Megint elment egy barát, Vaszilíj.
Barát nevén csak Vászka volt, Jung Zseni ismeretlen múltból, a kerten át betoppant, és már akkor is igen öreg, de felemelően különös macskája. Mintha általa egy fennkölt lélek vándorolt volna közénk az ezotérián túlról. Elfogadta nyomban, hogy itt és mostantól ő Vászka, és hogy a ház, a kert minden szeglete az ő otthona. Ha rendre kellett inteni, azt csak oroszul kapta, mint Vaszilíj, de lassan mások számára is sejthető lett, hogy nincs tévedés,Vászka ért oroszul.
Bár minden arra látogatónak nagy bizalommal közelítő, szerényen örvendező barátja volt, érte nem szól most a harang. Csak a fogékony lélek duruzsol érte, még sokáig Vászka néven nevezve az ember mértékűnek tűnő veszteséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése