neveletlenség volna?

Nézettség, nézhetetlenség

Nedves kollódiumos eljárás. Hogy mit nyújt, annak értelmezéséhez új fogalmakat kell bevezetni. Sík-tárgy, vizuál-technikai objektum, kultikus objektum.

Ha a puszta látvány-tartalmat, a valóságra utalást leválasztjuk a kultikus síktárgyról, hirtelen megpillantjuk a kor üzenetét; hogy ismét van, hogy miért ne lehetne ismét ilyen fotótörténetileg híres tárgy.

A nedves kollódiumos kép láttán felfüggesztődik a specifikum(ból következő?) (noéma?) felfogó mozzanat, ami az volna, hogy gondolat- ( s talán érzelem-) átvitelek játszódnak le elménkben. Mintha a kép virtuális formája és tartalma elválasztható volna a kép hordozójának látványától. Ez volna a kultikus jerlenség.

Szakralitás: értelmünkkel el nem érhető valóság és oda tartozó entitások feltétlen elfogadása

amikor érthetetlenbe botlunk, automatikusan felkínálkozik a szakrális értelezés lehetősége. Ez nyilván réges-régről öröklött kultúránk része.

Érzékszerveink tehetetlensége felől: előtérbe lép a ráció képességeinek határán túli valóság érintésének misztériuma.

A fényképen felismerhető tárgy, mint virtuálisan kínálkozó entitás hasonlít a tárgyra, amit fényképeztünk. Adott esetben például a fogaskerékre. Ez a hasonlítás lényegibb viszony (vagy alkotói mozzanat) látáskultúránk és a vizuális kommunikáció megnyilvánulásai terén, mint a fémtárgy és valamely másnemű tárgy - pl. virág -hasonlítása. Ez utóbbi viszonylatban a hasonlítás jelek szintjén működik (kör hasonlít körre) alapvetően körvonalak ikonikus összevetése kínálkozik fel. A frontálisan mutatkozó kerék vertikális tengely körüli elfordítása kikapcsolja a hasonlat, a hasonlítás érvényét, a képzettársítás iránti késztetettség motívumát.

Fontos ez abból a szempontból, hog mit kezdhetünk e összevetéssel, e párhuzammal, illetve, vizuálisan mit, mennyit ér az, hogy a vaskerék hasonlít a napraforgóra. Viszonylag keveset. Nem kínálkozik katartikus felismerés. hasonlitanak? Na és? A virág és a kerék hasonlításával mindennapjainkban gyakran találkozhatunk. E felismerés rég letudva.

Más kérdés a minősített helyzet, amibe a hasonlítás ürügyén az alkotó beránt bennünket. Ez a jelenség nem új, feltűnő módon Duchamp tárgyakat képzőművészeti műtárgyi helyzetbe hozásával kezdődött. Lényegében embert és az ember által jól ismert, konvencionális rendeltetésű, sőt, funkcióját tekintve profán, a művészet hagyományosan emlekedett ráhangolódást követelő szférájába blaszfémikusan betolakodó tárgyat találkoztat meg nem szokott, új, akár szakrális minősítést és jelentést sugalló környezetben.