Nonverbális szájkommunikáció

 

 

 A szájnak szerteágazóak a metakommunikációs lehetőségei. Ha az olvasónak úgy tetszik, gondoljon mindjárt a csókra. Ez természetes. Na de a nonverbális szájhang bizonyos fajtái még ennél is érzékibb közlő jelleggel bírnak. Ne ragadjunk le a verbális közelítést elhessentő szelíd kacagásnál vagy az istenadta tehetségnek falszomszédokat is elbűvölő fürdőszobai trallalázásainál!

Sokféleségében érdekesebb terület a dominánsan egyáltalán nem pozitív érzelmi szájkommunikáció. Itt van például a senki másra nem tartozó belső indulatok artikulálatlan kihangosítása, mindenek előtt megkönnyebbülés, de akár egyben az "akinek nem tetszik, dögöljön meg!" féle társadalmi-tudat-építés céljából.

Vegyük rögtön a tajt részeg embert! Ne azt, akinek déltájban már fatörzsre tekeredett horkolássá csitul a városi serénykedések zajából alig kihalló reggeli kornyikálása, hanem azt, akinek mitakarása és hová tartása megfeneklik egy pirkadat előtti órában valahol a számos bulinegyed valamelyik utcájában, és a feltornyosult zűrzavar okán folyvást szájon át kívánja üríteni az agyát. Ez első látszatra önmegvallás, de egyben bemelegítés holmi üdvvel kecsegtető szájkommunikációhoz.

A magát q.v@jól érezni vágyó emberállat, különösen, ha buliközösségben, sokadmagával sodródott bele a tajt részegségbe, olyan csatlakozásra szólító szájhangokkal próbálja összetartani a csapatot, mint a kurva vicceset mondás az összes többieknek fogható hangerővel, vagy a nótázásra hajazó felsőbb végzettség nélküli óbégatás, aztán a pillanatnyi sérülékenységre valló számonkérő bömbölés, a vélt közeledésre adott hárítás értékű világgá visongás.

A tajt részeg ember ilyesmikkel - visszaszájból - mindjárt provokálni is igyekszik a környezetben feltételezhető, hálószobájukban rejtező, vastag falak védelmébe menekült egyéb személyeket, akik, ugye, elvetemülten alszanak, s részükről mindenki más le van szarva; na és különösen undorítóakat álmodnak holmi méltósághoz való joguk biztos tudatában fürdő emberállatokról.

A társadalom, a közrend őrei, s az őket kibocsátó akadémia mintha nem volnának felkészülve az így előálló helyzetek lakossági panaszoktól ösztökélt értelmezésére. A történéseket a leghalványabb tehát nélkül szemlélik, már ha éppen belebotlanak.

Az auditív környezeti szennyezés pszichés értelmezésével, mérésével és hárításával a társadalmi környezet tisztaságáért felelősök folyvást adósaink maradnak. ("Mi reggel mindent tüzetesen felmosunk, de még egyetlen eldobált, mocskos hanggal nem találkoztunk.") Kétségtelen, a hallótér igen bonyolult közösségi összetevő, szennyezése pedig egy idő után elillan, még ha irreverzibilis fejleményekhez, kilátástalansághoz vezet is.

Ki gondolná, hogy az elviselhetetlen hangi környezetszennyezés az első megtorlatlan éjszakai rikkantással kezdődik. A magukat spontán jól érezni akaróknak (gyorsan észrevették, hogy itt mindent lehet) egymást igazoló ezrekké dagadására már késő reagálni. Késő hajdani precedensekre hivatkozni, ha lettek volna valaha is ilyen csődbe ment hatósági kísérletek. A Hatóság szerepjátékosai pedig tök tudatlanul és tanácstalanul lapítanak intézményiségük hátterében.

Feltérképezetlen a kulturálisan üdvös, illetve a csak még éppen elfogadott és már elfogadhatatlan hangi kommunikáció határvidéke. Nem csak decibelekről van szó. Helyes esetben paraméterezendő volna a szájhang kibocsátás értéktelenségi együtthatója is, hogy a rend őre bizton megállapíthassa, még ha a tajt részeg csupán figyelmet követel magának, ki lépi át a minden társadalmilag hasznos hozamnélküliség kultúrpolitikailag gazos határát.

Tudományosan feltérképezetlen a szájhang kibocsátás, egyáltalán a bármi eszközzel való hangkeltés tudatos célra irányultságának, a pillanatnyi gonoszságnak megállapíthatósága és mérése. Márpedig az ordibálás artikulálatlansága mint metakommunikációs gesztus a legtöbb esetben nyilván magában hordoz úgynevezett anonim, de címzett irányultságot (Pl.: "Kurva anyját mindenkinek, aki ilyenkor nem iszik, aki alantas, gyáva lapítással szeretné jobban érezni magát mint én!")

Fel nem tárt szociológiai terület az értékes éjszakai hangkeltések megkülönböztethetősége a kifelé egyetemes, de befelé süket idegenforgalmunkat már szándékosan dehonesztáló hangkibocsátásoktól.

Messze lemaradva kullog a hangszigetelés, egyáltalán a kommunikációs hangártalmak fékezésének tudománya is. Váltig nem büntethető a frekvenciális zenei harmónia brumm-csontvázasítása.

A rendfenntartók nem hibáztathatóak. Efféle viszonylatok feltérképezése, mint a pszichés hangártalom mérhetősége, ismeretlen terület. A puszta csitításra öngerjedő, a rendőri intézkedésre még annál is agresszívabbá váló ordítozás, mint problematika valószínűleg leginkább a pszichológusok területét érinti. Belőlük viszont egy sincs a hatósági probléma-kezelők kötelékében.

A tajt részegség lelki attitűdjének jól beazonosítható fennforgása mellett vizsgálandók volnának a tajt részeg, de még tétova ember passzív bátorításának esetei is. ("Á, nem, mi nem rendőrség... mi csak itt állunk. Mi nem tehetünk semmit, csak még van hátra egy óra a szolgálatból.")

Nincs elhelyezve a kihágási palettákon (nincsenek is paletták), hogy éjféltől számítva hánykor mivel büntetendő a már fentebb említett éjszakai vidám kurjongatás, mint belsőnek szóló örömforrás és üdítő szabadságélmény, és mivel a többiek bosszantására útnak eresztett, kötözködésnek megágyazó torkaszakadtázás. Mint külön kihágási tétel, teljesen ismeretlen a hatóságok előtt a bebaszottság maximális jelszintjével való űberállati kérkedés, valamint épp így a csend szájhangok általi meggyalázása feletti féktelen öröm.

Nincs kidolgozott módszer arra, hogy örömből ürömbe lehessen fordítani a kollektív szájhangi környezetszennyezésből mámorosan kiemelkedni akarást. Nincs módszer az agyi mitakarásukból kizökkent, egy helyben órákra lecövekelt hangi ámokfutók alapvető jogaikat tiszteletben tartó, de könyörtelen tovakergetésére.

Maradna a közvetlenül sértettek eszközeként a lelocsolás, a lepi... ja az nem szájjal megy, a szájkommunikációs köpködés, és esetleg a túlbömbölés, de az csak olaj a tűzre, és fel kell hozzá kelni, még tán fel is öltözni, miközben állítólag ott a sok állig felöltözött rendőr - valahol.