Nagy etika

Miközben fél szemmel, ahogy szoktam, Arisztotelész Nagy etikájával szemezek (eddig még mindig beletört érdeklődésem bicskája), másik szemem megakad a Reuters híradásán:

A neonáci tömeggyilkos, Andrej Breivik, aki 77 emberrel végzett egy Oszlói robbantás majd az Utoya szigetén lévő diáktáborban végrehajtott mészárlás során, most perli börtönét, mert szerinte fogva tartásának körülményei sértik emberi jogait.

Breivik sajátos elveibe vetett hittel mészárolt, és azok iránti hitében meg nem rendülve tengődik most börtönében, valamiféle szókratészien makacs megvetéssel jogállami és morális környezetének érvei iránt.

Kéne egy felejtésben teljes, anakronisztikus időutazás, hogy Arisztotelész Nagy etikája fényt gyújthasson elmémben, hogy fejtegetéseit élvezni is tudjam. Hiszen mennyi meglepetés érte a mindentudásról képzelgő elmét azóta, amitől az ókorban kelt bölcseleti konklúzióknak okuk volna, bizony, hátra hőkölni.

De mintha makacsul és vakon örökítenénk tovább mindama tudást - na, nem mi, hanem csak ők - a követésre születettek, a lexikális buzgalom olcsó rutinjaival gazdagodó hörcsög elmék. Mikor mi történt, ki mit mondott. Pedig mindaz már csak a tisztelendő és egyben felettébb elgondolkodtató kulturális örökség, geocentrikus logikai homály, amit rég elvakított tények fényével a naprendszer. Vértje talán az emberi szellem méltóságának, de nem iránytű egy lehetséges jobb, kevesebb csalódással kecsegtető jövő felé.

Eme március idusán, Brüsszelből hazatérvén Orbán Viktor sajátos szövésű mondatokat hallat. Mintha már csak hivatalában neki kijáró akarati szabadságát, a kormányzat méltóságát védelmezné a kötelező kvóta kérdését érintő szavaival: „Csak önkéntesen! Akkor veszünk részt benne, ha akarunk.” Nem annak a kilátásba helyezése-e ez, hogy ha szépen kérik, netán Merkel egyenesen hason csúszva kéri, akkor máris?

A társadalmi lét maga a társadalmi berendezkedésre irányuló teóriák legfőbb kritikája. Csak ki figyel oda?

Hol már az a logika, aminek mentén Szókratész zengette elméjét a nyelv pompás akusztikai köntösében?! Bár kínálkoztak az elmélkedés egyéb útjai, az eltelt századok során a filozófus mind inkább elődei önkényesen újraértelmezett szavainak hálójába gabalyodott, s ma, ennek tudatában már csak gabalyítani, feltűnősködni akar, a gyakorlat általi igazolás puszta reményéről is lemondva.

Az önmaga jövőjét védelmezni képes társadalomban egy 21 év börtönre ítélt tömeggyilkosnak nem lehetnének önmagára vonatkozó rendelkezési jogai. Az ember jogainak érvényéről gyakorlatiasan gondolkodó társadalomban az emberi méltóság Breiviket is érintő kérdéseiben az igazságszolgáltatásnak kellene, hogy legyenek őt, Breiviket is érintő kötelezettségei. Ez volna a jogfosztottság állapotának jogi ellentétele az emberi méltóság nevében.

Mintha még nem sikerült volna elgondolni szabadság és korlátozás nélkülözhetetlen társadalmi egyensúlyának mechanizmusát, feltárni törvény és erkölcs egymással való összefüggéseit. Vagy éppen hogy a modern értékszemlélet bonyolult szövevénye nem engedi ezt?

Egy jövőképes társadalomban kell, hogy működjön valamiféle morálisan domináns önvédelmi mechanizmus. E nélkül a gépies viselkedés (elidegenedés) felé, a falanszter felé haladunk, az élet váratlan helyzeteiben érzéketlen lényekké leszünk, akiknek valamiféle papírforma szerint életeséllyel egyenlő mértékben kijár a megsemmisülés, a halál esélye is.

Egy egészséges társadalomban bárki perelheti, és kell is, hogy perelje a börtönt Breivik fogvatartásának emberhez méltatlan viszonyai okán, csak Breivik nem.

Breivik - nyilatkozatai alapján legalább is - már egy lelketlen ideológiai robot. És érdekes mód, a vele szemben állók az ő pózát készséggel visszatükrözik. Az igazságszolgáltatás hagyja egy Breivik által megnyomni magán a gombot. A per meglesz. Mintha kéjelegnének a svédek annak tudatában, hogy mennyire magasan enervált az ő társadalmuk.

Nem szeretnék az lenni, aki betéve tudja Arisztotelész Nagy etikáját, és nem látja, hogy ez a könyv kérdésessé lett európai jövőnk szempontjából mennyire hasznavehetetlen szófüzérekkel van teli.

A szavak értelme közti hézagokban bujkál a hitnek, az érdeknek, az előítéletnek, az érvényesülési taktikának, a hatalmi orrnál fogva vezetésnek sok-sok mozgató motívuma, na meg az álcázott precedens meg a törvényi vakság és még mi minden, amire nincs is szó. Se szó, se hézag. Elébe vágni mindezeknek nem lehet, mert már (még mindig) nem tudni, valójában mi az etika, egyáltalán, minek kéne fogalmi nevet adni. Már az is dicséretes, ha ezt-azt, rossz dolgokat megszimatolunk, hogy aztán kesereghessünk miatta.

Én magam váltig nyúlkálok még a könyv után, talán mert szeretek átlátni a szavakon, Arisztotelészén is, Breivikén is, Orbánén is, és erre vágyom még a magam szófüzéreit illetően is. Talán mert rosszul kulturált ember vagyok.

A Jóság virágos réteken bolyong inkább, nem gondol semmit bölcseleteket megcsúfoló fejleményekről, csak szívja magába a Nap melegét, s hálát zenget lelkében a virágos rétekért - már amíg lesznek virágos rétek, már amíg lesz szerencséje megvédeni ösztöneit: felismerni a virágos réteket, s szeretni azokat.