Négy eltérő élmény-fajsúlyú videó objektum élteti (és tartja sötétben :-) e nyár közepén a Fészek Művészklub kiállító tereit. A vizuális művészetet tanult Göbölyös Luca két eltérő vonatkozásban gondolat ébresztő alkotásai ezek.
Az első vonatkozás az alkotónak különösség iránti fogékonysága és a különösség formába öntése iránti adottság, ami itt úgyszintén veleszületettnek látszik, és a MOME-n szerezhetőnek jócskán felette áll.
A második a magánügy és a közügy viszonya az úgy mondott kortársi megnyilatkozási szférában. Köz alatt természetesen a teljes (tanult és tanulatlan) befogadói szférára gondolok.
Kiinduló ötlet dolgában négy videóból három figyelemre érdemes objektum, megformálás tekintetében hasonlóképpen vagy még annál is inkább az. Ugyanakkor mentálisan itt-ott ezek is furcsa habitussal töltöttek. Itt abba is hagyhatnám, mert bármilyen ide vágó kritika befogadásához látni kell ezeket az alkotásokat (Fészek - Budapest VI. ker. Kertész utca 36 - egész júliusban )
Egyesek azonban felhergeltek, mert a vendégkönyvi bejegyzésben nagyszerű meditációs vagy terápiás objektumnak minősítik ezeket a videókat. Meglehet azok is, de pszichés kisugárzásuk szerint gyanúm szerint inkább a dilisekre, az elmezakkantakra hatnak jótékonyan, na meg a terápiára szoruló depikre. Nekem legalább is meditálhatnékom nem támadt tőlük, inkább oldalnézésre, amitől persze lehetek történetesen magam is egy máskánt speciális dilis vagy pedig analizálás és építés az én kreatív zakkanásom. Szociálisan építő zakkantként úgy gondolom, egészséges eszű ember, ha kívül áll az u.n. kortárs művészet terepén, de kicsit is dörzsölt rálátással bír a mai művészkedésre, gyorsan átlát ezen alkotások "értékszféráin", és inkább értetlenül körülfordul (csak ennyi?), esetleg gépies tisztelettel vagy gunyorosan unatkozik, vagy, mert esetleg a MOME vagy más felsőfokú képzettek klánjához tartozik, emelkedetten kussol, sőt narrálhatnékja támad - miközben kicsik a képek és nagyok a falak, nagyok és sötétek. (Igen, a vetítés már csak ilyen, és ellentmondásosabb már csak az lehetne, ha a sötét pesti égre vetülne egy ekkorácska kép. Na, de lesz még ilyen, geyszerű, de még nagyobb és még nagyobb dobás. Igen, mi, így-úgy képzettek mostanában, itt és most ilyenekben gondolkodunk...!)
Kétségtelen, hogy a göbölyöslucai kreatív téma- és formakeresés szervezettsége, de helyenként a mélyebb különösségre irányultság is elég magas színvonalú, s mint már céloztam rá fentebb, a MOME átlagot jócskán meghaladja.
Tévedhetetlenül "anyagszerűen" ki van találva és formailag letisztultan valósult meg mindaz, amit az alkotó eltökélt. Ebből azonban értékes befogadói érzelem még nem feltétlenül gerjed, sőt, ezúttal alig, ha kicsit is önálló és saját értékrendet követ a befogadó elméje.
Nézzük az objektumokat!
Más ott lenni (pszichés valóságban, ráérősen) a vattacukor készítő gép monotonon sercegő, nem túl beszédes, de valóságos és eredendően leleményes technológiai megmutatkozása előtt, és más videón nézni ilyesmit. Meglehet társul most a virtualitáshoz a projektor szuszogása által kicsit megcsalt várakozásunkat édeskés muzsikával kontrasztosító további dimenzió, de ettől még nem áll elő érdemleges audio-vízió, aminek, mint tudjuk, formai alakja a minősített időben mutatkozik meg. Lehet ez az alakzat különféle hosszú, de a videó, ami sem nem mérges, sem nem harap, ne kívánjon már holmi bennünket elbűvölő kígyóvá lenni!
Fix kamerás videózása a monoton történésnek aláfestő muzsikálással együtt is kifejezetten unalmas egy egészséges kíváncsisággal megáldott elme számára, ha nincsenek az objektumba beépítve lelki vagy legalább mentális asszociációs fogódzók, azonosulási kapaszkodók.
A dramaturgiáját tekintve inkább hosszadalmas, sem mint előre haladó vattacukor gyártásnál jóval attraktívabb a címadó - Himmel und Hölle - "ugrálós" játék. Miközben kihallatszik belőle valamiféle zakkantság attitűdje, minden vizuális porcikájában magasabb intelligenciára valló, bonyolult formai szervezettség és következetesség uralkodik benne. Korunk művésze általalkotott mű ez kétségtelenül. Nem volna bátorságom (már?) felvenni a versenyt vele.
Már csak maga a lassan mozgó főszereplőnek és az ő alacsony fényirány által elnyúló kemény árnyékának találkoztatása is igen figyelmes formai tervezésre vall és hasonló realizációról szól. Hasonlóképp céltudatos a meghasonlott "ugrálás" sorsot sejtető, kissé kultusz-zavaros játékterének főszerepet juttató felső ránézeti pont megválasztása is. Mindez összhangban áll a nyugtalanító hangszövettel, és a személyiség bonyodalmas mélyében foganó különösségek furcsa összjátékát tálalja elénk.
Amott eközben a legtermészetesebb valóság látványa vetül a falra. Nincs a természetesen fennálló életnek olyan történése és látványa, ami ne volna felemelő. (Magára az emberre mindez már nem áll, de a kagylókra még igen.) A kagylók még vannak, és próbálnak olyanok maradni, mint mindig is voltak. A tenger hullámainak kiszolgáltatott képlékeny parton makacsul vándorló kagylók (mivel ÉLET van itt!) már alkalmasak arra, hogy a néző figyelmét önnön sorsára tereljék. A rafinált átlós hullámverés (antagonizmusokban gazdag világunk) is szép és elgondolkodtató megoldás. Az érzékeinket a magasságos transzcendencia felé terelni képes és itt most eredendő mivoltában, azaz feltartóztathatatlanul történő tengerről nem is beszélve. Megigéző a kagylók létért való küzdelme a hullámok örökkön játszó, szűk parti színpadán. Én a kagylókkal volnék. Reméltem, nem szükséges szomorúnak lennem.
Egy projektorral odébb az alkonyi égnek és tengernek horizont menti összeöltése végtelenkedik. Ez pusztán egy geg-keret, s látszólag remek bár, hiszen az önmaga haszontalanságát hosszan és vontatottan bizonygató öltő szál a létezés-bolondériáink mélyebb értelmetlenségére céloz, mégis attól a pillanattól, hogy felfogja a kortársi istállóba be nem kötött néző, hogy a posztmodern forgatókönyv, mint kultikus nonszensz (eget a tengerhez ölteni - minek? mit vétettek?) a néző részéről türelmes (csak nem tisztelettől bénult? :-) jelenlétet tételez, már exponenciálisan tart a dolog az untatás felé. Számomra az életem előre haladtával mind drágább időm idegen akarat által tervezett elpocsékolására történt itt kísérlet, amiben én - sajnos - idegen akarat nélkül is elég hatékony vagyok, s amiről pedig, már a kínzó tényről folyvást megfeledkezni remélek.
Nyitott kérdésem, nem nyomaszt-e mást is a pedáns makettekre bízott mutatkozási szándék hosszadalmas és makacs, de súlytalan ránk akaszkodása - már, ha van kevés kortársilag foglyul nem ejtett eszünk, s nem csupán simán unjuk a geg szimplaságú keretjátékokat, az élet nevűt is mindenestől?
Kicsit sajnálom Göbölyös Lucát, nem tudni, mi van vele, ami efféle erőteljesen ellentmondásos alkotói kisugárzásban tartja. Csak nem maga az ÉLET? - másrészt meg, ha már a kényeztető élet sem kedvére való, úgy kell neki, miképpen nekem is úgy kell, aki tiszteletből, de főképp a vélemény tarthatóságának kedvéért mind négy virtuális objektumát alaposan és tisztelettel végignéztem - kettőt közülük kétszer is, először szemből, másodszor oldalról :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése