2019. december 2., hétfő

Mondom az igazat


Hátulról kaptam fejem búbjára azt a  jókorát. Arra ébredtem aztán, hogy rázkódom éj sötétben, hajszolt motor zajában, tehát, hogy nyilván visznek valahová. 
Később egy székre kötöztek, ahogy a filmekben szokás bűnözőéknél, és lerántották fejemről a fekete zsákot. Lámpafény vágott szemembe. Velem szemben egy aljasan mosolygó arc.
- Na tehát...
- Nem csináltam semmit...
- Na tehát, az igazat akarom hallani! - hajolt képembe az arc. Álltak körötte vagy négyen rám szegezett gépfegyverrel, arra a csodába illő esetre nyilván, ha még így is veszélyes volnék.
- Milyen igazat?
- Tudod te azt.
- Én nem tudok semmit.
Kaptam oldalról egy irtózatos frászt. Szemem sarkából láttam villanásnyi ideig, hogy kirepül a számból valami. Nyilván a bal felső ötös, az már jó ideje lötyögött.
- Az igazat akarom hallani.
- De mégis mivel kapcsolatban?
Túloldalról jött a következő. Elszállt a jobb ötösöm is.
Vérbe borult szájjal könyörögtem, hogy ha együttműködést kívánnak, kezdjük nulláról, úgy, mintha nehéz felfogású volnék. What about igyot recs...
Megint kaptam egy nagyot, és az arc még közelebb tolta aljas mosolyát:
- Velem te ne próbálkozz! Az igazat akarom. Ha nem mondod meg, látod, szét lesz verve a fejed.
- Az igazat. Tehát ne csak a valódit? - nyöszörögtem. - Ezt az összefüggést már az iskolában sem tudtam követni. Mert ugye, mi az a mondható igaz, ami a magukfélének is igazság értékkel bír?
Most maga az aljasan mosolygó vágott orrba, őrületes reccsenést hallottam fejemben.
- Könyörgöm, írják le, mit mondjak, és én...
Az aljas arc most csak feje biccentésével oldott ki egy oldalról jövő bombát.
- Ha tudnánk, amit tudni szeretnénk, nem cipeltünk volna ide.
- Tehát tudni szeretnék, amit csak én tudok? - dadogtam.
- Na, már kapisgálod.
- Ez nagyon sok minden lehet, de feltételezhetően arra kíváncsiak, hogy van-e vagyonom, s hol lakik a barátnőm, akivel zsarolni tudnak.
Ezt az eddigi legnagyobb ökölcsapással honorálták. Valószínű, hogy elájultam rövid időre, mert víz zúdult arcomba. Erős kar tartotta jobb kezemet, s az aljas mosolyú, le nem véve rólam a szemét, odaintette a hatalmas csípőfogót.
- Mocskos gazemberek! Jogom van tudni, hogy mivel vádolnak.
- Nem vádolunk semmivel. Megmondod az igazat, és máris szabad vagy.
- De nem tudom azt az i-ga-zat, ami maguknak fontos! - ordítottam sírva.
Ketten markolták a kezemet, s jókorát lecsíptek középső ujjamból. Jajveszékeltem, ahogy csak bírtam.
- Kapsz egy utolsó lehetőséget. Ha nem, akkor a másik kezedről is lecsípjük legszebb ujjadat.
Végső menedék reményében elő kellett húztam legbelsőbb titkomat:
- Minden számomra vonzó nőt úgy ölelek magamhoz, mintha ezzel marasztalni tudnám a rohanó időt.
Nem erre gondoltak, na persze, Lecsípték újabb ujjamat, s már csípték volna a következőt.
- Jó, ennyi! - mondta ekkor egy megafonizált hang a háttérből, csakis úgy, ahogy egy filmrendező mondja.
Levágtak a székről, és véres csíkokat húzva velem a padlón, ketten vonszoltak a kijárat felé.
- Mondtam, hogy kész vagyunk? - ordított rájuk a rendező. -  Azt mondtam, jó, ennyi. Nem igaz? Nahát! Akkor most vegyük fel az egészet még egyszer!
- De már le van vágva az ujja.
- Nem érdekel. Majd a sminkes csinál vele valamit. Mossák meg az ürge fejét, van ott új ing, hozzák rendbe! Tehát akkor még egyszer! Kicsivel kevesebb csúcsfényt kérek. Még nem az Oszkár gálán vagyunk.
Indultak velem a sminkszobába.
- Rendező úr! - nyöszörögtem. - Látom, maga itt az ész. Felsorolhatnám magának négy szem közt az összes igaznak vélt dolgot, amiről csak tudok? És akkor közte kell, hogy legyen az is, ami a forgatókönyv szerint maguknak fontos.
- Nem kapott eleget, még pofátlankodik! Gyorsan vigyék a szemem elől! - sziszegte hisztéria közeli hanglejtéssel a rendező. - Ez tényleg tiszta hülye.  Na persze, így lesz hiteles. Na, vigyék!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése