ELV

Május 1 van, a munka ünnepe. Társadalmi ünnep, amit én munkával ünnepelnék, lévén, hogy az én ünnepeim belülről és nem a társadalmi lét naptári menetéből fakadnak.

Egyik kedvelt munkám a gondolkodás, s bár az efféle szellemi fáradozás gyümölcse jószerével eladhatatlan, hiszek benne, hogy a jó gondolkodás a kollektív lét hasznát célozza, s előbb-utóbb hasznára is lehet.

Eme mostani alkalomból, bizonyos konkrét eset okán, legszívesebben egy elvekkel kapcsolatos magatartásmódról gondolkodom.

Azt a fogalomnevet rendelem hozzá, hogy elvtelenség.

Bár logikailag olyan embereket is érint e szó, akik elvek nélkül élnek, természetes jogukat erre nem vitatom, e szóval tehát nem bélyegezném őket, hiszen nem maguk kértek életet maguknak figyelemre méltón és lehangolón zűrössé lett valóságunkban.

Sokkal kényesebbnek találom azt a jelenséget, amikor vannak ugyan az embernek elvei, de azokat praktikus célokért, pillanatnyi felülkerekedésérét, lépéselőnyért, kínálkozó anyagi haszonért akár, eladja, legalább is érvényüket felfüggeszti.

Mik az elvek? Az elvek - definitív célból lehatároló megközelítésem szerint – felvállalt, vallott értékekkel való azonosulás mentális foglalatai, és szerves velejárójuk eme értékek mindenféle formában való megnyilvánítása. Az elv arra készteti az embert, hogy kiálljon valami mellett, vagy esetleg éppen szembe forduljon valamivel, vallott értékeinket érintő történésekkel,  jelenségekkel, állapotokkal, elvekkel.

A fenti értelemben vett elvtelen ember lépéselőnyöket szerez a boldogulás terén, az érvényesülési, jóléti – helyenként, sajnos túlélési - tülekedésben az elveikhez hűekkel szemben.

Ezt tartom e jelenségben károsnak - és érzelmeimet is szóhoz juttatva - megvetendőnek.

Odakünn dong már egy jó ideje egy repülőgép (csak nem légiparádé?) mintha egy ormótlan gép a felhőket köszörülné,

úgyhogy mára ennyi.

PAOK avagy a láncra vert tavasz