Leakasztott ember

avagy utózöngék

Még láttam ma a plakátokat a metróban, amiken ez az izé, rám mutat, hogy aszongya: „Veled sikerülni fog!”

Semmi reszkess vagy látlak, semmi úgysemenekülsz, hanem a varázsszó, a siker! Persze, nem az enyém, hanem valaki másé. De hátha észre sem veszem!

Eszünkbe jutott fotónk: Klauzál tér a választás napján. Várakozva kígyózó sor, meghintve kétes egzisztenciájú figurákkal. Barterezés sejlett fel, gondolom, valami etetés vagy még ennél is rosszabb ajánlat voksért cserébe. Eldöntik az ország sorsát egy vacsoracsatában.

Jön a politikus és leakaszt pár ezer embert. Ő akar most itten országot játszani, és ehhez kell a firkantásuk, az ikszük.

Azok pedig sok lúd statisztikai hatalmával eldöntik az ország sorsát. Odaadják a hatalmi gyeplőt az olcsón lépre csaltak. A gyeplőt, ami náluk úgysem lehet.

Iksz. Ennél többet talán nem is konyítanak arról, hogy mi folyik itt. Hogy mi az, hogy ország, mi az, hogy politika, mi az, hogy parlamentarizmus. Annyit tudnak talán, hogy kitől kapták a vacsorát.

Barter kígyósor - GÖELEVEN személyeskedés nélküli felvétele

„Fekete fehéren”. „A tettek beszélnek”.

Hívószavak ugyancsak választási plakáton. Miről is van szó? Üres szavakról.

Most kell bennünket leakasztani, most kellünk, és gyorsan, mert választás van.

Illabilis társadalomban, meg nem állapodott berendezkedési viszonyok között ajánlják magukat megélhetési önjelöltek. Becsúszott, kicsúszott politikai figurák. Jöttek, ahonnan jöttek. Buktak, visszajöttek. Bizonyos nagy dumás ki tudja kicsodák. Jönnek szemtelenül, bele a képünkbe.

Még odavetnek az utolsó napon egy-egy plakát méretű üres szót – kerül, amibe kerül.

„Megbízható”. Lehet, hogy az, de hogyan jársz utána? „Tiszta erő”. Ha az most valóban, az marad-e, s hogyan hívod vissza, ha nem marad az?

Telefonálnak óránként, különféle pártok nevében, szórják csak erre szórható millióinkat. Élőben firtatják, hogy ugye, bízhatnak bennünk? És ha azt mondjuk, hogy persze, akkor mit kezdenek ezzel? Mert a választási gesztus, az iksz elhelyezése titkos.

Aki politikáról gondolkodni képes, azt nem az utolsó napon kell befogni, hanem négy éven át, húsz éven át szakadatlanul ismétlődő, következetes tettekkel.

Ordít a vezér önjelölt, hogy átkozott Orbán így meg úgy. Kit lehet efféle ordítozással megnyerni? A csőcseléket. Hívja a csőcseléket, hogy voksolják be őt a játszóházba. Ahol országosdit játszik majd a többiekkel. „Csávókáim, beszéljük meg!”. Csávókáim, vagyis a többi kondérszéli rivális politikus. Úgy hangzik, mintha azon jog fölött kívánnának marakodni, hogy kinek a zsebében legyen az ország. Ki ugráltassa azt a tíz millió embert, aki persze a csávók dolgába bele ne ugasson már! És egyébként is, el lehet menni innen.

Aztán, amikor a többség mégsem az átkozódó spíler játszadozására szavazott, fájdalmasan bőgi, hogy ő másmilyen országban akar élni. Menni persze nem megy. Pedig ő aztán megtehetné.

Utolsó napig röpködnek a garancia nélküli maszlagszavak.

Civil demokráciát!

Micsoda ködevés ez! A társadalmi lét teljesen más vonatkozásaihoz tartozó szavak.

És mit tehetünk? Vitázhatunk? Plakátoljunk vissza? Kérdezhetünk legalább? Egyáltalán, felkészültünk az érdemi kritikára, ha mi nem pártstratégiákon agyalunk? Ha mi csak dolgozunk, ha civil szívvel valamelyik szép hivatásnak szenteltük magunkat, s nem politikából akarunk megggazdagodni?

Mit tehetünk, hiszen nekünk csak egy ikszünk van. Kis krikszkraksz egy félig sem ismert önjelölt neve mellett. Míg oda nem firkantottuk, tényleg nem ér többet egy vacsoránál. Csakhogy az országot adjuk majd el vele – valamelyest szükségszerű tudatlanságból.