Vizuális rondó a K11-ben

Hupján Attila - a MAOE fotóművészeti tagozatának jelenlegi elnöke - K11-ben megnyílt kiállítása egymással jól harmonizáló, 22 frázisból álló zenedarab, technikailag hibátlanul megkomponálva, és bonyodalmas kánonban fonódó strukturális szövevényei ellenére mesterien lejátszva. Ha maradunk a zenei párhuzamnál, akkor a vizuális képi ábrázolásnak az idő dimenziójára nem kötötten apelláló befogadhatósága okán - és a falon bemutatott sorozatok természetéből kifolyóan - egy végtelenített rondó formájú vizuális zenedarabbal van dolgunk, amibe, mindegy, hol kapcsolódunk be, és hol szállunk ki belőle. Fekete-fehér, következetesen grafikus benyomásig leegyszerűsített vizuális frázisokról van szó. 22 látszólag ugyanolyan képről, ahol azonban 22 teljesen más punktum* ragad meg bennünket.

A kiállítás címe - Kizökkent világ - enyhén aggályos, mert előhívja emlékezetünkből Francis Ford Coppola ama csodálatos filmjét, ami az emberiség, egyáltalán a földi élet különös, még inkább intő és aggasztó, részben szükségszerű fejleményeiről szól, az emberiség jövőjét érintő, fenyegető változásokról, tehát nem egyszerűen pszichikai érdekességekre utaló formajáték a valóságról, hanem súlyos jövendölés. Nos, ilyen hatalmasat markoló filmnek talán nem illik a (magyar) címét elorozni egy művészetileg még oly dicséretes, de jóval szerényebbnyit markoló (magyar) formajáték hívó szavául.

A kiállítás kísérő objektuma - a kor divatjának megfelelően - az ügyesen kikerekített narratíva, ami itt, szerencsére nem a lyukas zsákra rakott folt. Azt azonban, ami ebben a látványépítés háttérmagyarázatául szolgál, és tudományosnak látszik lenni, művészethez értő pszichológus aligha gondolná komolyan.

Sokkal egészségesebb narratívául szolgáltak Mandur László fotóművész megnyitó szavai, aki néhány tekintélyérv ideszólitása és a fent említett narratívából való mazsolázás mellett megengedte, hogy saját gondolatainkkal szabadon szélnek eredjünk a ,kiállítóteremben :-)

Elkésett javaslatunk: szólhatna inkább a cím az én identitáspontjával való formajáték lehetőségeiről, (mondjuk mikro-emlék-szekvenciák 1.) anélkül, hogy azt sugallnánk, hogy feltétlenül meditációs mélységekig kéne valakinek magába szállnia, ha ilyesmit szeretne játszani. Hiszen játszunk, szinte mindannyian ilyesmit, csak mint fentebb említém, igen kevesen játsszák ezt hibátlanul, tónushangolásában ennyire átgondoltan és leleményesen, sőt, még annál is kevesebben akadnak, akik efféle játszadozással túllépnek a magánügy körén, akik nem untatnak halálba bennünket.                D-Vektor

Mikro-emlék-szekvenciák 1. ? Ki a fene volna kíváncsi arra? P.O:

*Roland Barthes egyéni látásunkat is tekintetbe vevő kifejezése a különösségre, mint olyanra.