2012. január 28., szombat

EMBERTELEN és EMBERES

Van valami embertelen ebben az utolsó Féner kiállításban, Újbudán. Bár az előzőben is volt. Csak az (nyersfordításban: a Látjátok feleim szümtükkel című) belül nagyon is emberi volt. Az emberi jelző végletes értelmében, persze, hiszen az ottani tematika természetéből következően az utolsó kép felakasztása után a szerzőnek magát is... szóval meg kellett volna halnia, ő azonban, kivetve ránk az intellektuális letargia hálóját, kajánul távozott.
Ez a mostani Budapest feketén-fehéren kívül-belül embertelen valahogy. Van persze néhány ember itt-ott, a vizslató szem megtalálja. Ma csak az irreleváns igazságok, az éppenúgyvoltok megszállottja nem vakarná ki egyetlen mozdulattal - sitty-sutty - azt a kis figurát, mindenki más igen, ha ember nélküli utcát akarna. Ismert olyan embertelenítő szoftver, ami - bizonyos sorozatfelvétel birtokában - a legforgalmasabb idegenforgalmi objektumokról is szempillantás alatt összemördzsöli az embermentes felszínt, egyedül az éggel nem tud mit kezdeni, már a felhők miatt.
Az idő tájt még nem volt ilyen. Mert hogy egy régi Budapest vonul fel itt most. Egyféle féneri önretrózás lenne ez, mint ahogy vendégkönyvi bejegyzésében az egyik látogató céloz is rá: "gratulálok a volt CAMERA stílushoz."
Ez a stílus esztétikailag ma már kicsit meztelennek hat. Sokkal gazdagabban árnyalt féneri emulziókhoz vagyunk már szokva (lásd a börtön sorozatot!), sok a vak (süket?) fekete felület, nem imponál a függőlegesek enyhe dülöngélése sem.
Hogy embertelen, vagyis ember nélküli, az nem lenne baj. Semmi, maga az ember, aki folyton hazudik, sem mond olyan sokat önmagáról, mint amit róla mondanak hátrahagyott, elmésnek, célszerűnek, őt szolgálónak, dizájnosnak, jövőbe tekintőnek szánt monstrumai és tákolmányai, a lepusztult grandiózus volt, amire Féner jó érzékkel tekintett.
Emberit azonban Dékán István vitt bele nem rég, midőn honlapja számára a terjedelmes Féner videointerjút forgatta, s eme értelmetlenségig kihalt városi tájakhoz Pink Floyd csodálatos és mélységesen emberi zenéjét társította a Wish you were here-ből.
Mindez persze szubjektív rátekintés. Lám a vendégkönyvben ilyesmi is olvasható: "Embertelenséged megható."

A pávás kaput találtam egyetlen olyannak, ami átlóg a mába. Aki nem hiszi, menjen, nézze meg.













