Élt egyszer egy
felettébb gonosz celeb a hetedhét tévécsatornán is túl, akit még valamikor, tizennyolc
éves, szűz korában királynővé választottak. A királynővé lett celebnek, ki az
évek során szépen megöregedett, volt egy szenvedélye: rengeteg sárkánya volt
láncra verve, s minden születésnapjára újabb sárkányt követelt és kapott a
fővárostól, hogy nagy gonoszságában kicsit engesztelődjék, s az ország lakóit
békében élni és közönséges tévéhíreket nézni hagyja.
Még első
médiabotránya idején kapta ez a királynő az első sárkányt, amikor hangja
hisztérikus erejével akkora bulvárhullámot kavart a fővárost ölelő
hírtengerben, hogy az áradat a tenger partján veszteglő hajléktalanokat mind
elsodorta. Már akkor is felettébb úrhatnám volt ez a királynő, s a rendes éves
szüreti bálon oly fertelmesen tudott civódni, hogy kérői mind véres-bús fejjel menekültek
szerteszéjjel.
Dúlt-fúlt, öregedett a királynő, s mert népszerűsége csak kopott és kopott, kastélyát
- ahogy az egyszerű nép mondta: bulvárát - már csak hitelekből volt képes fenntartani.
Mindenkire haragudott, de legfőképp az átszakadt árfolyamgátra, s valahányszor elérkezett
a születésnapja, csak egy újabb láncra vert sárkánnyal hagyta magát engesztelni.
Hogy a láncra vert
sárkányok a kastély pincéjében nyugton maradjanak, egész nap bámulhatták a
tévét, ahol leginkább láncgyártók reklámjai (lám, nincs menekvés!) és a gonosz
királynő által forgalmazott, az ő szépséges éveiről szóló archív filmek
peregtek, ami egy sárkánynak nem igazán vonzó téma. A trükk a dologban az volt,
hogy a reklámok és a celeb mesék gyakori megszakításával be-bejátszottak
egy-egy nyúlfarknyi részletet a régről híres Süsü, a sárkány című mesefilmből.
E sok tévézéstől
éjszaka aludt aztán mélyen a sárkány, nem mondhatni, hogy szomjazta a bajt.
Történt aztán egy
napon, hogy az állami főtanácsos jajgatását legkisebb fia véletlenül
kihallgatta, s megtudta abból, hogy nagy baj közelg, mert szabad sárkányt már sehol
nem találni, s várható ismét a királynő bulvárhír-tenger rengető haragja.
Gondolkodván a
hallottakon kicsit, odaugrott ez a legkisebb fiú a főtanácsos színe elé, s
szólt:
- Egyet se
bénázzon, édesapám, mert nekem, mint mindig, most is nagy ötletem van. Ellopom
én a királynőtől az egyik sárkányát, és azt szépen kicsinosítva odaadjuk neki
újból.
Úgy is lett. A legkisebb
fiú - mivel a MédiaMicsoda és Szemfényvesztés szakot végezte épp az egyetemen -
ügyesen megpiszkálta a parabola hálózatot, s miután az adás döglődni kezdett,
tévészerelőnek adva ki magát, bejutott a láncon raboskodó sárkányok
barlangjába. Kiválasztotta a legszebb sárkány lányt, és baj nélkül kiosont vele
a kastély mögötti susnyásra néző kiskapun.
Vonulhattak hát a
város elöljárói a régi-új sárkánnyal a királyné elébe. Igen ám, csak hogy a
gonosz királynőt sem ejtették - még kellő időben - a fejére, s fene nagy
gonoszságában nyomban észrevette, hogy a születésnapi sárkány nyakán felettébb
kopott a bőr, mintha valahol már hosszú raboskodásba lett volna vetve. Ment,
gyorsan megszámolta sárkányait, ám isten segedelmével tévedett egyet, hiszen
sosem volt ez a gonosz királynő a tudományoknak barátja.
- Ezer
szerencsétek, hogy gyanúm eloszlott, de mi akkor hát a magyarázat e nyomorult
sárkány nyakán látható nyomokra? - kérdezte a kivénhedt celeb, szemöldökét
viharosra vonva.
