A LÖKÖTT SZIGETEN

 

Távolról most mintha kapaszó verné fel a tenger békés morajlását. Vagy koporsófedél szögezése volna ez? Tök mindegy. Már megint az ember, a Földet körbehemzsegő.

Hát itt már aludni sem lehet? Már itt se?

Ha viszont egyre kevesebben vagyunk, egyre kisebb a valószínűség. Devalválódnak a jóléti ötletek. Az úgy nem éri meg.

Csakhogy itt vannak ezek a teljesen új áramlatok. Tegnap két palackom is visszajött. Elegem van! Mintha nem is üzentem volna.

Bár sejtettem már valamit. Egész nap visszafelé lobogott a zászló.

Lehet, meg sem érkezett a szavazatom. Pedig úgy reménykedtem!

Ha megint a Kelet nyer... Ebben a nagy magányban egyetlen vigasza volna az embernek a váltóhazudozás, az ellenállhatatlan ellenáltatás.

Küldök is pár új palackot:

"Demokráciát! Kiegyenlített harácsolást!"-  Ja, és... "Mindenről igaznak tűnő híreket!"

Fogom ám! Tölti a mobilomat a perpetuum mobile.

2022.03.21. Nembedobás

Két év karantén szünet után odakukkantottam Tündével kettesben, hányan jöttek el idén a hagyományos március 21-edikei Benemdobásra.

Hát, mindenki ott volt, akire számítottam: a kedves budapestiek, gyalog, bicajon, aztán meg a ma már pontosíthatatlan státuszú idegen fiatalok. Itt jó kedélyű turistának festett valamennyi.

Élveztük a tavaszt. Az okosabbak hoztak harapni- és kortyolnivalót. Próbáltam én is kortyolni valót, habzó éggel a tetején, de hab nem volt, oly tiszta volt, a téli disznóságok után olyannyira akart bevágódni nálunk a tavaszi ég. Később feladta, öt felé már - ha jól láttam - meteorológiai koszrétegek szűrték a napot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Estig tartott a Szabadság piknik. Búcsúzásképpen lefényképeztem hűlt helyemet.

alapvető képbírálat

KILÁTÁSOK 2022

 

K = ?

Legyen elég a kívángatásból! A kívángatás még sosem jött be, vagy hatékonysága alig követhető nyomon. A kívángatás globális viszonyaink között végleg értelmetlenné lesz. Már egymás között kívángatni is mind kevésbé vagyunk jogosultak. A kívángatás a múlt csökevénye.

Szóval semmi BÚÉK!

Ha mégis szeretünk üzengetni, adjunk inkább tanácsot!

VÚÉK!

Ezzel azt tanácsoljuk, hogy mindenki a Vadonat Új Évet Keresse!

vagy pedig

HÚÉK

vagyis a Használt Új Év - a lankadatlan Covid mutálás okán, ha csat teheti, senki ne fogadja el! - menjen nyomban a Kukába, még mielőtt megfertőződünk.

EÚÉK

Transzparensen esetleg ez is szerepelhet. Igen: Azt tanácsoljuk, hogy Egészséges Új Évet Követeljetek magatoknak!

Vigyázzatok a hosszú ékezetre az Ú-n, nehogy EUék magukra vegyék. Nem kell a fricskázás, anélkül is pipák ránk!

Annak pedig, aki  BÚÉK nélkül mégsem bírná ki, azt tanácsoljuk:
Böszmélkedjen, Útonálljon, Élcelődjön Kipukkadásig!

Vászka elment

 

 

Megint elment egy barát, Vaszilíj. 

Barát nevén csak Vászka volt, Jung Zseni ismeretlen múltból, a kerten át betoppant, és már akkor is igen öreg, de felemelően különös macskája. Mintha általa egy fennkölt lélek vándorolt volna közénk az ezotérián túlról. Elfogadta nyomban, hogy itt és mostantól ő Vászka, és hogy a ház, a kert minden szeglete az ő otthona. Ha rendre kellett inteni, azt csak oroszul kapta, mint Vaszilíj, de lassan mások számára is sejthető lett, hogy nincs tévedés,Vászka ért oroszul.

Bár minden arra látogatónak nagy bizalommal közelítő, szerényen örvendező barátja volt, érte nem szól most a harang. Csak a fogékony lélek duruzsol érte, még sokáig Vászka néven nevezve az ember mértékűnek tűnő veszteséget.

