Éjszakai nézetek

Ugattak odakint a romkocsmás éjszakában, nem hagytak aludni. És lőn világosság – csak mert felkeltem, hogy kirakjam az ablakba a mikrofont, vagyis ZOOM2-t magát, azt a kis felvevő kütyüt, ami hangokon kívül kukkot sem ért a világból, például abból, mi az, hogy „lőn világosság”. Így lett tanítva gyárilag.

A többihez, szinte mindenhez, ami látható, itt van nekem GÖELEVEN.

Esztendőnél is hosszabb szünet után nyitottam ki a hangfelvevőm, ZOOM2 alumínium ládikáját. És látni, hogy az egyik habszivacs, a mikrofon szélfogója maradandóan belepréselte magát a kis koffer fedelét bélelő habszivacsba. Egyformán habszivacsok, mégis így történt: ez erőszakolta meg amazt, és nem fordítva. Hát ez hogy lehet?

Bámulja a kis GÖELEVEN ezt a gömbös lenyomatát valaminek. Látja, de felfogja-e, miről is van szó? Nem olyan egyszerű ez! Ám GÖELEVEN állít máris valamit, élességet állít.

GÖELEVEN általában - de ilyenkor, éjszaka különösen - azon történések leghűségesebb szolgája és közvetítője, amik oly lassúak, hogy már csak állni tűnő tárgyak, amikben az alkotó elemek csupán önmaguk létezéséért valóan cirkulálnak, tehát, amikor az eleven dolgok, hogy úgy mond’ nem csinálnak semmit. És ide kell érteni ám még GÖELEVENNEK önmaga tárgyi mivoltát is, tehát, amikor a fényképezőgép kis teste sem csinálhat semmit, így ember sem tarthatja markában, hagyhatja rezegni GÖELEVENT.

Állványon van például ilyenkor. Igen, állvánnyal segítettem hozzá szabad… – majdnem azt mondtam, szabad akaratához, vagyis ahhoz a lehetőséghez, hogy kijelenthessen valami szemmel foghatót arról, mi van a világban.

Íme GÖELEVENNEK egy kis költeménye az árnyékokról, melyek történésekről és viszonyokról referálnak. Évek óta tartó tetű lassú, oka rejtett történésekről. Ez minden.

Mert hiú nagyravágyás lenne, ha GÖELEVEN kétségbeesetten próbálna rámutatni a dolgok lényegére. Ha holmi űbergépnek képzelné magát.

Dolgok! Érted, már ez is, hogy dolgok! Vannak-e dolgok körülhatárolhatóan?

Különösen, amikor távoli, izgága tárgyak csupán óbégatásaik által vannak jelen, s nélkülem aligha lőn világosság ennek a kis hülyének. Olyankor GÖELEVEN kukkot sem érzékel a világból. 

Hát igen, D2X másképp lát! Csúcsgép volt még nem is oly régen. Képminősége, zajszintje vacak, de ím helyzetbe hoztam. Több a rálátása. Ő most GÖELEVEN helyzetét látja. Látja, hogy GÖELEVEN bámul valamit. Az meg őt egyáltalán nem láthatja. Mondhatni, ha D2X ember lenne, felvágna erre, pedig hát mire is!

Sajnos, az ő nézete sem a végső nézet: itt épp a ma már őstuloknak, digitális tetűnek számító D100 megítélése alá esik, merő gonoszságomból kifolyólag. D100 persze szintén mankóra szorul, hogy egzaktul rögzíthesse, mi itt a helyzet. Ám csak arról adhat képet, miképp látja D2X annak a kis GÖELEVENnek a viszonyát a valósághoz.

 D7000 látszólag - hozzájuk képest minden esetre - felülről nézi ezt az elavult arzenált, a világot. Konkrétan most csak a perspektívikus vonalak megszokottól való eltéréséből ítélve mondható ez, amiről neki persze f…ja sincs.

D7000 gyártóilag túl okos, még nem Nikon1, de már-már nem is számol velem.

Márpedig én itt igenis föléje rendelem magam. Itt nincs gyárilag beépített legjobbképválasztás, meg efféle maszlagok. Helyettem itt ne fényképezzen senki se! Ráadásul, nekem is van optikám. Kettő is, a biztonság kedviért. 

Én vagyok, aki fejlámpámmal egyfajta végső megvilágításba helyezem a dolgokat. Ezekét itt, mind.
De isten én sem vagyok!

Lassan kikerekedik, hogy mit ér a nézőpontok hierarchiája, hogy miként születhet valóságkép a legostobább éjszakában. Kép láncolatot nyögnek nekem most ezek a kis fekete vacakok, míg ZOOM2 az utcai ordibálást hallgatja a párkányról...
Szörnyű gondolni rá, hogy miképp vész bele a világba a kis GÖELEVEN, amikor nyakát megtekerintem holmi kis hülyeségek felé.

Aztán a többiekről még nem is beszéltünk. A valakiről, aki mind e dolgok láttán aszongya majd: 

„Dozi bácsi, a k… anyádat! Neked ennyi géped van?”