2010. augusztus 31., kedd

GÁTI KITÖRT



Próbáltuk mi leteperni, próbáltuk ráhúzni konvencióink l'art pour l'artra szabott kényszerzubbonyát, aztán mégis kitört.
Kínálkozott egy kedvező pillanat a Zsidó Nyári Fesztivál alkalmából a Budapest Galériában, és ő minden erejét bevetette.
Hoppon maradtunk, álltunk körülötte (na, legyünk pontosak, Keleti Éva ült!) és bámultuk ezt az eruptív megmutatkozást.
Jöttünk ünnepelni azt a Falusi Marianntól, Fáy Miklóstól rangosított pillanatot, amikor a látható fölött átveszi méltó uralmát a látás.
Gáti kitörésének mindent, még az ímmár megkövült posztmodern konzervativitást (micsoda hülyeség! :-) is lebíró utolsó és elhagyhatatlan érve a méret. Csak nagy képek! Hallásra olcsó felfuvalkodottság. Ám egyszerre passzol a térhez és mindahhoz, amit Gáti az életben lát és maga rendezte tárlatában kínál. (Kurátor persze volt, ilyesmi kell ma, s ezúttal névleg is passzol a kitöréshez: Török Tamás.
Gáti tárlatán az impozáns képméreteknek köszönhetően jut szóhoz igazán a képtónusok oly fontos szerepet játszó, hibátlan szövete.
Aki érti a digitalizált fotószakmát, tudhatja, rengeteg szöszmötölő munka van a tónusok végső minősége és lényegi hangsúly-viszonyai mögött, és nem azért, mert a technika, a fótóapparát gyarló, hanem mert a valóság képszélekről, esztétikaiságról mit sem tudó mindenkori vizuális mivolta és e mivolt felett uralkodó véletlen az, ami gyarló. Az értelmes gondolat azonban - akár csak a fotográfiai is - a véletlennél messzebbre céloz
Mondhatjuk bátran, Gáti kitöréséhez jelentősen hozzájárult a digitális képmegjelenítő technika. A fotó eljutott a minőség teremtés olyan szférájába, amiről az analóg gyakorlat nem is álmodhatott.
Ezért térnék vissza arra, amit fentebb már írtam, hogy a kezdetektől trendi látott helyett a látás itt a meghatározó, úgy is, mint kulturális értékét tekintve vitatható, ám mégis vitathatatlan képi érv.
Gáti esetében a fotografikus látás egyszerre pszichés és technikai. E kettő elválaszthatatlan egyneműsége az ő esetében a tökéletes, felbontásában szinte korlátlannak tűnő fókuszáláson és ennek ellentétén, a defókuszáláson alapul. Pontosabban (de ezt már csak akadémikusok olvassák ám! :-) a defókuszálásban rejlő újfajta vizuális minőségre való fókuszáláson!
Nincs itt semmi társadalmi blabla, a szociálisan lojális gondolkodás színtiszta tagadása jellemzi Gáti látását, miközben dominánsan egyre inkább az ember világára koncentrál. Mostani tárlatán minden méretbeli nagyság és tűélesség az emberi és a technikai érzékelés bámulatos tartalékait hangsúlyozza.
Már látszik, hogy több ez, ami ma a fotó terén zajlik, mint digitális forradalom, ami majd aztán kifárad, s aminek üszkös terepét átveszi/visszaveszi majd valami újracímkézett, ám hierarchikus voltában ősrégi rend. Nem, itt az ember további lehetőségeinek felkutatása zajlik! Két vonalon halad ez a dolog előre: a technikában és az általa ösztönzött gondolkodásban. Az optikába beépül a képesség, a fényképezőgép vázakba pedig a tudás, és előtérbe kerülnek azok, akik értik, hol rejlik ebben a szellem szabadsága. Nem kézenfekvő ez mindenkinek, sőt, vannak, akik meg is vetik e lehetőségeket. Meg sem látná, de hiába is látná meg Gáti némely témáját egy lomográfus.
Itt van például a Zöldséges rekeszek című fotó. A műanyag rekeszek képszéltől képszélig tónus-hibátlan és mellbevágó tengere: a rend atomszerkezete, és ugyanakkor mindezt uralják az akár nemtelennek is mondható, de a hibátlan élességkontrolltól és a síkbarendezettségtől felmagasztosult fólia-áramlatok.
Jó sok évvel ezelőtt összetalálkoztam Kerekessel a filmmúzeum előtti zebrán. Míg zöldre vártunk, kihúzott a zsebéből egy kétszázas Nikon makro lencsét és kérdezte, megvegye-e, olcsón kínálja valaki. Mondtam, én annyit azonnal adok érte. Megveszem, mondta erre ő oly dölyfösen, hogy a kresz lámpa is nyomban belezöldült. Nem tudom, mit kezdett aztán azzal az objektívvel, hiszen nem az ő világa. Gáti érti igazán azt a defókuszáló szimfóniát, amiben ez a lencse oly csodálatos.
Igen, megkockáztatnám, a gátii érzék legsajátosabb sajátja négy közül az egyik fotográfiai fenoménben, a fókusz-defókuszban mutatkozik. Jellemző képeire egyfajta költői életlenség, mely a matériát energiává visszaoldja. Hencze Tamás, a festő próbálkozott az életlenkedéssel, ám ecsettel csak pszeudo-valóságokig juthatott. Érdekes mód e tárlaton (ÉRZÉK - Képek az antroposzférából) épp ezek a nagyon jellemző Gáti fotók, melyek a kozmikus létszövetből előbukkanó "földi"dolgok fiktív valóságára céloznak, csaknem háttérbe szorultak. (Bölcsek köve) A tárgy nem más itt, mint egyetlen tűéles pontjához horgonyozott, fény- és színtömegből előmerülő majd visszaoldódó létsziporka csupán, egzisztenciája kérdéses voltát zengi szemünkbe Gáti az ő jól hangolt digitális orgonáján.
Az érzék mindenek előtt formaérzék. Minden Gáti képet ural egyféle egyszerű rend (a horizont horizontális, az oszlop vertikális, és célzatosan dől, ami dől. Patikamérleges szín- és tömeg egyensúly van a képelemek között.
Dramatikai érzék. Egyetlen képet sem ural valami magábanvaló. Minden Gáti által észrevett nüansz kontrasztot nyer valami más dologban, mi által léte kisebb-nagyobb mértékben bonyodalmasként tűnik szemünkbe. Még a háttérben magasló ég sem csak háttér csupán. Így épül fel, így lesz egyszerre poétikus és izgalmas a legtöbb képszerkezet. (Hell) De dramatikai érzékről beszél az is, ahogy a látható dolgok megkérdőjelezik egymás létben - na és konvencionális értelmezésünkben - kijáró rangját. (Ablakszárnyak)
Gáti képein fontos szerepet kap újabban a misztikus (X file - liliom, You know Who), a mágikus (Buborék, Pilóta emlék).
Humorérzék is van itt finoman adagolva. Egyetlen schuberti röppenéssel megszégyenített dölyf (Galamb és sas) vagy édesded blődség (Lecke), vonalak humora (Nyilak Manhattanben)
A forma elsődlegessége mellett Gáti nem egy fotója egyszerre gondosan kimért kompozíció és irigylendő pillanat.
Legjobban az Exit sorozat mutatja, hogy gyakran összetalálkoznak ezek a vonások. Színek, formák közt bujkáló, egyszerre humoros és rejtelmes viszonyok sejlenek fel. Ám még a legravaszabb bonyodalmaknál sincs nyoma terhes intellektualizmusnak. Kulturális múlttól terheletlenek, tiszták és formájuk által szabadok, az emberi önkifejezés tiszta lapjai a Gáti fotók. Befogadásukhoz nem kell semmi más, csak hinni abban, hogy a művész a maga eredendő jogán a végtelenségbe tekint.
Gáti fotográfiai magatartása becsületesnek nevezhető. Nincs nyúlkálás a dolgok hiteles voltába bele, nincs tákolás, ámde van a felületek tónusviszonyainak hangyaszorgalmas korrekciója. A szent egyneműség. A szellemességben és a technikai minőségben való már-már nárcisztikus gyönyörködés. A megnemesült l'art pour l'art.
Nyomulunk páran még a l'art pour l'art vonalon. És hova jutunk? Szél Ági u.n. szép "életlenkedései" a Gátiéihez képest - finoman szólva - népszínművek. Legtöbbünk meg emberbe gabalyodik, modorosra hangolódik vagy csak örül önzőn valami közhelyesnek. A szociális szerepvállalásba pistultakról meg, akik néha azt se tudják, mi a szín, a tónus, a képi rend, a kontraszt, a világítás, ne is beszéljek!
A forma oly hangsúlyos voltából következik a Gáti képek elnevezésének módja. A címekbe foglalt néven nevezettség következetes tárgyszerűsége - igen megfontoltan! - minden felelősséget áthárít a képre. Tiszta személyeskedés-nélküliség! A talán nem véletlenül 55 képből álló tárlat egyetlen szavakra konvertálhatatlan színtér, melyben sután sündörög Szebeni nyúl... na, süncipője.

Ismétlem: nem a mitláton, hanem a hogyanláton van a hangsúly. Gátinak nincsenek többé témái a szó irodalmias, konvencionális értelmében. Érzékelése és látása van. A megvalósítás technikai minősége és a minőséget kétségtelenné tevő méret valamint a tárlat gondolatértékűen egységes, alkotóilag átgondolt volta felmagasztosítja ezt a könnyelműektől l'art pour l'artosnak mondott látást.
Mindamellett - ki merem mondani - az 55 képből akad itt húsz is, ami egyedül, önmagában sokkal kevésbé hatna. De ehhez már rafinált szem kell. Nézi a látogató ezt a formáiban, szín- és érzelem-dialógusaiban oly gazdag, eszközhasználatában merész tárlatot, és talán nem is sejti, milyen nehéz új leágazást vágni trendi utakról, milyen könnyű akár sok jóval is a végső egészet elrontani. Lám, Gink is csak gúnyolójává lett a maga fotó iránti tehetségének annak idején, amikor modern technikai eszközök után nyúlva újításokba merészkedett.
Gáti bemutatott képei igen nagy méretűek (66x100, 80x120, 130x200!), merem mondani, ez az autentikus megjelenésük. A megnyitón egyetlen kérdésem volt hozzá: amikor a tárlat bezár, vajon mit kezd majd vele? Könyv? Késő már ezeket a képeket lekicsinyíteni!( :-))
Jajdulva mondta, hát igen, de hagyjam ezzel. Ma még nem számít. S röpködött tovább vendégei között. Pergett (pereg éppen még ma is) a művészi tett boldog kérész-életideje. (Nyitva 2010. szeptember 19-ig)


Keleti Éva nagy koffere (tudom, csak vigyáz rá :-))


Felvételünk azt a pillanatot ábrázolja, amikor az Alkonyi pára a Jacksonville-i tengerparton című kép nem tud betelni Fáy Miklóssal, aki feltehetőleg egy ellenmegnyitóbeszédet hallgat.

2010. augusztus 29., vasárnap

MI A FOTÓ (ma reggel)?



Régóta lesem a fotózás megbokrosodott világát, hogy egy ilyen látványt elkaphassak, de nekem nem kínálta fel az élet. Nagyon erős telével készült fotó ez, valószínűleg kivágás is, ráadásul, de az üzenete ronthatatlan: az ember bírni vágyik valamit, az alkotás mágiáját.
Az üzenő nem válogathatott, nem keresgélhette legjobb nézőszögét: most vagy soha! Na és sántít az üzenet igazsága is, persze! Legtöbben ugyanis csak mohón nyúlkálnak, élményt birtokba venni, ritka látványról, irigyelt celebről, édesdedségekről képmást rabolni akarnak, megnemesülni dehogy is, gőzük sincs a mágiáról. És itt mégis ez a sok-sok kéz felmagasztosul, mert azt látom, hogy az ember apró varázseszközével áttört léte korlátain.
Hát igen, ez kép, barátaim! Az élesség-minősége határeset, a mélységélessége a technika és a geometria közös lehetőségeinek korlátaitól kényszeres, de a képelemek viszonya sűrített, homogén, jelkép értékű, a képi realitás mágikus.
Egy szikrányi művészet, s ami vicces: nem kizárt, hogy művész nélkül.
Hát hogy van ez?
Lehet, hogy csak én vagyok túl eufóriás ma reggel, a fotográfia napjának verőfényes reggelén?

2010. augusztus 28., szombat

mesél a szerszámos fiók

Ma csavar alátét után kotorásztam a szerszámos fiókban. Találtam is valamit, ami eszembe juttatta a húsz évvel ezelőtt véget ért időket. A szocialista gazdaság végső romlásának és a fizető eszközünk elértéktelenedésének biztos jele volt a nyolcvanas évek végén az alábbi képlet.



Lakatos lelkűek értik a dolgot :-)))
(megfejtés filoszoknak: olcsóbban jutottunk csavar alátéthez, ha lukat fúrtunk a tízfilléresbe :-)

2010. augusztus 27., péntek

MI A FOTÓ?

Az önkormányzat szemével valamiféle ünneplő segédeszköz lehet. Most olvasom ugyanis az Önkormányzati Harsonában, hogy Felsőzsolcán az erzsébetvárosi Hivatal adományainak átadásakor nem készült hagyományos "ünneplő fotó", mert nem nagyon volt minek örülni.
Ha tehát nincs minek örülni, nincs fotó. Vagy ünneplőfotó, vagy semmi!
Azért kell látnom hát unásig képviselőink ábrázatát kerületi újságunkban, mert folyton ünnepelnek?
Na de a kidőlt házfalak szemrevételezését is ünneplik? Meg a fórumos lakossági panaszkodást?
Ennyire boldogok azért nem lehetnek ezek a nyúlcipő várományos emberek!
Lehet, hogy mégsem ünneplés a fotó, hanem valami más, csak az újság fotósa lusta volt Felsőzsolcán megjelenni?

2010. augusztus 26., csütörtök

augusztus huszadikai vizijátékok

Kicsit megkésve (de nem megkéselve :-) Budapest hatodik kerületében leltünk rá az augusztus huszadikai vizijátékok eme igen pompás formációjára.


Nincsenek előítéleteink! A negatív beállítás itt kifejezetten esztétikai célokat szolgál!

egyébként

Egyébként, ha lenne rend a világban:
Herbst, Sehr, Schiklosch

2010. augusztus 25., szerda

HERBST, SEHR, SIKLÓS a Platánban



Három MAOE tagtársam közös kiállítása nyílt tegnap a Platán könyvtárban, Óbudán.
Herbst Rudolf, Sehr Miklós, Siklós Péter - három jól csengő név a mi (MAOE) klasszikus ember- és életábrázoló ambícióink vonulatában. Mindhármukra mondható: új utakat kereső, korábban magányos farkas :-)) A fiatal generációk drasztikus irányváltása okán konzervatívnak mondható idős korosztály képviselői.
Volt szerencsénk már rokon vonásaikra felfigyelni így-amúgy, például hogy egyformán ingovány számukra a photoshopban rejlő omnipotenciál, vagy hogy újabban táncszínházi produkciók unalmas fotografálásával (idegen tollak?) űzik mindennapjaik unalmát.
Szerencsésnek mondható, hogy Tóth József (ejtsd: Füles) néhány hónapja (akkor még MAOE tagozati szakkörvezető) értőn hálóba keríté e három egybetévelyedettet egy igen nemes célra: ráállítá őket az ímmár hagyományos Óbuda Napja ez évi eseményeire.
Az eredmény a vártánál is jobb! A három rutinos pillanatvadász mintegy 1500 felvételéből, ugyancsak Tóth József dicséretes szelekciója nyomán, igen egységes összkép kerekedett ki. Szín- és vérbő, derűs merítés a vidámság napjának eseményeiből. Az élvezetes látvány, természetesen, a stabil digitális fotótechnikának is köszönhető (mert Szarka Klára drámai felvetésére: hova lett a klasszikus fotószakma, mi biztonsággal válaszoljuk: beépült a fényképezőgépekbe és a kivitelező automatizmusokba).
A kiállítás összhatása, mondhatnám, a maga nemében hibátlan. Apró megjegyzés persze ide biggyeszthető: ha e három fotográfus szakképzett vagy legalább is elkötelezett fotóriporter lenne, erőteljesebb hangsúlyt kapott volna a rendezvény tágabb aurájának bemutatása. Ők az emberi karakterekre, a mini-epizódokra koncentráltak, egyenként is dicséretes eredménnyel.
Hogy aztán tanulnak-e ebből, ki tudná előre megmondani. Ha az embert már kikezdte az önrontás szenvedélye... Igen, ezek képesek visszafészkelni magukat a dohos színházi zsőllye sőtétjébe, hogy tovább hajkurásszák egy művalóság tetszetős pillanatait, mintha a fényes Platán könyvtárban, ahol - oly kedves epizód! - rókába szerelmesült őz mosolyával felbukkant maga a CSODÁLATOS SZABÓ BETTY is (remélem, bokros teendői csak a nagy betűket engedik neki elolvasni :-) ... szóval, mintha ezzel az óbudai sikerrel nem is történt volna semmi.
Persze, igaz, Óbuda Napja egy évben csak egyetlen egyszer van, a táncosok meg folyvást pörögnek.

Képeink azt a pillanatot ábrázolják, amikor Szabó Betty és Tóth József besurran Herbst Rudolf egyik tablója mögé, hogy megtárgyaljon valamit.

2010. augusztus 24., kedd

Csak semmi megváltás!

Meglátásunk szerint (Pesövé Ofszi máris bólogat) a történelem mindenkor érvényes kifejletét több másíthatatlan emberi tényező alakítja. A szociális jószándék és toleranciára való készség mellett az antiszociális önzés, a kollektív intolerancia, a másokéval szemben álló önös konzekvenciák, a tudatlanság és nem utolsó sorban a tévedés.
Úgy hogy egy ilyen óriásplakát - mondjuk az ARC valamelyik felvonulásának terén

teljesen hiába való lenne.
Ezért ma reggel ismét elodáztam a világ megváltásának gondolatát.

2010. augusztus 23., hétfő

HIRDETÉS CSŐLAKÓKNAK


Most látom, hétfő van. Visszatérek picit régi dolgos rögeszmémhez, hogy a fotók néha igenis lehetnek extrém oldalarányúak. Itt van például ez a terézvárosi látvány, készülő újabb Budapest könyvem ígéretes darabja. Persze akadtam már 1:18 oldalarányú témára is! Elég nehéz ilyesmit a sokszorosítás eszközeivel bemutatni. A könyv formátumok ilyesmire, ha a kép részletekben valóban gazdag, alkalmatlanok.
De hát úgy kell nekem, miért nem tudok megmaradni szépen kettő a három arányú fenekemen! Négy a három? Az a tiétek! :-))

2010. augusztus 22., vasárnap

JÁCCUNK!

Most, hogy a Kétfarkú Kutya kezébe vette kerületünk szellemi felvirágoztatását, utcáinkat járva egyre több olcsó játékot találok hülye gyerekeknek. Itt van például ez!

Na, ki tudja, mi a mondat vége?

