A fotografáló emberrel a fotográfia mára kilépett nem csupán a kezdeti irányvétel, de az egész, mára 183 évessé terebélyesedett múlt megújulásának összes medréből. A poszthumán látványra éhes és képes mai fényképezőgépi potenciál leszámol a biológiailag adatott látás és ennek hajdani nyilvánvalóságait megörökíteni képes fénykép iránti emberi nosztalgiával. Tehetős hívei a mind nagyobb teret nyerő virtuális valóságot tapogatják. A régi vágású, manuálisan vezérelt, kezdetleges, de kémiailag is bonyodalmas képrögzítési fejleményekkel társulni kényszerült kamerák szerelmesei lettek a megörökítés iránti, mindvégig tehetetlen nosztalgia és még inkább már a magasabb szenvedélyből táplálkozó valóságnak való meg nem felelés képzőművészet felé hajló kultuszának őrzői és éltetői.
E kultusz hívei a jövőről nem mondanak semmit. Jövendölésnek is beillő, szociális értékű igazságokat csak fotóriporterek mondanak, akik váltig a homo sapiensi végzet elől menekülő emberre figyelnek.
Az ember időközben, már mint a modern fényképezési kéjelgésre globálisan összehangolt emberiség, megkönnyebbülten behódolt a kezessé lett fénykép technikának, és kifáradásig kattingat, mutogat semmibe mosódó mindennapjairól esztétikailag formátlan képi emlékeztetőket.
Címképünkön: öreg fotósok kivesézik a frissen megnyílt fotókiállításon látottakat