Az emberes ember Korniss Péter lenne, akinek Budán, a Várfok utcában nyílt visszatekintő tárlata - csakis emberekről. Itt látható számos emlékezetes, mondhatnám, felejthetetlen fotója Erdélyből. A sártengeren bátor falkában keresztül szökellő iskolás gyerekek, a fáradt pásztor csizmával megvarázsolt különös póza, a hadirokkant öreg ember téli kukorica csutkákra rímelő lépése - ezek ma is dermesztően hatnak lelkemre, épp, mint mikor először láttam őket.
Az idő közben hajtott mindent előre, kikezdte, ami kerek egész volt valaha, nagyot változott a világ ott is, itt is. Korniss Péter, voksát váltig az ember mellett letéve próbálta visszakerekíteni, újra konfigurálni az erdélyi-ember modernségtől kikezdett imázsát. Valami azonban többé nem lehetséges.
Valami csikordul a kései erdélyi képeken. Valami nem stimmel abban, ahogyan hagyják, hogy a fotográfus fényképezzen.
Korniss Péter szavai ezt a kérdéskört a kiállítótér falán másként közelítik:
"Beállított, megrendezett képek esetében, az állványra helyezett gép előtt különös dolog történt: visszatért a régimódi fényképezés hangulata. Ezek az alkalmak sok mindent előhívtak. Elfelejtett pózokat, megilletődött tekintetet, nagyszülőktől örökölt tartást - a fotográfia varázsát."
Így lenne ez váltig, csakugyan?
A Korniss gépe elé állított korai erdélyi embereket az a sajátosság fogja egybe, hogy mindegyikőjüket áthatni remélheti a hajdan szerény-félszeg fényképezkedés érzete. Másrészt az a megmutatkozásban szerény ember és akkori szerény környezete kerek egészet alkotott.
Ennek vége. Mint ahogy a környezet nem a régi már, nyilván az ember is megváltozott. A modern, gyökértelen hivalkodásra csábító élet-díszleteik elé helyezett családok, már egy meghasonlott világról beszélnek. Talán igazat mondana, de valahogy nem illik már rájuk ama fotográfiailag átmentett lélekbeli nemesség, megmutatkozásbeli szűziesség póza. Kicsit mache ez a fotográfiailag megelőlegezett odysszeia.
Fokozódik az említett ambivalencia a mesterségileg nagyon körültekintően képpé formált betlehemes képeken. Miután a semleges háttérbe inplantálás nem volt igazi siker, néhány év szünet után újra fogást keres Korniss a témán. Nagy figyelmet igénylő tervekkel, becsületes dokumentaristaként nagyvárosi sémák közé-elé tereli betlehemeseit. Mond valami újabbat, ami azonban semmivel sem hangzik többnek.
Anakronizmus. Korniss mintha átmenteni remélné ebbe az összezavarodott világba azt, amiről pedig - szavai szerint - már rég le kellett mondania:
"Mint dokumentarista fotográfus mindig tárgyilagos akartam lenni, de magamban tudtam, hogy ez lehetetlen. Ragaszkodni kívántam a valósághoz, de annak túl sokféle arcát ismertem meg. Szerettem volna felülemelkedni elfogultságaimon, de azok mélyen gyökereztek. A képek üzenete eldőlt, mielőtt megnyomtam volna az exponáló gombot."
A dokumentaritás igazi íze, amit a lencse elé kerülő ember őszinte maga vállalása sugall, számomra nincs jelen. Ezek az új látványok már feldolgozások, igazság-persziflázsok. Korniss Folytatás címet viselő kiállítása, épp a folytatás lehetőségét tekintve, felettébb elgondolkodtatóan hatott rám. A műkereskedelmi felvonultatást (kommerciális kitörés?) érzékelve is berzenkedtem kicsit.
Nem ragadom magamhoz a végső értelmezés jogát. Azt sem szeretném, ha valaki érzéketlen vagy irigy támadásnak vélné, amit itt összehordok.
Jó pár éve készítettem egy diaporáma műsort Magyarországról. Sok neves fotós képeit felhasználtam, Kornisstól is sokat. Amidőn az ő már ugyancsak foghíjas, zsebes dia rendező lapjait forgattam otthonában, hogy kiválasszam a koncepciómhoz illő képeket, figyelmes lettem arra, hogy Korniss pontosan úgy komponál, ahogy az audiovizuális célú fotográfiákhoz is komponálni kell. Nyilvánvaló volt, nem azért, mert ilyesmire gondol fényképezés közben. Dehogy is!
Korniss a képsíkot mindig lezárja, képi háttér-elemei betöltik a képkivágást. Képi szerkezetei sosem szakadnak ki ebből a síkból. Rendet teremt a mélységben, mindent a képsíkra transzponál. Így tör formailag a gondolat tömör tálalására. Szeret frontálisan rátekinteni arra, ami lényeges a képen. A néző számára ezzel egyszerűsíti és lényegíti is a befogadást. Rendező munkám közben sosem éreztem úgy, hogy Korniss bármelyik képéből le kellene vágnom ahhoz, hogy az előtte vetített vagy az utána következő képpel esztétikailag harmonizáljon.
Amikor ezekre felfigyeltem, igazolva éreztem magam, hogy valamit talán én is jól csinálok, hiszen az én audiovizuális kifejezésemben is a képsík rendje a legfőbb rendező elv. Na és, új oldalról láttam igazolva azt is, hogy ez a Korniss csakugyan a legjobbak közül való (:-)
Én jóval lényegtelenebbül, jóval kevésbé következetesen, magamtól is jóval kevesebbet követelve tettem, amit az alkotás terén tehettem. Hát istenem, hisz Korniss nem vagyok!
Amit viszont Kornissnál mindig sajnálok, hogy sosem lesz annyi humorérzéke, mint nekem meg Fülesnek együtt :-))


Ma szerencsém volt a bejutással. Csak így már az egész dolog más színben fest.

2012. január 27., péntek

Igaz és szép beszámoló

"A kép ne csak igaz legyen, de szép is!"
Eme ars poetica szellemében, Felhők, fák, vizek címmel rendezte meg legújabb kiállítását Chochol Károly fotóművész a Suzuki Egressy úti autószalonjának Pagoda Galériájában.















  

Lévén, hogy a kiállítás témái vizek, fák és felhők, mondhatjuk: a felhős bizalom légkörében vágott bele Herbst Rudolf Hungart-ösztöndíjas fotóművész élete első megnyitő beszédébe.


A megnyitó műsor részeként  Győrffy Gergely hegedűművész kirázott kisujjából egy saját szerzeményű pici kátót.









Szellemi büfé. Laudációja végén Herbst ügyesen elhelyezett a kis büféasztalkán pár szellemi pogácsát, ma már antikváriumi ritkaságnak számító Chochol szakkönyvecskéket, amire szomjasan vetette rá magát a nagyérdemű.






Az elegánsan modern légkörű kiállítási ceremóniának nem csak hallgatósága, hanem halgatósága is volt.














Hét előtt átszáguldottunk páran a Várfok utcába, mert Korniss Péternek nyílt ott kiállítása. A teremben mozdulni sem lehetett, bejutni sem. Úgy kell nekünk!
Próbálkoztunk. GÖELEVEN a tanú:
Vacogó kabátok a levegőért szomjazó terem nyitott ablakában.
















Eközben kisorsolták odaát a tombolán Chochol Károly egyik nagyszabású művét. Herbst Rudolf fotóján látjuk, hogy a nyertes hölgy milyen boldog vala, hogy az örömtől miként tombola.

2012. január 26., csütörtök

utolsókat rúgok

Közelg a tavasz (persze még egy jókora telet tol maga előtt), én meg utolsókat rúgok. Na úgy értve, hogy a mellékelt képen. Bevásárlásból jövet utolsókat rúgok a járdán veszteglő kólás dobozba. Gyakorolunk GÖELEVENnel. Február 15 a humor fotópályázat beadási határideje, és még nem jutott eszünkbe semmi, semmi humoros, semmi vizuális vicc. Ez a kólás doboz is bánatos, zavaros erőlködés. A kurátor a fejünkre kenné - már csak úgy, virtuálisan.
Na, talán holnap!

2012. január 25., szerda

boldogság

 Január huszonvalahanyadikán talán már sokak sejtik, hogy a közhelyes boldogság kívánások nem fogtak rajtuk.
Magam részéről, ahogy sokan kívánták, kétszer is szarba léptem, épp itt az árkádunk alatt, és semmi.
Kinek-kinek csakis a boldogság testre szabott formájára van esélye.
Olcsó játék az évvégi generálbuékolás.
Amikor kívánunk, a megcélzott személyiségéből kell kiindulni.
Na és az sem árt, ha tudjuk, hogy egyáltalán mi a boldogság.
Még csak január van, még nem késő!
Ezért adjuk most közre NAGY BOLDOGSÁG KATALÓGUSUNKAT
Íme:

D-Vektor-Pesövé Ofszi

BOLDOGSÁG KATALÓGUSA


A boldogság különféle lehetséges megvalósulási formáit ezúttal
újévi jókívánságként jelenítjük meg.
Meg kell jegyeznünk: maga az ÉV természetesen sosem volt és nem is lehet boldog úgy,
amiként egyesek célozgatnak rá.


A szerkesztők fogalom-magyarázata:
Számunkra vitán felül áll, hogy a boldogság egyfajta zúdulásszerűen bekövetkező beteljesülés-érzet. Szerencsés esetben lassabban kibomló, permanensen fokozódó közelítés is lehet boldogságérzet forrása, ígéretes közelítés bizonyos vágyott célok felé, vagyis elvileg nem zárható ki az egészében boldog élet (pláne, ha az aggkori fásultság élvezetét nem visszük túlzásba :-)
Boldogságunk forrásának (vagy ha tetszik célképének) esetenként eltérő voltát, miként a boldogság állapotához vezető útnak kacskaringós voltát és nehézségi fokát is, számtalan külső és belső tényező, történések és fejlemények sokasága határozza meg, illetve a papírforma szerint már bekövetkezett boldogság érzékelését számtalan fennálló külső és belső körülmény gátolja.

John Stuart Mill szavaival: "Tedd fel magadnak a kérdést, boldog vagy-e, és már nem leszel az."
 (A szerkesztők ehhez hozzáfűznék: ha a boldogság a lelki felröppenés, a vágy és a valóság összetalálkozásának katartikus pillanata, akkor a boldogság érzelmi magasságában való tartózkodás már nem része a boldogság-eseménynek, hanem a katartikus hév kihűlésének lassú/gyors kiábrándító stádiuma, így teljesen nyilvánvaló, hogy ismét boldogtalanságra van szükségünk, hiszen alá kell merülni ahhoz, hogy újra fel lehessen röppenni.)
A gazdagok boldogságáról: fentiek értelmében a jövedelemkülönbség növekvő mértéke az, ami elnyújthatja a boldogságérzetet, pontosabban: csak a többi gazdagnak gazdagodásban való túlszárnyalása teheti boldoggá a gazdag embert. Mi több: még a különbség növekvésének is növekvésen - hatványozott gyorsuláson - kell átesnie, hogy unalmassá ne váljék a dolog. A változások eme sokhatványosított mértékét egy idő után egyetlen gazdag sem képes többé követni. Ekkor kellene megint szegénnyé lennie, de a gazdag ember annál mindig sokkal mohóbb, sem hogy bármi áron boldog akarna lenni.
Ha újév alkalmával a címzettnek igazán tetszőt vagy jellemére illőt szeretnénk kívánni, érdemes utána gondolni, ki is ő, miféle ember valójában, és miután már látjuk az ő kedves vagy cseppet sem kedvünkre való habitusát magunk előtt, e katalógus a maga jellemekre alapozó, átfogó rendszerével bizonyára segítségünkre lesz a boldogság kívánásban.

*
Zsigeri boldogságok
"Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa."
J.A. (vigyázat, nem Jakupcsek Abrielláról van szó!)

Akkor kívánjunk zsigeri dolgokat, ha teljesen közömbös számunkra, hogy az illetőnek bejön, amit kívántunk, vagy sem.
ősi BUÉK alapforma:     "Bort, búzát, békességet!"
továbbiak:     "Szeretetben gazdag Új Évet Kívánok", "Erőt, egészséget az Új Évben...!"
újabban:    "szerotonin-szintben gazdag Új Évet!"
                            "endorfinban gazdag Új Évet kívánok"
                            "ne legyél híján Prozaknak!" stb.

Boldogság-Járandóságok
    ide sorolandó a szociális előmeneteli pozitívumok és a státusszimbólumok számos formája

 direkt forma:   "Elismerésben gazdag Új Évet...",  "Sikerekben gazdag Új Évet kívánok...",  "Karriered legyen töretlen!", "Adóterhed tűnjék elenyészőnek!", "Költhess haszontalanságokra számolatlanul!", "Szűkösséget sose érezz!"
biankó forma: "Váljon valóra minden, amire csak vágysz!"

Import Boldogságok
            heppi nyú jiér!
            nevögivapp!
            bonne Année
            Gelukkig Nieuwjaar
stb.

Boldogság-garanciák
inverz avagy kuplungolt beteljesülési forma:     "mindent, amit magamnak is"-féle kívánások:
        Legyen neked épp oly boldog az új év, mint nekem!,  "..., azért is legyünk boldogok az Új Esztendőben!", "legyek dúsgazdag és mégis irigyeljelek az Új Esztendőben"
kívánság-csomag:    "kívánom mindazt, ami a boldog Új Évhez neked kell: jó származás, jó barátok, jó szerencse, egészség, gazdagság, szépség, és amit csak akarsz."

homályos: (előfeltétel-függő garanciákkal)
    "kerülgessen az igazi boldogság az egész Új Esztendőben!", "ott lássuk viszont egymást: egy szebb, boldogabb Új Esztendőben!"

Boldogtalanság-relativizálók, boldogságbetlik
filozófiai alap: "Ki bánatot sosem ismert: boldogságot meg sem ért." - Rusztaveli
BÚÉK alapforma:    "bú, betegség elkerüljön!" (feltételezvén, hogy a megcélzottnak volt már ezekben része)
továbbiak:    "lábad ne törjön!"
invert fenyegetés:    "jöjjön a baj csőstül, de Te valamennyin felülkerekedj!"
szerencse kelepce:     "mosott pénzt ne találj!" ,  "lépj szarba!"
túlélő-csomag:         "kár, baj ne érjen...!",  "ez legyen végre a Te éved!"

Boldogsághátrány kiegyenlítők
Boldogulás (ott kívánjunk másoknak ilyet, ahol már elcsépelődött vagy vészesen lanyhul a boldogság újdonságértéke!)
                "karriered hozzon új fordulatot!", "boldogulásod legyen a boldogságod!"
Káröröm (akkor kívánjunk magunknak ilyet, ha már garantáltan nincs reményünk boldogság-áramköreink pozitív feltöltődésére!)
            ősi BUÉK alapforma: "Mindenki más lova is dögöljön meg az új esztendőben, de senki ne legyen még nálam is boldogtalanabb emiatt!"

Boldogság-hígítók
            "tudj örülni mindennek!"
            "csak rosszabb ne legyen...!"
            "kerüld a vágyakat!"

Boldogság-morzsák
konkrét apróságok:    pl.:     "az Új Évben néhányszor vegyék észre, hogy fodrásznál voltál!",  "a vakond kerülje el a kertedet!"  stb.

Mentális boldogságok
alapforma:    "...küzdj és bízva bízzál!"
változatok:    "találj magadra!"
"kívánok helytállást egy emberpróbáló, de lehetőségekben gazdag Új Esztendőben!"
"boldog Óesztendőt!"
"teljesíthetetlen fogadalmaktól mentes Új Esztendőt kívánok"
"kívánom, hogy ne akarj minden áron boldog lenni"
"kívánom, hogy ne függeszd sokáig sóvárgó szemed a boldogság valamely bezárult ajtajára, mert talán már nyitva áll egy másik!"
boldogabbnak tűnő Új Évet kívánok"
"világos prioritásokat kívánok az Új Esztendőben"
"értelmet, szervezettséget, rendet kívánok az Új Esztendőben"
"hosszan követhető célt kívánok az Új Esztendőben"
"kívánom, hogy ne csak remélj, merj is boldog lenni"
"kívánom, hogy az Új Esztendőben ne érj rá boldogtalan lenni"
"kívánom, hogy ne mintázd mások boldogságát"

Kulturális aurába ágyazás: Kívánom, hogy "Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad!
s mondhasd: Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat."

Tradicionális, eseti:
"Annak nevével jöjjön fel a forró vízben leghamarább megfövő gombóc, akit férjül szeretnél."

Absztrakt:

        "homlokegyenest kívánok..."
        "nektek se mellé...!"
        "legyen az Új Év olyan börtön, melynek boldogságból vannak az ablakrácsai!"

Kényszer-boldogságzubbonyok, boldogságváltók
(jól megfontolandó, kinek, milyen körülmények közepette kívánjuk ezeket)
"Boldog, akinek hűtlensége megbocsátatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság." (Zsoltárok 32,1-2)
    "boldogok a szelídek, mert övék lesz a Föld
       boldogok, akik sírnak, mert ők megvígasztaltatnak
  boldogok, kik éheznek és szomjúhoznak az igazság után, mert ők kielégíttetnek
  boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek
  boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent
  boldogok a békés lelkek, mert ők Isten fiainak hívatnak
  boldogok, kik igazságért üldöztetnek, mert övék a mennyeknek országa"

Háttérfeltételek, evidenciák:
Semmi ne adjon okot boldogtalanságra!

***

Szerintünk ennyi, de pusztán a cikizés végett idézünk még:
"a társadalmi boldogság tényezői:
kielégítő jövedelem, lelki és mentális egészség, biztos és kielégítő munka, kiegyensúlyozott, szeretetteljes magánélet, biztonságot nyújtó közösség, szabadság, stabil erkölcsi érték." (Richard Layard közgazdász professzor)

(Nos, szerkesztőink úgy vélik, olyan, hogy társadalmi boldogság, nem létezik, a prof által felsoroltak a boldogulás tényezői, ráadásul társadalmi boldogságon itt feltehetően a társadalmi viszonyokban mutatkozó általános elégedettséget kell értenünk, ami az egyéni boldogulás-kondíciók statisztikai képén alapul, vagyis nem hogy boldogság, még boldogulás tekintetében is a senki földje. De csitt, ha ő így okos, ne tegyük boldogtalanná szegény jó Layard professzort!)

2012. január 22., vasárnap

rezümé

Voltunk vagy négyszázezren. Hogy így, együtt, négyszázezren miért, különféleképp magyarázzák, politikai érdekek szerint. Hogy külön-külön ki miért, azt hiszem a válasz nagyon szerteágazó.
Az én rezümém:

2012. január 19., csütörtök

pontbeváltóhely kerestetik

Nem kevés kivitelezési fáradozással megnyílt a kiállítás a Fészek Galériában - az AESTHETICAL RECYCLING


Molnár Éva a Fészek Klub képzőművészeti kurátora megtervezi a világítást.
Képeinkkel még sosem volt szerencsénk ilyen fényes teremhez!









Gyülekezik a nagyérdemű a megnyitóra












Az alkotó hármas szűkszavú bevezetővel tisztelte meg a közönséget












Botos Tibort, a Molnár Antal Zeneiskola országos versenyre készülő növendékét kértük fel,  mutassa be a verseny első fordulójára összeállított műsorát, hogy növelhesse szereplési rutinját.








( most látom, tudósításom kellős közepén fel kell pattannom, hogy időben - időben? jócskán időn túl! - elhozhassam a menzáról az ebédet, de majd folytatom még beszámolónkat. Pesövé Ofszi :-))

Na, igen, sikerült! Tehát emelt fővel  számolhatunk be arról, hogy nagynevű volt egyetemi diák kollégánk, Beke László, aki (míg mi kiutunkat kerestük úgy szólván hiábavalóan) doktori címet és igazgatói státuszt szerzett a történeti kutatás terén, hogyan értékelte frissiben-melegében, ám megtisztelő szakmai szigorral kiállításunkat:
A képekre 80 pontot adott (a lehetséges százból)
A képaláírásokat hozzávetőleg feleslegesnek ítélte, tehát beígérte, hogy levon majd miattuk a tárlatot tarkító szöveges fejtegetéseink pont értékéből. Ezeket a fejtegetéseket azután az esztétika körét érintő akadémiai tudnivalókkal szembesítette, és észjárásunk másirányultsága okán levont 50 pontot a képeinkkel szerzett nyolcvanból. Végül valahol húsz pont környékén ajánlott egyezséget.

Legyünk szerények! Sokat ér s megtisztelő ma az efféle szigorú és őszinte elbírálás. És lehet, hogy ez a húsz pont is egész sok mit tudom én mihez képest!
Már most furdalja azonban az oldalunkat a kíváncsiság, hogy pontosabban mennyire is gondoljunk, mit érhet ez a húsz pont. Jó lenne megtudni valahonnan, hogy például hány Euro most egy Beke pont.

Ha valaki tudja, kérem, tudassa velünk.

egy kisebb szemelvény az értékcsökkentő sóderből



2012. január 12., csütörtök

KODÁS

Van ilyen. A kodás fogalmi, még hozzá gyűjtőfogalmi léte a nyelvi gyakorlatból - deduktív módon ugyan, de - kikövetkeztethető.
Végződését tekintve igei névszóra hajaz (pl. hancúrozás), és a benne rejlő gyakorító képző (kodik) a cselekvések szerteágazó világáról szakadt le (a kedvünkért :-), és mert egymással össze nem férő igei szavakat sejtet és próbál kiváltani, általánosító igetőként próbáljuk itten tekintetbe venni.
(Ezt az utolsó mondatot a legkülönfélébb tudománytalan fórumokon is megpróbálom majd egyfajta szerkezetileg könnyített formában kifejteni :-) 

Na már most, kik kodnak? Természetesen a kodók, a kodók csoportjába tartozók. Ha egyenkén tekintjük őket, a legkülönfélébb értelemben kodnak.
Azért említem ezeket, mert a MAOE fotótagozatának felhívására Fejér Zoltán tagtárs a következőkkel reagált:

"Lehet humorosan fényképezni, de a fotóművészet nem egyenlő a humorkodással.
Mi lenne, ha a Művészeti Alap utóda egyszer komoly pályázatot hirdetne és az elkészült alkotások nem a rekeszizmokat mozgatnák meg?...
...Nem véletlenül tartom magam távol a MAOE fotóügyeitől.
Gondolkodjanak el és komolyodjanak meg. Jót fog tenni."

Fejér Zoltánnak a Karinthy Frigyes születésnapja előtt tisztelgő pályázati elgondolás megvalósulásával kapcsolatban talán (!?) igaza lesz. Ám meggondolta-e, (ajánlom mindenkinek meggondolásra), hogy a kodás máshová is könnyen beteszi a lábát, ha késztetés, szándék és viselkedés dolgában nem vagyunk elég körültekintőek. A magukat komolynak tartók például gyakorta csak komolykodnak. A botcsinálták gyakorta tudóskodnak, a hatalom birtokosai gyakran hatalmaskodnak, anélkül, hogy észrevennék vagy belátnák, hogy az, bizony, csak kodás.
Másrészt a giccsbe szerelmesültek gyönyörködnek ott, ahol mi csak acsarkodunk, vagyis néha mások kodása többet ér mint a miénk.

Én magam felvetettem egy témát a MAOE tagoknak (komolyan ám, nem csak kodásból!), talán két éve is van már annak: "magyar strand", ez volt a téma. A reakció semminél alig volt több, talán éppen azért, mert a felhívás komoly szociográfiai feltárásra sarkallt, ami a MAOE aktív tagjainak esetleg csak kodás szinten menne.
Ha ezt tekintem, kell hát ide más, mint kodás?
A humort mindenki testhez állónak találja, azért is, mert a fotográfus gyakorta csak begyűjt, például készen fellelt humoros látványokat. Ezt akkor is felismeri, ha neki magának, alkotóként mákszemnyi humorérzéke sincs.
Híreim szerint a meghirdetés után pár perccel már özönlöttek is a kurátorhoz a humor fotó ajánlatok. Na ugye! 
Másrészt, akik minden áron szerepelni akarnak, azok úgyis beadnak valamit. Ha humor a hívó szó, akkor olyasmit, ha komoly a hívó szó, akkor olyasmit, csak a fiókban már ott legyen. Komolyan dolgozni kevesen akarnak. A MAOE tagjaként zömében persze nem kezdők vagyunk. Tele a fiók. Valamilye mindenkinek van. Én is éppen most keresem azt az aranyos kis fotót - mennyit kacagtunk rajta! - amikor a kis Ákoska kiborította az abroszra a spenótot.
Egyébként, szerintem csak álom a felnőttkori megkomolyodás, pláne felszólításra. És ha egyeseknek látszólag be is jött, kérdés, nem csak megszomorodás-e az, elkomorodás, rezignáció, vereséges visszavonulás, a derű fennakadt rollójának mérges rángatása?
Egyetértek, siessünk az elkerülhetetlen végső kifejlet felé, de azért Fülesnek is igazat adok: ne hamarkodjuk el! :-)) 

Most látom, hogy már megint mennyi itt a sóder. Felteszek egy képet is, hátha lazítja mondandómat.



Mi van a képen: 1. KODKODÁCSORGÓ TYÚK
                       2. HŐSÉGTŐL BERZENKODÓ GALAMB

2012. január 8., vasárnap

üregibéka kontra szirtiposzáta

Tanult ismerősöm felhívott a minap, hogy mit szólok a fogatlan teoretikusok párbeszédéhez, amivel felhívják a Daily Today No Gallery oldalaira tévedők szíves figyelmét egy bizonyos, általuk felkapott üregibékára, aminek tudatosan teljesen más a hangzókészlete, mint bármelyik szirti poszátának. Ez az üregi béka nemcsak ügyesen ugrál és brekeg, nem bizony, mert ez brekegésével mintegy idézőjelbe teszi önmaga brekegését, miközben a legtöbb szirti poszáta csak bambán és elavultan dalolgat.
Teoretikusaink összegzésképpen megelőlegeznek egy nagyhorderejű paradigma váltást a brekegés terén. Felvetésük fényesítése végett hivatkoznak Sigmund Freudra, akinek fejlődéselmélete úgy is értelmezhető, hogy eljön a nap, amikor a modern közösségi terekben a brekegés egészen más interferenciákat fog kiváltani, mint hajdan a templomokban.
Utána néztem ennek az eszmefuttatásnak az említett szájton, ahol az onlány publikálgat, és miután magam arra a következtetésre jutottam, hogy a homo sapiens története nem is az édenkerttel, hanem a nyakatekerttel kezdődött, ím így válaszolok most ismerősömnek:

