2021. augusztus 29., vasárnap

JELENTEM

 Kedves Látogató! Blogom Kedves Hívei (ha egyáltalán maradt még ilyen)!

Elnézést kérek, hogy mind inkább elhanyagolom a BLOGDOG posztolást. Úgy tűnik, hogy elpártol a nem hírértékű, nem elég informatív, közéleti pletykában szegény, lájkolhatatlan posztok olvasásától a világ. Ha kínálkozik jobb, helyes!

A pandémia eltelt másfél éve alatt, karanténba szorulva egyébként is másfelé fordítottam figyelmemet.

Évtizedek óta gyülekező írásaim, illetve fotóim felhasználásával írtam, illetve alkottam e másfél év alatt négy könyvet. A kormányzat művészeknek felkínált, a Covid elszigeteltség veszteség érzetét enyhíteni igyekvő támogatásával módomban állt kinyomtatni e könyveket, csekély 2-3 példányban. Bár akad még csiszolgatni való, rám megnyugtatóan hat a savanykás emberi viszonyok között, de hasznosan töltött másfél év.

A folytatás nem túl egyszerű, mert a kiadók nem igazán tudnak/szeretnek mit kezdeni a kész könyvekkel. Sokszorosítás és terjesztés nélkül pedig a könyv halódó érték. De ne kiabáljam el! Majd meglátjuk, mit tehetek magamért a továbbiakban.

Most rápillantás céljából ide citálom a négy könyv kinézetét. (Terjedelmük együtt csaknem 1000 oldal)

EMBERKOZMOSZ -  HAIKUFÉLÉK DAGUERRE SÍRJÁRA 

A LÉNYEG NAIV KISSZÓTÁRA - LÖKÖTT SZIGET


 

5 megjegyzés:

  1. Elképesztő! Nagyon örülök, hogy legalább így elkészült, 'blogdog' akkor lennék, ha MINIMUM 1000-1000 példányban hozzáférhető lenne... Mindig mondtam: Mérték az ÉRTÉK! Ez az! A következetes, önmagával is szigorú, a lécet magasra tevő és azt mindig átugró EMBER vagy. Köszönöm, hogy a barátod lehetek! Ölellek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dozi barátom! Szívesen forgatnám csiszold elméd fiinom darabjait! Remélem sikerül kinyomtatnod őket, mindenképpen hű vevőd lennék! :)

      Törlés
    2. Kedves Druszám, Régi Barátom!
      Hű vevő az, aki folyton veszi :-) Ez már terjesztő is :-) Szívből köszönöm. D.J.

      Törlés