Elő-karácsonyi vers

 No Christmas bábu!

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy emberhez nem beszélő

cím-hordó rang-robot,

amit félig legyártva

ide toltak, s most 

toldozzák, terelik

nekünk, fölénk,

az okos-mohó

Orbánhegy fölé

a Nemország szomjas

cinikusok.

Sehol a jó nyáj,

sehol egy jó pásztor,

a csillagokra

új, közös szemmel

rácsodálkoztató.

 

Végtelen Dűne

 Fejét a Végtelen Dűne homokjába dugó strucc félalakos képe. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma még megtekinthető és kipróbálható a pesti Szépművészeti Múzeum előtt a Prágai Quadriennálén 2019-ben a legjobb kiállításért járó díjat elnyert installáció Balázs Juli, Kálmán Eszter és Nagy Fruzsina díszlet- és jelmeztervezők valamint Juhász András videoművész és Keresztes Gábor hangtervező munkája.

A külvilág szörnyűségeiről mit sem sejtő strucc a Dűne belsejében.

JELENTEM

 Kedves Látogató! Blogom Kedves Hívei (ha egyáltalán maradt még ilyen)!

Elnézést kérek, hogy mind inkább elhanyagolom a BLOGDOG posztolást. Úgy tűnik, hogy elpártol a nem hírértékű, nem elég informatív, közéleti pletykában szegény, lájkolhatatlan posztok olvasásától a világ. Ha kínálkozik jobb, helyes!

A pandémia eltelt másfél éve alatt, karanténba szorulva egyébként is másfelé fordítottam figyelmemet.

Évtizedek óta gyülekező írásaim, illetve fotóim felhasználásával írtam, illetve alkottam e másfél év alatt négy könyvet. A kormányzat művészeknek felkínált, a Covid elszigeteltség veszteség érzetét enyhíteni igyekvő támogatásával módomban állt kinyomtatni e könyveket, csekély 2-3 példányban. Bár akad még csiszolgatni való, rám megnyugtatóan hat a savanykás emberi viszonyok között, de hasznosan töltött másfél év.

A folytatás nem túl egyszerű, mert a kiadók nem igazán tudnak/szeretnek mit kezdeni a kész könyvekkel. Sokszorosítás és terjesztés nélkül pedig a könyv halódó érték. De ne kiabáljam el! Majd meglátjuk, mit tehetek magamért a továbbiakban.

Most rápillantás céljából ide citálom a négy könyv kinézetét. (Terjedelmük együtt csaknem 1000 oldal)

EMBERKOZMOSZ -  HAIKUFÉLÉK DAGUERRE SÍRJÁRA 

A LÉNYEG NAIV KISSZÓTÁRA - LÖKÖTT SZIGET

 

Foci és eredet-tudat

A focidrukkerek nemzeti identitástudata zsigeri összecsapás alapú és pallérozhatatlan. Berzenkedve nézem - leginkább a tv-híradókban - az efféle megnyilatkozásokat, mert semmiféle átfogó kulturális arculatot nem támogat, tevőlegesen nem karol fel, nem épít társadalmat. Nem kizárólagosan, de leginkább a fociból táplálkozik a lelátók népe magas lánggal lobogó haza-tudata.

A heves odatartozási vonzalomnak a 21. századi jóléti idomultságtól lanyhuló magyar szívek elé például állítható színtere volt a szerdai foci Európa bajnokság német-magyar összecsapása, ahol a kiesés ellen és a továbbjutásért küzdő magyar válogatott játékából csodálatos mitikus erő tört elő. Legendásan kalandozó őseink tetteit juttatta eszünkbe, ahogy hirtelen kirohantak németek által szorongatott térfelükből, lecsaptak és úgyszólván szempillantás alatt gólt vittek be az ellenfél kapujába. Tetteiket egész Németország rettegte.

Igen, ez volt méltó a magyar névhez, még ha nem is vezetett végső győzelemre.

Szép volt e mítoszainkat megidéző, meglepő és heroikus megnyilatkozás. Hirtelen én is érezni kezdtem magamban valami atavisztikus erőt, amihez nevem és világlátásom szerint csak félig-meddig feltételezhető a genetikai jogosultságom. De tegnap este, még ha csak kis időre is, visszaköltözött szívembe a magyar mítoszokban tovább élő, a kollektív identitást erősítő eredet-tudat. Ugyan mi ehhez képest a körénk épített és jól manipulálható történelem?