- Az történt
felséges királynő - ugrott elő a legkisebb fiú, - hogy ez a sárkány a legújabb,
gyémántokkal kivert, virtuális 4D lánccal volt ékesítve, de leszedtük róla,
hogy ez a modern divat-kütyü kegyelmedet fel ne bosszantsa.
- Csak nem azt
mondjátok itten, hogy a legmodernebb ékességek hozzám már nem valók, s engem
nem is érdekelnek? - dörögte a gonosz királynő az ő vészjóslóra könnyen
emelkedő hangján.
Ettől megijedni
látszott a legkisebb fiú, s máris a legalázatosabb hízelkedéseket hallatta, de
amilyen tanult és ravasz volt, vigyázott arra, hogy mindig akkor képezze a
szavakat, amikor a levegőt épp befelé szívja. Ettől olyan lett a beszéde, mint
a halálhörgés, és azt a királynő hallgatni nem sokáig bírta.
- Szegény,
nyomorult ifjú, mi ez a tiszteletlen hang? Vagy tán beteg vagy?! - kérdezte
gúnyosan, és hívatta is nyomban egyetlen hóhérját, hogy a beteg ifjút nyakban
operálja meg. Jött FoFa, a hóhér, kezében kenyérrel és kolozsvári szalonnával,
mert ez a hóhér a nevét is úgy kapta, hogy olyasféle, szabad idejében Folyton
Falatozó típus volt. FoFa gondosan letette a hivatásbéli cselekvését akadályozó
elemózsiát, vette frissen fent pallosát, ám amikor rátette az ifjú torkára, a
bőr alá ültetett, legújabb halandzsatűrő vanádium-karbon ötvözeten annak - már
a pallosnak - nyomban kiment az éle.
- Hagyd azt a szar
pallost! - rivallt rá a királynő. - Hát leégetsz itt engem? Nem parancsoltam-e
világosan, hogy a minap erdélyből importált, világmetszőre élezett és
csorbíthatatlan kerámia szalonnázó késedet használd, ha dolgodra szólítalak? Ti
pedig takarodjatok most szemem elől! - borította haragját a sárkányos
delegációra, - és ha nem azzal a gyémántokkal kivert nyaklánccal állítjátok
elébem ezt a sárkánynémbert, rátok zúdítom a bulvárhír-tengert.
Szaladt a
küldöttség fejvesztetten, hogy most aztán mi lesz, mert az országban senki nem
hallott még ilyesféle láncról. Csak hogy a legkisebb fiú fejében jó előre így
volt ez elgondolva. 4D nyomtatóval elkészítette már előző nap azt a virtuális
gyémántokkal ékesített, bluetooth parancsra szoruló láncot, amit a sárkány lány
boldogan magára is vett.
Fényes média
felhajtás közepette hozták másnap a sárkányt, a gyémántokkal vártnál is
kivertebb láncon, ami a királynőnek annyira megtetszett, hogy azt nyomban saját
nyakába követelte. Meg is kapta, már csak szorítani kellett rajta picit, olyan
bluetoothosan, s ment a gonosz királynő láncostól, mindenestől a média-lecsóba,
ahogy az a mesében lenni szokott.
Mi? Nem szokott?
Na, akkor kezdjen az olvasó gyorsan hozzászokni a dologhoz, mert ez most már
mindig így lesz, ha nem még sokkal inkább így.
És azon se járassák
az eszüket, hogy talán a legkisebb fiú vette feleségül a szép sárkánylányt,
mert nincs az a legkisebb fiú, legalább is a mesékben, aki ennyire hülye volna.
Azt bezzeg nem
kérdezi a sok akadékoskodó, hogy a láncra vert sárkányokkal ugyan mi lett.
Pedig azok most már a főváros hontalan sárkányoknak emelt menhelyén bámulják
tovább a tévét, már amelyik oda befért, a többiek meg a bulvár hírektől ím már
háborítatlanul hullámzó tengerparton heverésznek szabadon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése