Levelem érkezett

Az éjszakai órák során valamikor levelem érkezett. Pontosabban levelet kaptam.

Még ennél is pontosabban az történt, hogy a szobámban lakozó növényi társ reggelre nedves, friss levélhajtással hozakodott elő.

Gondolván, hogy megítélésekhez kettőnk közül eszem csak nekem van, az efféle levél érkezést rendre köszöntésnek és barátságunk fenntartó gesztusának veszem. Ez által pedig ez az új levél esemény, miként az összes korábbi is, valóban az: baráti gesztus.

A barátság nem lehet egyoldalú: növényi társam nyomban kapott vizet. Ág-karjait is megmozgattam finoman, hogy érezze, nem az eső esik itt néhány naponta, hanem létezik itt egy barátkozó élőlény, aki növényi társaknak kedvezően, rendre, újra és újra locsol.

Na persze: rendre! Néha, bizony, rendetlen ez a locsolás. Az ág- és levélbabusgatás közben figyeltem fel arra, hogy új levelét úgy tolta felfelé az ág, mintha a naptáramba próbálna beleolvasni.

Talán lebecsüljük ezeket a növényeket! Lehet, hogy elfoglaltságom menetét silabizálja, annak sűrűségét, hogy megtudja, mikor áll fenn a veszély, hogy négy, sőt, akár hat napon át is elfelejtek locsolni. Ilyen várható esetekre nedvességeit tartalékolnia kell. Okos!

Úgy döntöttem, két naponta, a naptár teljes hátra lévő hosszában beírom a reggel nyolc órai sávba, hogy LOCSOLNI! A mai naphoz még azt is beírtam, hogy BOCS! JOGOS VOLT A GYANAKVÁS.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ez megnyugtatóan hat, meg hogy barátság ez csakugyan, s mostantól felhőtlen lesz fejünk felett a mennyezet.