Talán elfogulatlan leszek. A triptichonomat elutasította ugyan a kurátor (nincs elég hely), de falra rakathattam helyette másik kisebb szabású hármasomat.
A részvételről és a részt nem vételről a fenti kényes tematikában:
Mintha a falra kerültek nagyobb része el sem olvasta vagy nem értette volna a kiírás iránymutató sorait. Az Önfontos Örökké Jelenlévők meg mintha nagyon is megértették volna azt, de távol maradtak, talán mert a megfelelésnek puszta széptevést messze meghaladó nehézségeit szimatolták.
Én vetettem fel, hogy lehetne egy fotografikus triptichon kiállítása a MAOE-nek. Azért gondoltam érdekesnek, mert a hagyományos, főképp vallási tematikájú triptichon ábrázolás képes volt látványos tagoltságba rendezni létezésünknek magasságos és mélységes hierarchikus viszonyait. Úgy gondoltam, modern, ugyancsak hierarchikus, ráadásul értékzavaros és a múlttal hadilábon álló viszonyaink katartikus megközelítésére ugyancsak alkalmas lesz ez a művészet történeti tradícióira visszatekintő műfaji lelemény.
A kiállítás a szentendrei Főtér Új Galériájában mutatkozik be e napokban és hetekben. Érdekes hely. A főtérre néző nagy ablakokból érkező fényt okosan ellensúlyozó, a műtárgyakat irányított lámpasorral hangsúlyos megvilágításba, figyelmünk középpontjába helyezni képes modern galéria, mindenek előtt egy karcsú terem.
Valahol az udvaron van aztán egy oldalszárnyi, széles facsiga lépcső, amin kapaszkodva, majd kecses-fehér öreg ajtókat nyitogatva eljuthatunk a lenti kiállító tér fenti folytatásába, a FÉSZERbe.
Én nevezem így, az itteni apró szobácskák mind tónus, mind fénykarakter és színhőmérséklet szempontjából profán megvilágításának összevisszaságára utalva. Némelyik szoba félhomályos zug inkább, sem mint kiállító terem. Persze minden ilyen körülmény megítélése viszonylagos.
Ám ama lentebbi, mennyei fényességre hangolt teremtől eltekintve nem lehetne-e maga a FÉSZER a Művész-Mennyország azoknak, akiknek mégis hely kerül a megmutatkozáshoz?
Csak hát az út ide azon a galériákhoz méltón felszerelt, jelen esetben téves érzületeket keltő és csalódásokat borítékoló termen keresztül vezet, s az szociális kontrasztokra érzékeny ember tűnődni kezd, hogy mi miért van úgy, ahogy van, mi véletlen, mi nem, mi mit ér itt és mit amott, s mindez mit takar és milyen megfontolások játékszere.
Ez a fel-levonulás el is maradhatott volna, ha a demokratikusan gondolkodó kurátor hajlandó lett volna a háromszoros képi mellébeszélésektől megszabadulni. A Fototriptichon kiállítás megítélésem szerint tartalmi színvonalát, de installálását illetően is elég kérdésesre sikerült. A triptichon hagyományos háromszög szerkezete, valamelyest erőszakosan a vízszintes tömbösödés felé lett torzítva. Költségkímélő okokból? Ez méltányolandó volna egy fotószakkör esetében, ahol a tagság az együtt mutatkozással ünnepel. A sima avagy mezei "képhármas", amire most a kiállított művek nagy része hajaz, és ami lehűteni képes a mélységek ábrázolása iránti ihletet, ugyancsak életképes vizuális forma, de nem versenyezhet a triptichonnal, már csak annak hívószó erejére gondolva is. Állítólag kevés volt a hely. Nos, ez nem látszik. Igen gyakran kis képek cincognak a hozzájuk képest nagy falakon.
