Artmarket 2015

Pillantásunk nem igazodik, nem respektálja a kultúrpolitikai keresztmetszetet sem.

Sőt, megpróbálunk egyéb vonatkozásokban is renitens lenni, szem elé tárni szubjektív metszetünket.

Az Artmarketen felvonulni kulturális megmérettetés - hangsúlyozza Szijjártó Péter miniszter katalógus-köszöntőjében, ám a piaci jelleg (hogy a négyzetmétereket bérbe kell venni) átírja az érdemi viszonyokat, és ez esetleg megtéveszthet sokakat, akik a mérleg nyelvének következetességét keresik.

Érdeklődésünk fotográfiai hangsúllyal bír, azon belül a minősített idő, a művészi megformálás e sajátos szférája iránti elfogultság jellemez bennünket, ami eltávolít ugyan az Artmarket fotóművészeti szekciójában domináns, az unatkoztatást sem szégyellő mutatkozási aspektusoktól, de művészetértésünk átfogó természete okán koránt sem vagyunk az illetéktelen véleménynyilvánítók körébe taszíthatók.

Fő tartózkodási területünk a fotókiállítás volt.

A kiállítás felületes megnevezés, amire feljogosítanak feltehetően az Artmarket vonzásmechanizmusai. A potenciális vásárlók, műgyűjtők domináltak-e a látogatók között? Vásár volt ez, vagy inkább csak kiállítás - kérdé Tomas Opitz a TOBE galéria alapítója, talán jogos kritikai éllel.

Nekünk felmentésünk van, sem vásárolni, sem szabad órákat elütni nem akartunk, de úgy véljük, aligha voltak távol tarthatóak a potenciális vevők egy ilyen hírverésű rendezvénytől, ha léteznek egyáltalán.

Nem csupán a D épületrészben voltak fotók, hanem a képzőművészeti pavilon egész területén is eléggé szembeötlően. A képzőművészek rendre használnak fényképezőgépet, fotót az alkotáshoz. Megkülönbözteti e valami jellegzetesen a B és a D pavilonokban felvonultatott fotókat? Nos, igen! A képzőművészek, akik alkotói szándékaikkal egyfajta alávetettségben tartják a fotográfiát, dominánsan nem tartanak igényt a fotó formai specifikumaira, amelyek paraméterezésével - mint például a fókusz-defókusz, mélységélesség, viszonyok, zársebességhatások, megvilágítási nüanszok stb., valamint a kópiák szuverén műtárgysajátosságai, mint a tónusok és színek s a papírtextúrák árnyalt hangolása - a fotográfusok viszont hangsúlyozottan élnek. Két kivétel van a fotóspecifikumok semmibevevése terén a képzőművészeknél: a teljes mélységélesség választása meg a tónusok árnyalatgazdagságának időnkénti végletes lerontása, ami tulajdonképpen éppen két fontos esztétikai befolyásolási lehetőség teljes eliminálásával egyenlő. A konceptuális szándékoknál még ilyesmire sincs szükség, na persze nem csupán a képzőművészek között, hanem a magukat fotográfusnak vallóknál sem.

A képzőművész szekcióban mi a fotót mindig úgy nézzük, hogy na, mit is akar az ürge - a manuális munka gyarló megspórolásától eltekintve? Vagy esetleg hogy, mi formátlanságról süketelnek itt nekünk :-))

A D épületrészben felvonultatottak körében megtaláljuk az erre jövő válaszokat: ha a tónust mi is le tudjuk rontani, ha teszünk a fotográfiai specifikumokra, akkor ma már mi is képzőművészek vagyunk tulajdonképpen.

A két szekció fölött, egyszerre jótékonyan és kártékonyan (na, talán csak untatóan!), minden formai vonatkozást összemosóan lebeg a korunkon elhatalmasodott kommunikáció, az ezerféleképp zajló lökdösődés-tülekedés. Ember legyen a talpán, aki ebből kihámozza a lényegit és maradandót.

Élettagadó - mondja a kortársi fotográfiára egyik szembe jövő klubtársunk olyan sommázatosan.

Mi azt mondanánk, nem tudni, a kortárs vonás hol kezdődik, és hol végződik. Néha nem tűnik egyébnek, mint kulturális szféránkon belüli, belterjes csoportosulások elkülönítő szavának. Érték szempontjából kisajátító és diszkriminatív szóhasználat, annyi szent. Hogy mást ne említsünk, attól, hogy fotográfiailag iskolázott, formailag tiszta, kontrollált felületeket garantál, vagy hogy eltekint a látható valóság lefényképezésének elcsépelt megközelítésmódjaitól, még lehet dög unalmas valami. Lásd bármelyik stand egy, több vagy összes darabját!

A Magyar Fotográfiai Múzeum például - akinek ugye okvetlenül itt kellett lennie - az egyetlen Pecsics Máriával húzatta meg horizontját. Sírjunk vagy nevessünk?

Itt vannak például (okvetlenül) a vásár mivoltában megkérdőjelezett kiállításon a MOME legfiatalabbjai, akik az ő jelentőséggel még nem bíró létezésük látleleteit mutatják nekünk jó sok négyzetméteren.

Befizette valaki azt a bizonyos levlap kópiákkal tapétázós, a művészettel komolyabban semmiféle vonatkozásba nem hozható, de szerteszét firkálásai és tálalása jellege okán is eladhatatlan gesztus-művészkedést egy kiállítási stand erejéig.

Kétségtelen vásári megfontolásból szoronghat itt viszont az egyebet tanult képzőművészekből gründolt Elektrografikai Társaság a maga felsőbb kategóriás fotószakköri egyvelegével.

Hasonló céllal és több joggal mutatkozik Barta Zsolt Péter (Dorsy) egyebek mellett Kerekes Gábor hagyatékának utolsó, nem éppen szív derítő, de kétségtelen fotókereskedelmi ranggal bíró darabjaival.

Az Artmarket kiemelt programjaként pillantást vethettünk a Nyugat-Balkán országainak fotókirakataira. Valamiféle retro-hangulat lett úrrá rajtunk. Mintha egy másik korba csöppentünk volna, szinte nyomát sem láttuk a nálunk oly domináns kortársi jelenségeknek.

Mintha a lengyelek is őriznék réges-régi kollázsoló szemléletüket. Még mindig előszeretettel keltenek morbid hangulatot játékbaba végtagokkal és fejekkel. Az oroszok meg makacsul őrzik az analóg fotografálás tónusvilágát és a régies indulatok hagyományát.

Mindamellett befértek szép számmal (volt rá pénzük), akik tetszelegni jöttek.

Ide sorolnánk a pszeudo-kortársi felhangos Loffice standot a maga konzervatívan míves népszínművies fotószínházával.

Bár inverz és messzebbre mutató értelemben az, nagyon is ilyesmi, tetszelgés volna a lomografálásba szerelmesült divatfotós, Dobos Tamás archaizáló standja is.

Kikezdve a kortársi értelmezést, klasszikushoz közelítő márkanevekkel és darabokkal vonulnak fel a galériák, az Artphoto, a Körmendi, a Várfok. A Várfok kivételével az ő kópia méreteik szerények. Na és megemlíthetjük a távoli B épületben helyet foglaló Erdész Galériát is, ami főképp Tóth György fotográfiái által jelentősen képviseli a fotóművészetet.

Az Artphoto standján láttunk egy eladott képet!! Ez ráadásul kitűnő barátunk, Markovics Ferenc jócskán nem mai keletkezésű alkotása volt. (Kis kép! Semmi fúrás árán nem éri meg a széfjéhez nyomulni!)

Felvetődik itt az, hogy a mekkora a kép kérdése mögött három szempont tör érvényre manapság: mi a divat/szemszoktató tendencia, mekkorának tartja magát és mennyire tehetős/forrásokkal jól barátkozó a fotós, és legvégül, mekkora akar lenni maga a kép. Ez utóbbi kérdést sosem volt könnyű megválaszolni, de voltak s vannak logikai és esztétikai szempontok, melyek néha szemlátomást kihatnak a kérdés megválaszolására, még ha az alkotó azt semmibe veszi is.

Érdekes és örökérvényű hatással bír a képre az üveg. Minél kisebb a kópia, annál inkább a tükröző üveg alatt rejtezik a látvány valósága. Ez a vizuális birtokbavétel érdekes játéktere, sokszor nem haladható meg antireflex megoldásokkal, sem az üveg és keret nélküli installálás korszerű eszközei által.

Láttunk dibond lemezt görbülni („ez csak szerzői példány, a vevő majd új kópiát kap!”), láttunk koncepcuózusan egyetlen művé épített nagy sorozatot, amiből („ha csak az egyik fotó tetszene meg a vevőnek, hát akkor persze nagyítanánk abból egyet neki.”)

Az egyébként okosan mindenki útjába ejtett, mutatós Random fal előtt hallottuk rangosnak mondható szájból - talán nem szószerint így - az alábbi rangosat: az esztétikai egyenlő a széppel.

Ezt hallván elsüllyedtünk az istanbuli Pi Artworks standjának bőrfotelében, hogy eldöntsük, sírjunk vagy nevessünk. Itt pillantottuk meg aztán Maria Friberg Erna című videóját, ami a híres fotógép konstruktőr feleségének, Erna Hasselbladnak állít emléket.

Leleményes, tiszta formai játék a tenger hullámaival és egy pár tűsarkú cipővel. A halálról szól, csak nem úgy, mint Kerekes Gábor nagybecsű fotói, hanem felemelően. A kreatív lelemény formájában tiszta, pompás audiovizuális darabja. Bár ez már kiment a divatból, van dramaturgiája, és minden spekulatív terelés tiszta formákra és természetességre alapoz. Jó volt a szűgyünkben lapuló, költekező szándékot végre - ha csak virtuálisan is - kiönteni valamire.

Később átjutottunk a B épületrészbe, és ott, a képzőművészet szellemileg ingoványosan elterülő territóriumán rábukkantunk a litvánok standjára, ahol kényelmes fotelezés nélkül bár, szemünknek kínálták Rimas Sakalauskas litván vizuális művész videó alkotásait. Rimas a vilniuszi művészeti akadémián és a londoni Royal College of Arts-on tanult fotó- és médiaművészetet, és már diák éveiben sok nemzetközi trófeára érdemesült.

Amit ott láttunk (részben a You tube-on is megtalálható), elképesztően kortársi és mindaközben teljesen szuverén és mesterségileg zseniális volt.

Ahogy így, utólag elhamarkodott szuperlatívuszainkat radírozzuk kifelé, még mindig azon gondolkodunk, hogy korunk globálisan eluralkodó langyos és szenvedélytelen kulturális törekvései közepette ez hogyan lehetséges.

Beszámolónkban belső szakmai szempontok mentén haladtunk, vagy ha tetszik, szökdécseltünk ide-oda. Kívülről elegáns, látványos és szórakoztató egy ilyen művészeti felvonulás. Szinte kimeríthetetlen. Írhatnánk még sok mindenről, de úgy döntöttünk, a többit most már könyörtelenül honoráltatjuk a kíváncsiakkal valamelyik Főzelékfalóban.

Egy kedvünkben járni igyekvő kiállítás látogató pillanatfelvétele a Friberg videóról