Az Idő kapujában - Más dimenziók című kiállítást Zalán Tibor író-költő nyitotta meg az elegánsan sötétlő alagsori nagyteremben a tisztelettel fénylő szemek sokasága előtt. Zalán Tibor főképp a képi objektumok jelképiségét boncolgatta. Gondoltam is: a költők már csak ilyenek.
Mivel ugyanabban a kulturális pozícióban otthonosan érzem magamat, mint amiben Apáti Tóth Sándor is, rögtön a megnyitó szavak nyomkövetésére hegyeztem ki figyelmemet, s feltűnt, hogy árva szó sem esett a képek és az ott felvonuló tárgyi témák fényi hangszereléséről, s még kevésbé a rusztikus vizuális mikrostruktúra dimenziójában feltűnő erővel kibontakozó formaesztétikai következetességről, mely két alkotói összetevő pedig Apáti Tóth Sándor elhanyagolhatatlan ismérve, sőt művészi erejének forrása, s mely ismérvek következetes felmutatásával mind bizonyosabban egyedül áll már a fotó alapú magyar vizuális muzsikálás tradicionális terepén.
Egyedül és, sajnos, nem kultúrpolitikai piedesztálon. Apáti Tóth és a hűségesen nyomába szegődött, az ő formaesztétikáját értők és érzők tisztelgő kis serege, következetes alkotói tettekkel és az arra irányuló befogadói szomjjal mind archaikusabbá válnak a megújuló, kortársinak mondott magatartásformák folyvást irányt, paradigmát és mimindent váltó mohó özönlése közepette.
Mind eközben egyetlen hódolattal körötte ácsorgó ürge sem kérdi: "Sanyi/Mester, már ne haragudj, de hogy jön ide ez a sok-sok nemes elmúlás felé tapintó esztétikai muzsikálás, miközben a népek már megint halomra lövik és bombázzák egymást?
Bár kétségtelen, ilyesmivel szemben Federico Garcia Lorca, de a békegalambászó Picassók meg az újkori művész-agitátorok, de még a wéjkelők(wakerálók) is teljesen tehetetlenek voltak és lesznek, lévén, hogy a hadvezér már csak törvénykezik és lövet, ha kell atomtöltettel. Már rég nem maga lódul formaesztétikailag finoman megmunkált hadi jelmezében utánam kiáltással, elsőként megütközni az ellenséggel.
A humán tradíciók felé gyökeret eresztett művész efféle felvetésekre lassacskán már csak úgy bólogathat, mint akit kifelé tessékelnek a régről megszokott emberi világból.
