2012. június 27., szerda

ki nem küldött munkatársam

Szenti Tibor nagyszerű néprajzkutató, tollforgató polihisztor, fotói ezreivel fenyegetőző tudós barátom amerikai látogatása útján belebotlott egy érdekességbe. Erről most közzéteszem ízes beszámolóját (bocs, hogy fotói százaiból csak hármat :-))), mert magam kicsit be vagyok havazva.


"Kedveseim!

Az elmúlt hét sok munkával, kutatással és felfedezéssel járt, az elmúlt napok pedig a több ezer fotó feldolgozásával. Ezeket folyamatosan kezdem küldeni.


A 19. sz. végén
Tennessee Állam fővárosában, Nashvilleben világkiállítást rendeztek. Mivel az államnak nem volt saját, ütőképes bemutatható olyan anyaga, amivel kirukkolhat, ezért elhatározták, hogy fölépítik az athéni Parthenont. Szakemberek utaztak a helyszínre és pontos méretek, másolatok vétele után hazahozták és előbb fából készült vázra gipszből felépítették 1:1 nagyságban az Akropoliszon álló Parthenont.

A kiállítás után annyira tetszett az itt élőknek, az akkor már romladozó hatalmas építmény, hogy elhatározták, maradandó anyagokból újra fölépítik. Így is történt. Betont és műkövet használva, az 1920-as években elkészült a világ második, immár maradandó, és legépebb Parthenonja. Csak az eredeti fehér márványszín helyett a sárga műkövet használták, hogy a másolat egyértelmű legyen.


 

Az archív, fekete-fehér fotókon látni lehet azt a heroikus munkát, ahogy a Parthenon környezete, majd maga az építmény készült. A történészek fölhasználtak minden töredéket, amely az ókori templomból megmaradt, azokat kiegészítették és így látványossá tették. Először látható például a templom belsejében a Zeusz homlokából kipattant Pallasz Athéné  istennőnek a szobra.  A fotókon részletesen látni fogjátok, hogyan nézhetett ki az eredetije. Már a méretek is lenyűgözőek. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az archaikus kultúrát!




A fotók előbb bemutatják a gyönyörű parkot, ahol az építmény áll, annak a szobrát, aki a világkiállítást kieszelte és létrehozta, majd a nappali és az éjszakai Parthenont, valamint a templom belsejét, benne a timpanonban elhelyezett frízeket, szobrokat.

Szeretettel köszöntelek Benneteket: Tibor."


Nem, ez nem Szenti Tibor! Az ő szobra még tervezés alatt.













aki mindent látni szeretne, bekukkanthat Szenti Tibor Parthenon albumába: 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése