2014. november 23., vasárnap

Oké, digiporáma



Szombaton sorra került Békéscsabán ím már a 9. Digiporáma Fesztivál is.
(Digitális Diaporáma vagy tömören Digiráma volna helyénvalóbb elnevezés, ám a kissé képzavaros változat tartja magát, sőt, történelmet ír, s ennyi év hagyomány után már mit is tehetnénk ez ellen?!)
A rendezvényre hagyomány szerint a Lencsési Közösségi Házban került sor.
18 szerző összesen 26 művel nevezett, ezek zöme diaporáma volt.
Bár örömmel üdvözöltük a formaújítókat, az első díjat egy klasszikus természetfotó sorozatból épített mű nyerte, A hajnal könnyei, szerzője Dr. Jantyik Tibor. Érzelmekre apelláló, totálokkal indított s lassún a makrovilág csodáiba merülő műve tudatos tagolásával és klasszikus esztétikaiságával kikezdhetetlennek bizonyult. Áttörésnek számít, hogy a pálmát ez évben békéscsabai alkotó vitte el.
Némi fiatalításnak mutatkoztak nyomai a szerzők soraiban. Ez különösen üdvözlendő. A formai újítások azonban, miként a benevezett művek zöme is, magukon hordozzák a mesterségbeli hozzáértés hiányának ártalmait.
A fotográfiai alapú audiovízió esztétikai követelményeinek jó része, bár az analóg korszakban kiépült eszközrendszert lenullázta a digitális forradalom, változatlanul érvényben van.
Volt nálunk (vagy még mindig fennáll?) egy jelentős cezúra a világviszonylatban is jeles magyar diaporáma, mint markáns kifejezési nyelv gyakorlásában. Az új lehetőségek elterelték a figyelmet a korábban felhalmozott tapasztalatokról, és a régi sikerek, hovatovább szerzőikkel együtt hangsúlyt vesztettek. 
Új eszközbéli lehetőségek, kezes megoldások társultak a a fáradsággal járó régiekhez. (sajnos, ki is szorítják azokat!) Kiszélesedett a kommunikációs felület, olyannyira, hogy könnyű szétszéledni, elkallódni, egyedül maradni a zsúfolt cyber térben. Sok a készen kínált sablon. A hajdan lehetetlen zoomolással és svenkeléssel szinte mindenki él már, aki fotóiból látványosságot alkot, s a montírozás technikailag egyszerűvé lett fogásai is kedveltek.
A diaporáma jövője nyitott, lehet ebből akármi, még akár diaporáma is :-)
Sok nemes vonását tekintve - mint például a képátúsztatás harmadik képbe torkolló varázslatai vagy a hang és kép összejátszásának dramaturgiai fordulatai - a diaporáma egyelőre vesztésre áll.
Díjat érdemelt Csidér Bálint szimmetriáról alkotott formajátéka, és Imre Levente örökre megállt mozdonyokba életet lehelő alkotása is.
Különdíjat kapott Barabás Ferenc és Tejsi András az 1927-ben felállított Kossuth-emlékmű különleges sorsát megidéző, jobbfajta dokumentumfilm értékű alkotásáért. Ugyancsak különdíjas lett Kárpáti Melindának és Semsei Angelika táncterapeutának a mozdulat és a lélek kapcsolatára közelítő, mozdulatidézetekkel tűzdelt alkotása, a LEMangURIA Élet tánc Mozdulatidézetek.


 Dr. Jantyik Tibor első díjas
(Petró  Zsolt, a Márvány Fotóműhely titkárának felvétele)

3 megjegyzés:

  1. Akárhogy is gondolkozom rajta, szerintem a diaporáma holt vágányra került, és ott is marad. Egy elég erős asszociációs készséget kíván a nézőtől és jó, ha az alkotónak kimeríthetetlen a fantáziája, így gondolom. Talán nem véletlen az, hogy az első biennálékat Pécsett, Miskolcon sikerült megszervezni, épp az egyetemvárosokban, ahol kellő nyitottsággal, műveltséggel rendelkező fiatalok képesek voltak megtölteni az előadó termeket. Mára viszont a szellemi skizofrénia olyan erős, annyira egysíkúvá vált, leépült a gondolkozás, hogy az is csoda, ha a fiatalság a saját életét rendben képes tartani.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Feri! Hogy úgy van...!
    Ha az alkotónak váltig kimeríthetetlen a fantáziája, és biztosra akar menni, csakis magáról, magának tanácsos valamit alkotnia - kétes ízű önigazolásul, s bedobni aztán csaliként az élet tengerébe, mert a remény éltet, hogy lesz még tán kapásunk :-)

    VálaszTörlés
  3. Kedves János!
    Kettős érzésem van, ezzel a kimeríthetetlen fantáziával kapcsolatban.
    1. Ez a mondatod egyféle kritika irányomban. Ha így lenne, tökéletesen értelek, és köszönöm. De nem gondolom, hogy épp az én "alkotásaimra" pazarlod az időd, ezért
    2. Halvány gőzöm sincs mit akarsz mondani. Én ugyanis a kimeríthetetlen fantázia alatt, a műről-műre megújulni képes alkotót értem, aki nem csak a mondanivalóját, tartalmát illetően képes megújulni, hanem a vizuális, audió élmény nyújtásával, és a kettő kapcsolatával is képes újra, és újra megmozgatni a közönsége agyát.

    VálaszTörlés