Ha az úgynevezett Isten maga nincs is,
időnkint erős jeleit veszi az ember, hogy Teremtő igenis létezik, s mintha figyelme
embercentrikus (is) volna. Ám nem zárható ki az sem, hogy csupán arról van szó,
hogy időnkint maga az omnipotens Véletlen teremtői képességhez méltókat
produkál.
A nyolcvanas évek
végén lehetett, hogy audiovizuális munkáimhoz megszereztem a TEAC A-3440 orsós
deket. Igen magas, SIMA elemekből szerelt hifi-torony szekrényembe új polcot
helyeztem, és arra állítottam a TEACot. Alsó kategóriás szalagos magnóim után,
melyeket szűkös kereteim közt megvehettem vagy fesztiválokon nyertem,
elképesztő élmény volt egy rézollós hangszerkesztő munkára termett magnódekkel
megismerkedni. Még álmaim is teli voltak e csodálatosan kezes berendezéssel való
munkálkodással.
Egy éjszaka azonban
hatalmas dördülésre ébredtem, s a TEAComat pofára esve találtam a másik
szobában. Először hozzá nyúlni sem mertem. A hatvan centiméter magasban lévő polc
egyik tartó csapja valahogy elszabadult. Az igazán érdekes, sőt, katartikus
élményt nyújtó az volt a dologban, hogy a deck fejhallgató csatlakozásában
benne volt a hathármas dzsekdugó, ez továbította a padlóba a kizuhanó hatalmas
test műszereit fenyegető mozgásenergiákat. Felső díszszegélyével pedig rávágódott
a magnó a zongoraszék hajlított fémlábára, úgy, hogy sem a fej rész, sem az orsók
felfogó tüskéi nem érték el a padlót.
A díszléc
begörbült, és a dzsek foglalat pereme kicsit megtört, de ez volt minden. Elképesztő
felfedezés volt, hogy a magnó működik, hibátlanul.
Ott s akkor, a
visszaállt éji csöndben újravizsgáltam a Gondviselővel kapcsolatos korábbi
állásfoglalásomat, s eljutottam a hit egy új, személyes magaslatára: úgy döntöttem,
hogy a magyarul Isten néven fölém rendelt Valaki valóban létezik, és én most
már egész hátra lévő életemen át hálával adózóm neki.
Akkori
megállapításaim az eltelt idő során a bevezetőben írtakká szelídültek.
A TEAC ma is megvan,
az idő, rivalizálván a teremtői jósággal, másképp bánt el vele.