2014. július 27., vasárnap

kreatív buli

Érdekességek a Bulinegyedből sorozatunkban
ezúttal kreatív kirándulást tettünk a VI. kerület felé.


Erőszakos megoldás a Paulay Ede utcában, amire még rátettünk egy lapáttal:




2014. július 25., péntek

épületes fotók




Az Ibl Miklós bicentenárium alkalmából tisztelgő I. Építészeti Nemzeti Szalonon (Budapest, Műcsarnok) társművészetként jelentős szerepet kapott a fotográfia.
A fotók zöme természetesen illusztráció, sőt, úgyszólván steril szolgáltatás, ám a termeket díszítő, óriási átvilágító dobozokba helyezett transzparens fotókópiák a vizuálesztétika síkján/mezején tisztelegnek Íbl nagysága előtt. Felfogható e néhány tucat óriási doboz egy fotóművészeti kísérő kiállításként is, ám semmi nagy fotóművészeti felfedezés, ilyesmit itt nem várhatunk, ilyesmi itt kéretlen tolakodás volna! A gondolat eme fotókon az építészeti tettekben rejlik, a fotó pedig – nem csekély érdemet szerezve a fotográfusnak - rásegít a térbeli szerkezetek és építészi gondolatok képi síkban való érvényesülésére.
A transzparenciának köszönhető, megnövekedett brillancia nagyon hatásos, ám még ennél is többet nyom a latban az épületek és részletek által ihletett, leleményes képszerkezeti rend, valamint a tárgyi felületek tónusban és rajzolatban hibátlan, ezért nagyon impozánsan ható megmutatkozása.
A fotográfiákat készítők egy része tanult építész, mint az acélos vonalakkal szívesen tündöklő Zsitva Tibor, a dominancia azonban az építészet bemutatása iránt elkötelezett „kívülállók”oldalán mutatkozik. Kiváló régi motoros e terepen Szentiváni János, ám a terepet a falakon és az egyes objektumokat bemutató tárlókban is meglepően sok képpel uralja – megérdemelten - az utolsó egy tucat évben élvonalba került Bujnovszky Tamás, aki a 2012-es Sony World Photography Awards alkalmával a világ legjobb épületfotográfusai közé soroltatott.
Az épületfotográfiák dobozos (nemzeti :-) rezervátumának furcsa lakója/csodabogara lett – egyetlen képpel – Szél Ágnes, ki eredetileg úgyszintén építész volna, ám hosszú ideje már a fotóművészet terén keres utat bonyodalmasan egyszerű lelkivilága megmutatkozásának.
Kell némi szakmai tudás, hogy felfedezhessük az ő különállóságát, illetve rácsodálkozzunk fotószakmailag enyhén szólva „merész” lényeglátására az épületfotózás terén. Az apszis felől tekintvén kiszemelt templomára, lelke minden melegével a távol fent látható keresztre állítja az élességet (talán a kiállítás falait teleirkáló, a verbális minősítések közt kissé pongyolán csapongó Szegő Györgytől bátorítva: "A szakrális funkció összefogó erőt ad a mű létrehozására.") lazán megfeledkezve a mélységélesség előtérben sok kárt okozó hiányáról. Szél Ágnest a látomásértékűvé varázsolás során az ellenfényben tekintett épület szélein mutatkozó kromatikus aberráció sem igazán zavarta. Más fotókon, pedig sok százat vonultatnak fel a kurátorok, ilyesmit nem láthatunk.
Bujnovszky munkálkodásában, bár tömör ars poetikájában nem beszél fotótechnikai kérdésekről, ezek evidenciaként előtérbe kerülnek, s hogy ez mennyire sokat jelent, azt a laikus is megérezheti, de igazán a szakmai értő tudja, belőle vált ki magas tiszteletet.
Bujnovszky épületeteket csak megbízásra fotografál, ám nem feltétlenül leíró képek kerülnek ki fényképező műhelyéből. Hogy munkája során sokkal több regiszteren játszik, mint amennyi itt most megszólaltatható, kiderül abból a néhány fotóból, amelyen hangsúlyozottan megcsillan épületeinek kontaktusa az élettel.
Mindamellett kerüli, hogy expozíciói során emberek kerüljenek képbe. Ez konvenció lett, talán azért, mert az ember látványa kikezdi a térbeli szerkezetek síkba transzponálásának tiszta beszédét. Az építészeti fotó általában nagy mélységélességet kíván, ez az épületek gondolatiságának előtérben tartása valamint a szem és az optika „látása” közötti eltérések áthidalása végett fontos.
Az I. Építészeti Nemzeti Szalon szeptember 7-ig még megtekinthető.
Ajánljuk minden épületekre gondolkodás nélkül kattintó és idegen látvány-értékek elorzásától mámorosodott kocafotósnak, hátha elkezd majd gondolkodni, miután az I. Építészeti Nemzeti Szalonról a "küszöb alatt" jött ki.

2014. július 23., szerda

Mi a pálya?



Hanyagoltuk sokáig a témát, pedig a fotópályázatok mind több szót érdemelnek.
A gyakorlatias ész furcsa kihívás előtt találja magát, ha a verbális gátlástalanság meg a szavak eredendő értelmének kiforgatása okán belemerül holmi etimologizálásba, mert ugyan már, kinek kell az!?

Pálya.
Sípálya, vasúti pálya. Pályamunkás.
Életpálya.
Pályán vagyunk. Na, mi a pálya? A pálya szélén. Elpályázok innen.
Kétségtelenül tágra nyitott értelmezési terep.

Pályázat.
Ez utóbbinak valamiféle elfajzott rokonaként mutatkozik újabban a fotópályázat (nem mintha az irodalmiak zöme nem efféle volna.)
Pályázz, vagyis kattintgass, mutatkozz! Nyüzsögj nekünk!
Emberhangyák! Hordjátok össze nekünk, amire szükségünk van! Virágok, állatok, épületek, hungarikumok, képi szimbólumok, érdekes helyszínek, hangulatok.
Legfőbbként került a pályáztatók látóterébe mostanában, mint virtuális gyűjteni való, a puszta like.
A kreatív eszközök tömegcikké válása okán sokmilliárd amatőr és dilettáns várja ugrásra készen, hogy szerepelhessen. Mostanában olyan árat kell fizetni ezért, ami virtuális, és éppen ezért van is nekünk dögivel, a lájk, a tetszéskattintás, ami a kiíró oldalán tömegességében hat, a keresettség, ismertség, marketing ígéretesség indikátorául szolgál.
A tömegeket beindító koncepció gyakorta ügyetlen tákolmány.
Itt van mostanában épp a Tamron fotópályázata, minek nyakatekert tematikai magvát nyomban az első szélnek kiáltás után módosítani kellett, mert számtalan félreértésnek engedett utat, és mert azt a látszatot kelthette volna, hogy a fotózás formaesztétikájához esetleg valamennyit konyítani kéne.
A korrekció után körülbelül így parodizálhatnánk a megmaradt lényeget: montírozzatok össze, amit akartok, csak lett légyen szükséges objektív is hozzá, de már szinte ez se fontos, csak nyomuljatok körénk, hemzsegjetek, lájkoljatok!
A koncepcionális kötöttség igazából nyűg, ha az kell a kiírónak, hogy nyüzsgés legyen termékei körül. Márpedig az kell.
A pályázat kiírók legtöbbször megengedik, hogy ezekben a lájkos nyüzsgedelmekben profi fotósok is részt vehessenek. Micsoda megtiszteltetés!
Agyalunk, hogy pályamunkánk egyben a szakmai tudás diadala is legyen, a győztes meg majd haveri lájkhalmazok számszerűségeinek csúcsáról röhög ránk diadallal. Tök mindegy, milyen a fotója. Akinek a legtöbb megmozdítható ismerőse, helyesebben lájkosa (régebben csókosa) van, az nyer.
Na jó, néha akadnak kivételek.

Mi az olvasata a lájkos pályáztatásnak?
Ne kiválni akarj, hanem tartozz a tömeghez, minél szorosabban! Vegyülj el, még mielőtt kiváltál volna! Hallasd egereddel az elvegyülés legpopulárisabb hangját: like! Akkor automatikusan jár neked a látszat, mintha kiváltál volna.
A kollektív lét fogyasztói arculatának szereplői mind cinikusabb fintorral tekintenek a kultúra értelmére. A kreativitásnak - benne a művészetnek - eredendő értelméről meg már hallani sem akarnak.
József Attila? Csak dumált, hogy elvegyült aztán meg kivált volna.
Nem is volt még internet, és nem is volt fényképezőgépe.



2014. július 22., kedd

szelídkemping

A tévé még nincs a helyén, de a szelídkempingezők már kanapéjukból gyönyörködnek a zebegényi naplementében. Minden bútort lakókocsijukban hoztak. A Duna vize egyébként arrafelé mostanában felettébb tiszta.


2014. július 15., kedd

Lelki konverzió



Várván a buszra – már hogy én - szálas férfiú nyomult szorosan elém.
Pár forintot, ha tudna… – dörögte, s fokozván a lelki nyomást olyasféle rendőrösen, mindenhová nézett, csak rám nem.



Elővettem táskámból a mérőszalagot, és koránt sem bátran kihúztam szegycsontjaink között.
- Harmincöt forintot tudok adni – rebegtem, s ő hátrébb ugrott.
- Késő – röppentettem tokjába a szalagot. – Next time.
- Ah, such a fine people I have never seen – játszotta ki az idevágó lapot, de már hiába nyomult, kultúrává szelídült köztünk a jellemolvasztó testközeliség.
A busz is jött, nagy árnyékát terítve ránk, tárta már az ajtót, a végső motívum vörös szőnyegét gördítvén elém.

2014. július 12., szombat

2014. július 9., szerda

2014. július 8., kedd

Bermuda háromszög



Még újságíró volnék, ha pályaszéli obsitosként tengődöm is, füstölgök hát kicsit blogmagamban.
Pásztor Albert volt miskolci rendőrkapitány polgármesternek jelölését tárgyalja a sajtó.
Nem tudom, ostoba, gyáva vagy arcátlan csúsztatások azok, amiket a sajtószereplők fogalmazásából kihallok.
Állítólag olyan országban élünk, ahol a hír szent, a vélemény szabad. Csak hát pontosabban miben különbözik e kettő?
A sajtó fogalmazásaiban összekeveredni tűnik a tény, a vélemény és a politikai körmönfontság.
Olyan Bermuda háromszög-féle ez, ahol eltűnik a logika és az értelem.
Tisztába kéne tenni bizonyos, közéletileg létfontosságú fogalmakat. Az alkotmány persze fütyül az ilyesmire.
Pásztor Albert - többször bejátszott összegző szavai szerint - egy bizonyos esztendő rendőrség által birtokolt tényeit közölte. Befejezett jelenként, adatként hangzott.
A sajtó azonban gátlástalanul átírja most ezt a fogalmazást: körülbelül úgy, mintha Pásztor Albert mindenkorra érvényesnek szánt (rasszizmus-gyanús) véleményét hangoztatta volna, amihez természetesen mi is elvitatnánk a jogát, ha úgy lett volna, de nem úgy volt.
Ne lovagoljunk nem létező lovon!
Politikailag kendőzetlen volt ugyan, ahogy Pásztor Albert egy bizonyos, történetesen cigányokat érintő tényről szólott, de csak a jövő döntheti el, hogy hiba volt-e ez, mert a bűnözés elleni sürgető és egyelőre tehetetlen fellépés terepén szólott, ahol sajnos kevés etnikailag álszentkedni vagy politikailag szépelegni.
Másrészt azért is értelem nélküli dolog cáfolni, hogy közügy-e itt ama politikailag kényesnek minősülő miskolci tény, mert a beteg jelen remélt, egészséges jövője felette kell hogy álljon az önmaga belső feszültségeitől beteg napi politikának, ami itt így-úgy pecsenyét remél sütögetni.
De országunk rendképes jövője felette kell hogy álljon az országrend bontó, parttalan életterepben gondolkodó liberális maszatolásnak is.
Leginkább bosszant, hogy bizonyos újságírók, egyre többen, kiknek - bár már csak virtuálisan - kollégájuk volnék, nem csupán a helyes beszéd dolgában, hanem morálisan is nap mint nap lejáratják magukat.

2014. július 7., hétfő

néma vigyázzbanülés

Érdekességek a Bulinegyedből

Hétfő reggel a Wesselényi utcában.



A hétvégén magát kiordítozó ifjúság némán várja a repülőtéri buszt a járda szélén.





Már visszazártak az életen át tartó mindennapokba. Fegyelmezetten tűrik a köröttük tébláboló, kialvatlan GÖELEVENt :-)

2014. július 6., vasárnap

Buddha járat

Nappali érdekességek a Bulinegyedből:



Buddha járat
avagy a charca energiák segítségül hívása