Te tudod, bébi, hogy szükséged van-e arra, hogy számodra zöldfülűek valóságszemléleti vagy társadalomszemléleti attitűdöket közvetítsenek.
Média hangosan oda lehet terelni a figyelmet valamely kiválasztott üregibéka vagy szirtiposzáta konvencióktól eltérő viselkedésére is, persze. Lehet aztán agyalni irreleváns mentális áttételekről, lehet saját farkukat a végtelenben kergető nézeti felvetéseket kínálni, az elmét tesztelhetetlen konzekvenciákba csavarodni hagyni.
Egy példával intenélek: Fukuyama egyszer csak aszonta, hogy a történelemnek vége. Aztán később, hogy mégse. Pedig közben odakint nem történt semmi más, csak ami az előzményekből következett.
Bármin lehet köszörülni az elmét, Bármire lehet, mint viselkedési televényre teóriákkal rátapadni. A Bármi pedig, ha van kis esze, örülni fog és vérszemet kap. Visszaigazolja a felsejlő irányt, és még nagyobb hévvel ontja sajátmagából relevánsként magasztalt akármilyenségeit.
Csak hát lelked mi hasznára oktrojálnak ilyesmiket ikszipszilonok neked, saját elme-kozmoszodba vetettnek - és nem te valami más akármit őnekik éppen?
Gondolkodj ezen! Esetleg vedd fel a virtuális kesztyűt! Törd fel elméd parlagát magad!
Vagy ha nem, hát nem. Akkor köszönd akárkiknek, hogy tompácska ambícióid dacára, még ha megnyugtatóan nem is érzed magad, legalább zajlik valami körötted: szellemi nyájmeleg remegteti a távoli levegőt. Míg bámulod azt, összetévesztheted magadat valakivel, aki nem is unatkozik - annyira.
Utolsó lehetőség: Lehet az üregibéka maga a szirtiposzáta. Az egyik a sok közül, az akármelyik. És a másik majd szól magától, ha tetszik, hogy amaz dalol. 

 

2012. január 6., péntek

Betömörített kuratóriumok

Felálltak az NKA kuratóriumai

A vizuális művészeket egybe terelő szakmai kollégium tagjaként Aknay János neve mellett ott a cím: a MAOE elnöke. Ezek szerint L. Simon László (és valamelyest a kormányzat is tehát) számon tartja még a fentről gyorsan szétbombázni remélt egyesületet. Ez a MAOE szempontjából mégis csak valami, több, mint az egész elmúlt esztendőben lebegtetett megsemmisülés.
Aknay János talán már nem harcolt az ő szelíd oroszlán modorában egészen hiába :-))
A fotográfia területéről a Vizuális Művészetek Kollégiumának egyetlen szakmai szervezetek által delegált tagja van. Ilyen szűkre tömörített kuratóriumban reális lenne ez, de hogy éppen Baki Péter az, (ami persze nem meglepő) az már elég sajnálatos.
A fotográfia funkcionálisan sokkal széttagoltabb terület, mint a képzőművészet vagy a film. Egy fotótörténész, aki a fotómúzeum igazgatójaként igen keveset (sem?) törődik a fotótörténeti hagyaték szakszerű feldolgozásával, inkább holmi botcsinálta kommunikációs primadonna, aki a fotószövetség kudarcos, legalább is gyengécske, de túllihegett volumenű könyvével és egy vacakocska emlékező kiállítással tette le névjegyét a magyar fotográfiai életben. Bán László szárnya alatt, a fotómúzeum gyűjteményének felkent őreként belecseppent a Szépművészeti Múzeum sikeresnek mondható, precedens teremtő fotókiállításába. Tudomásom szerint fotográfiául, gyakorlatilag még valamilyen periférikus dialektusban sem beszél.
Szegényes és ellenérdekektől ostromolt lehetőségeink felett ő lebeg majd, mint értő és kiegyensúlyozott osztogató?
Hogyan fogja képviselni például a fotóriporteri szakmaiságot, amit parlamenti expozéjában kiebrudalt az intézményileg számottevők sorából. Tudja egyáltalán, hogy az a fotográfiai ág, a sjtófotográfia micsoda?  Na jó, biztos vagyok benne, hogy úgy tudja, hogy tudja :-))
Hogyan fogja képviselni a fotográfiai művészkedés amatőrjeit, akiket bár legjobbjaik sorában nem kevesebbek, csak mások, mint a kiiskolázottak, mégis éppen a már zölden exportképes kiiskolázottak részéről sikkes ma lenézni?
Hogyan fogja képviselni a kifutó korosztályba tartozó, autodidakta, de jelentős életrutinnal alkotó, fotográfusként fennmaradni igyekvő idős fotográfusokat?
Hogyan fogja képviselni azon milliókat, akik aluliskolázottan is szeretnék jól érezni magukat a fotókiállításokon?
Szakmai gyakorlat híján hogyan fogja felismerni és féken tartani a ködevőket, az öntömjénező baráti körből lobbizókat?
Na, jó! Van még egy kuratóriumi tag a minisztérium részéről kinevezve: Haris László. Nem tudni, hogy státusza összefüggésben áll-e az u.n. miniszteri különkerettel, ami már hagyományosan elkülönül a kultúrára befolyó egészből. Én dobozolom, bár ma minden ilyesmi kockázatos, hogy ő talán fotográfusként körültekintőn fog gondolkodni. Sőt, biztosra veszem, hogy úgy! Hogy aztán látja-e, hogy mi a pálya, miről szól és miként sportszerű ez a mai fotododgemes játék  - az majd kiderül.  

2012. január 5., csütörtök

Kutatási napló

Elsején, midőn lecsengett az évvégi komolytalankodás, Pesövé Ofszival úgy határoztunk, hogy közzétesszük kutatási naplómat.
E napló érdekessége, hogy nem az írja a naplót, aki kutat, hanem aki figyeli a kutatót, pontosabban, aki figyelmessé lett olyasvalakikre, akik mintha kutatnának.

június 28
Az éj leple alatt veszélyes régészeti gödör keletkezett házunktól nem messze. Kiválóan szigetelnek az izotherm ablakok, meg sem hallottuk, hogy ásnak a Kazinczy utcában. Ásatás? A képen jól látni, hogy korabeli cserépedények rejlenek a mélyebb rétegekben, melyek azonban - érdekes! - nem kellettek senkinek. Hoppá! Hát akkor miről van szó?


június 30
Tegnap nagy erőkkel, mélyen feltúrták az úttestet a Kazinczy és a Dob utca találkozásánál is, és ma este már kezdték visszatemetni. A melósok csalódottnak látszottak. Csak nem azért temették be, mert szakszervezeti vitában vannak a kormánnyal?



július 11
Ma őrületes dörömbölésre ébredtünk. A nem rég visszatemetett és leaszfaltozott utcakereszteződésben újra gödröt ásnak. Lehet, hogy bent felejtettek múltkor valami fontos szerszámot?






augusztus 4
Július óta még nem hagyták abba a döngetést. Ezek az alapos kutakodók benéztek az aszfalt alá a teljes Kazinczy utca hosszában. Ma állítólag találtak valamit.




Aug 26
A valami miatt még a korábbinál is mélyebbre kellett ásni. Ma értek le odáig, ahol aztán mégsem volt az a valami. Már kezdték is betemetni a gödröt, nehogy belelessek.






szeptember 20
Ma elcsíptem egy rövid beszélgetést a sarkon. "Hidd el, ezek olyanok, mint a mellkas bordái. Óriási ember volt ám! - mondta az egyik. - Neem, ez nem balzsamozás, hanem műanyag. - Balzsamozás? Ki mondta, te süsü? Az csak Egyiptomban volt divat, és műanyagot akkor még nem használtak. - Nem? Na, ha nem, hát nem."

október  23
A kutatások rövid időre megszakadtak, mert - mint ma kiderült - az ötvenhatos játékoknak kellett átadni a terepet a Klauzál téren és a Dob utcában.

november 16
Már azt hittük, hogy kész, ennyi volt a kutatás, de ma
két utcával arrébb újabb feltárásokra bukkantunk. Nem nagy fogás, de valami: az egyszemélyes magyar vas hadsereg egyik lovatlan katonája került elő, a Rumbach Sebestény utca sarkánál. Erről volt hát szó!


november 18
Nem, mégsem arról volt szó! Ma újabb hatalmas árkot ástak a házunk előtt. Tanúja voltunk, amikor a munkavezető odajött, és leszólt a gödörbe. "Megvan Attila?" Aha! Ezek Attila sírját keresik! A legenda szerint valahol a Tisza medrében temették el, de soha senki nem bukkant rá, tehát valószínű, hogy ez kacsa volt, és a régészek most bizonyos ókori leletek alapján merészen kiterjesztik a kutatási kört. Lehet, hogy itt kell keresni Attila sírját valahol Erzsébetvárosban. Ezen a sarkon többször kudarcot vallottak, de miután az összes környező utcát hiába ásták fel, most mégis úgy döntöttek, hogy csakis itt lehet, a Dob és a Kazinczy utca sarkán. Most már kézzel csinálnak mindent. Előkerül ez az Attila! Szorul a hurok.   

december 14
Reggel újra elterelték a teljes forgalmat az utcánkból. Mégsem a házunk előtt, hanem a kereszteződésben, ahol már háromszor ástak, ott kell lennie a bronzkoporsónak. Most azonban, néhány órával később, ahogy kinéztem, az a nagy gödör már nincs sehol.

december 18
Azt a gödröt négy nappal ezelőtt állítólag azért temették be olyan gyorsan, mert mire az aljára leértek, drótot kaptak a régészektől, hogy 8 métert tévedtek számításaikkal Itt van a pontos hely, szinte a kapunk előtt. Most már valamelyikünk folyton nézi, mert nem szeretnénk elszalasztani a nagy pillanatot.

december 19
Egy büdös fenét! Illetve szóba jött még hirtelen a Síp utca és utcánk találkozása, húsz méterrel távolabb, ami a hihetetlen távoli kort tekintve nem is olyan nagy tévedés.




2012 Január 1.
Tündével egyfolytában hallgatózunk, de semmi. Úgy látszik elmentek.


 
január 5.

Mentek a fenét! Most a szemközti cukrászda alatt keresik. Állítólag EU pénzből megy a kutatás. El kell számolni a koporsóval.

2012. január 1., vasárnap

kis lázadás

Két örömöm volt ebben a január elsejében.
Az egyik, hogy vasárnapra esett, így a semmirekellők képtelenek voltak a hétköznapok összevissza csereberéjével nagy ívben kerülni munkahelyüket.
A másikban ennél is több örömem volt:  lezongoráztam egy olcsó lázadást.
Szétszaggattam néhányat a karácsonyi rendcsinálás közben előkerült sárga csekkekből, aztán beintettem a kötelező lencsefőzeléknek, és rittyentettem magamnak egy burgonyával feltupírozott, pompás Kn... gulyáslevest.
Most aztán jöhet az új év, a boldog, a sárga csekkes szekírozás még ajzóbb számjegyekkel!