E kiállítás rámutat - talán nem először, emlékezz a 217-es "Civilizált táj" című tárlatunkra! - egy közösségi viszonyaink szempontjából allergikus pontra. Van valamiféle autokratikus egyeduralom: a tagozat vezetője egyben rögtön főkurátor is lesz, és a kiállítási felvonulásaink a megelőző konzultáció híján vagy azok belterjessége okán - már a "Tűnékeny valóság" is, ugyanitt - egyféle értéktelenkedés, kisszabásúskodás, sőt klikkesedés (kegyeltek és félretoltak) szimptómáját mutatják.
A MAOE fotóművészeti tagozatának nincs kollektív szellemi élete Nem vitatjuk meg terveinket, sem eredményeinket, a tagok között nincs alkotó szellemi kapcsolat, eszmecsere. Következésképp(?) kiérlelt kollektív értékrend sincs.
Aki persze érti a szakmát és szellemi erővel is bír, az megküzd e belterjes viszonyokkal és alkotása által fölé emelkedhet a "beadok valamit"-féle sodródásnak.
Ábrándozó elmémet karcolja ez a sikertelen siker. Az Új Galéria a maga adottságaival nem tűnik alkalmas helynek egy általam megelőlegezett, igazán mélyen és magasban szántó triptichon kiállítás számára. De ábrándozni, nagyszerűket várni, az sem e világra való.
Közben meg azért úgy láttam - lehet, hogy rossz napom volt - hogy a tradicionális művészeti örökség kínálta kihívásra, az örökérvényű fölé-alávetettség drámaiságára vagy az emberi létezés misztikus fenségességére kiválóan ráérzett négy - esetleg öt - alkotó: Cserkuti György, Kaiser Ottó, Papp Elek és Seres Géza. Esetleg S.Faragó Gyöngyi is az emberi fennmaradásra tekintő, gazdag lelkületű alkotásával, bár számomra itt hibának minősült a terhesség eredendően intim testi megjelenésének már-már divattá lett fototechnikailag profán szem elé hívása. A látogató profán odabámulása nem képes egyszerre szakrális pillantás is lenni. Lehet, hogy téves az itt szerepet játszó testi ábrázolást a kényes látványok és tabuk közé sorolni. Lehet, hogy S.Faragó megfontolását kell ma egészséges bátorságnak nevezni. Ez esetben bocs.
De akkor miért van ő most a FÉSZER egyik leghomályosabb szobácskájába telepítve? Talán a tagozat volt elnöke nem tartozik többé a hangadó krém körébe, a fényes terembe, ahol a triptichon csasztuskázóknak valahogy mégis, váltig akad hely?
Ez utóbbiak csak költői kérdések, irigyek, na persze!
Nyitott maradt számomra Gedeon Péter Atlantis című, kétségtelenül attraktív (bár szimplifikált szimmetriájú) teátrális morbiditásának értelmezése. Ez is lehet azonban az én hibám.
Ha a triptichon autenticitás kérdéseitől eltekintünk, pusztán formateremtési érdemek okán meg kell említenem mindenek előtt Hupján Attilát, azután Kerekes Zsuzsát (nála talán még valamennyi misztika is van!), majd Ries Zoltánt, Siklós Pétert és Szikszay Ágit. Végül, de nem utolsó sorban Gáti György jelentős fotográfiai látót is, akinek nem fekszik ugyan a triptichon hagyományát terhelő vallási scenárió, de akárhány képből képes számunkra esztétikailag remek és meggyőző hagyománytagadást komponálni.
El ne felejtsem! Az örökké vidám kiválóság, Módos Gábor ezúttal is megeresztett egy mosolyt fakasztó "képhármas" fricskát. Még én is elmosolyodtam, pedig figyelmem középpontjában a fotótriptichon nevű drámai kísérlet volt. Akit ennek okán nem említettem, még akit pejoratív általánossággal esetleg érintettem is, fényképezni mindahány tud, nagyon is! Számomra sokuk kiválóság. Csak felvonulhattak volna alkotásukkal inkább más tematikájú kiállításon. (hogy maradjon nekem elég hely :-)
 |
| Tágasan szorongó, pici, de már szinte igazi triptichon |
Hát ennyi. Remélem, elfogulatlan de rigorózus voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése