Nem megosztó szándékú megosztás

A facebookba belépve Dobos Sándor barátom Materából szemünk elé terített, tónusaiban nagyszerűen hangolt, festői városképe ötlött szemembe. Elmémbe meg nyomban az, hogy hány ilyen gyönyörű ókorig és azon túlra is visszanyúló otthon-világot építettünk és pusztítottunk el az idők során!

A fotón egyetlen sárga autó segít datálni. Ember sehol. Csapongó képzelettel nagyon is aktuális most olyasmit érezni, hogy talán mindenki elhagyta azt a földet.

Messze ki kell hajolnunk civilizációs valóságunkból, hogy ím már gyeplőtlenül, de egyben földünkön és kultúránkban meggyökeresedett kollektív rendünk védelme nélkül közel hajolhassunk valakihez, aki más civilizációs háttérrel, falkában és hívatlanul földünkön portyázik. Közelről kétségtelenül egy másik emberi arcot látunk, nem ritkán még reménykedő gyermekszemet, ami mögé azonban - valamelyest az életkor magasával arányosan növekvőn - mind kevésbé látni. Lappang ott épp úgy felelőtlen kalandvágy, mint bűnbakot kereső harag. A közeli és távoli múltba nyúló történésekből nagyjából kikövetkeztethető, hogy ez a falkában idáig vergődő ember civilizációs rendünkről nem igazán kíván tudni, ám abban, hogy van oka a földönfutásra, a kis mértékű, de tendenciózusan fenyegető ökológiai változások mellett a mi civilizációnk nagyon is hibáztatható.

Mi legyen? Toleranciát mutassunk intoleranciával szemben? Ha e portyázás inváziós méreteket ölt, meghátrálunk? Ez a lehetőség erősen emlékeztet azon nomád időkre, amikor nyers erők relációi között méltóság és érték vesztetten pusztult az ember. A jelentős különbség az, hogy ma globális üzletelés tetszik elő a sorsszerűnek tűnő, humán érzelmeinkre apelláló, világot átfogó földönfutás mögül.

A civilizált erőszakerőkkel szemben tehetetlen lévén, csakugyan nomád mintákat oktrojálna ránk a vaksi ENSz? Hol leledzik ama magasabbról tekintő, kiváltságos és álságos elmék hazája? A globális bürokráciában?