2015. május 23., szombat

Szélnek eresztés



 
Szárnyasoltár szerkezetű, vetített képmezőben gondolkodtunk valaha. A középkorra kacsintó, statikus-dinamikus funkcióban Hemzőtől Eifertig sokan megvágyták már, és sikerre is vitték ezt a formátumot. Mi azonban bonyolultabb, technika igényes multivízió műfajban gondolkodtunk, oly bonyolultban, hogy sehogy sem akart elérkezni a pillanat, amikor végre nem hiányzik semmi kütyü, és belevághatunk a megvalósításba.
Most, mikor már nappali fényben száz négyzetméteres paintuppal meszelnek, és a hülye is tudja, hogy ama hajdani piszlicsáré multivíziózásnak lőttek, péntek esti nosztalgiából visszaidézzük rég aktualitását veszített szinopszisunkat, csak hogy szélnek eresszük azután a sárguló időben. (Hoppá! Ez ma oly divatos metonimikus szójáték volna.)

Képmezőnk 1:2 oldalarányú. Két szélen egy-egy decens, ősöreg, bezárkózott ablak.
Középen sötét mező, talán csak az ablak, mint fogalom sémája, amiben csukott szem jelenik meg.
Mintegy válaszként e felbukkanásra, a két szélső, hallgatag ablak körül az architekturális széptevés történelmi mintái derengenek fel: az ablakkeret elkezd fejlődni.
A fejlődés – Füles mester által harsány mód kritizáltan - leírja a történeti stílusokat, jobb és bal oldalon kicsit másképp, valamiféle fáziseltolódásos kettősséget éreztetve. (Na igen: „valamiféle” kettősség – ez itt a blöff helye.)
A díszesedő, gazdagodó keretformák egy idő után két szélről középre vonulnak, és a zenében hallható kemény változással együtt eklektikusan összeolvadnak (eklektikusan, mert ugye, mi másmilyen egyszerre emelkedett és követhetetlen módra hivatkozhatunk?)
A középső, négyzetnyi mezőben, a felnyíló szem körül elkezdődik a modern korszak.
Az ablakforma mindenféle funkcionális és formális átalakuláson megy át, fémablakok, ipari ablakok, sőt, ismeretlen rendeltetésű nyílások alakulnak ki, váltogatják egymást D-Vektor által patentírozott neoklasszikus átúszásban.
Ez a középen kialakult nyílás átalakul az élet kommunikációs és fogyasztói forrásává:
A ”felnyílt szem” különféle evilági ”modern” szimbólumokat köp ki magából, szériában.
Többféle vonatkozás - például szexuális (naná!) - jut érvényre. Akt, ami lábai és egyéb kellemei között a modern design különféle kommunikációs eszközeit szorongatja, mindegy, mi mindent (de azért hogy mégis micsodákat, erre engedjük át majd még jó időben egy nagyobb tárgyi tudású vagy nagyobb kelléktárral bíró valakinek a válaszolás jogát! hehe...)
Később megjelenik a középső mezőben annak a kezdetkor két szélen látott, hallgatag, ősöreg ablaknak műanyagból fröccsintett, kicsinyített mása.
Elkezdődik a modern lét középső szülőnyílásán (gyengébb szponzorok kedvéért ablakán) át a nosztalgia-idolok sorozatgyártása: például a két színes, bedeszkázott ablak modern státusz-szimbólumok (bankkártya, lézerizé stb.) és a forgatás lehetőségének végre-valahára elérkezett idejével összecsengő divatelemek (Ádám, tudsz követni?) által keretbe foglalva. Képes levelezőlapok százain röpköd szét az ősi forma, beborítva most már a hallgatag ablakokat is ott, két szélen.
Ez a csúcspont. És ekkor visszaúszik a megkergült zenébe a tenger hullámzásának hangja és a szél zúgása, és a két ősöreg ablak hamarosan feltárul.
Mi van mögötte? Mi hallgatott ott évszázadokon, évezredeken át?
Na, mi?! A kérdés elvileg bármilyen irányban nyitott, de a válasz dramaturgiai szerepe hangsúlyos nagyon: itt rejlik egy lehetséges nagy-nagy Gondolat a világról, az Örökről, az ember atavisztikus valóságlátásáról (esetleg folyvást újjászülető gonoszságáról), na meg a határtalan tudás és képzelet korlátairól.
Kérdésfelvetés kell hogy legyen ez a maga teljes ablakságában, amit borzongatón fest alá a szél.
Széljegyzet:
Bár csak annyit láthatna az ember ma is, amennyit eredendően, még az elvont okosodás előtt láthatott! Ez bizony szép vágynak, bölcs dolognak tűnik elb*..ott világunkból tekintve, így, visszamenőleg. Ám de akkor semmi nem fejlődött volna! Másrészt: javunkra szolgál-e a fejlődést hajtó kíváncsiság és képzelődés valóban? Szabad-e hozzátenni a természetes evolúcióhoz, jogos-e, hasznos-e hogy az ember hajszolja létfeltételeinek fejlődését? S hogy érvényesülni akar bármi áron, ami embert emberrel szembefordít halálosan? Mindez a kétes értékű történelmet szülő ambíció fenntarthatón értelmes-e
- effélék kell hogy majd eszébe jussanak a nézőnek, míg a látványt bámulja.
Monumentális tervünk eme dramatikailag behatárolt végkifejletét szolgálandó, szinopszisunk írásakor még csak annyi látványlik lelki szemeink előtt, hogy:
jobbról és balról tenger hullámok áramlanak tenger hullámokkal szemben: a hullámzás csapkodó hangjaival együtt, persze. Hosszan semmi más, csak ez. De nem sietünk, Chochol Károly barátunknak sok idejébe fog kerülni, mire megszerzi azt a rengeteg pénzt, ami ide kell.
Ahogy várunk és várunk, a két szélső ablakból kifelé ömölve valamiféle víztükörszerű csillogás lepi el a teljes képfelületet, szirének és delfinek játszadoznak abban.
Bal szélen fuldoklunk mi (D-Vektor és Pesövé Ofszi) egész piciben, jobb szélen a nürnbergi Keresztes Lajos egy kétezer éves barackmagot farigcsál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése