Dr. Fedéltelenné (főtitkár), ott, a helyszínen.

e-mail: kukac pont fedeltelen, kukac pont hu!!

Az Elnök 

Egy már beérkezett, szabadon választott gasztronómiai pályamű

Néhány beérkezett képzőművészeti alkotás

A hanglemezbolt vezetője sajnálattal tapasztalja, hogy délelőtt 10-kor a BBMK elnökasszonya még a beérkező zeneművekre vár.

Ismeretlen pályázó beküldött szobrászati alkotása