2010. augusztus 21., szombat

színekben tobzódva

Hát igen! Nem ormótlan szobák falára kéne festeni nap mint nap, vakon, hanem kis vásznakra, színekben tobzódó ecsettel - néha-néha. Akkor élhetnétek ti is így, mint szomszédom Lajta Gábor - A Festő, ki lábát boldogságtól, ím, hogy feldobá ma reggel! Olvasgat gyöngy asszonya paradicsomfája alatt, süti a nap, míg engem gonosz kis hibafoltok üldöznek körbe-körbe a köröttem tengerlő szobafalon.

békaperspektíva

Miután a szobafestők csütörtök este távoztak végleg, reggel kezdtük visszarendezni a szobát. Csak most fedeztem fel, hogy a két új konnektor dobozát 45 fokos szögben gipszelték be. Hoppá! Így nem tud megkapaszkodni az egyenes állású konnektor szerkezet. Még a villanyszereléshez sem éretsz? - kérdezte megvetően Tünde. Majdnem két órán küzdöttem, mire sikerült megszereznem nála a szerelősegédi bizonyítványt. A honvédelmi miniszter felesége ekkorra már összetört egy pezsgősüveget. Tünde közben a függönykarnis mögött kimaradt sávokat javítgatta. Jó magasan állt a létrán, nála magasabban csak a Nap. A debreceni virágkarneválon lehettek már vagy kétszázezeren.
Villanyszerelő karrierem nem ért véget a konnektorral. A mennyezeten is ki kellett alakítanom egy elektromos csatornát. Betonfúrás, felfelé. Nyomni kell ám! Hullt a szemembe a törmelék. Pár csigolyám készült kiugrani. Közben az utcazenészek lazán hülyére keresték magukat a magyar ízek utcáján. A szoba padlószegélye - 25 folyóméter legkevesebb! - össze volt csurgatva falfestékkel. Zsilettel estünk neki hárman, ez nagyon macerás dolog. Így aztán kihagytuk az ebédet. Odakinn megfőtt kétezer főre a lecsó, mi meg csak kapartunk.
Körülbelül a hetedik könyvespolcot csavarozhattam vissza, amikor hatályba lépett a kettős állampolgárságról szóló törvény. Hogy emiatt-e , nem tudhatom, két vasúti kocsi kisiklott a Déli Pályaudvaron. Szerencsére nem sérült meg senki. Nekem viszont a csavarozó gép átugrott az ujjamra. Pontosabban bele. "Vérét áldozta, ha nem is a hazáért, de a házáért, no csak a lakásáért..."Ez a soha napvilágot nem látott sajtóhír járt az eszemben, amikor véget ért az arató menet. A bicikli-menet meg a legnehezebb emelkedőhöz ért Szováta környékén. Magam is küszködve kapaszkodtam a kilenclukú létrán felfelé, mert feleségem, Tünde észrevett valami tarthatatlan apróságot a csillár akasztó horgán. Az uszályok már lehorgonyoztak a hidak között, de a szőnyegek még porszívatlanul várakoztak, összetekerve. Ezért vacsoránk sem igen volt. Bezzeg az ámokevő férfi kétszer is belelőtt a biztonsági emberekbe, mert megfosztották alapvető jogától éhsége elűzésére. Némi vigaszul szolgált, hogy aztán az épp ott vásároló volt rendőr leteperte. Kérdé, van-e tepertő, aztán máris tepert ő! Kovászos uborkával az is finom tud lenni.
A tűzijátékból, pedig nem lakunk messze, alig hallottam valamit, mert akkor már teljes erővel ment a gőzvasaló. Sebaj! Volt még valamennyi Vasvári Árpi pálinkájából. Meghúztam rendesen az üveget. Legyen már végül mégis jó a nap! Augusztus huszadika több már aligha lesz az idén.

2010. augusztus 19., csütörtök

szenzáció!

Feleségem kiküldött munkatársa ("Mondtam, te szerencsétlen, hogy először a szőnyegeket porszívózzuk! Na, tűnés kifelé!") szóval én... ma szenzációs felfedezéssel tértem vissza szerkesztőségembe:
A lyukkamerával szemben a lyukvalóság található!
Igen! Íme a bizonyíték! Egy yukka lyukvalósága lyukkamerán át. A lyukkamerában film helyett Nikon D2X-et helyeztünk el.

2010. augusztus 18., szerda

Festünk

A család összezsúfolódott a műteremben.
E heti találós kérdésem:
Vajon hol alszik feleségem a nagy felfordulásban?

2010. augusztus 16., hétfő

archimboldogság

Mivel üzletileg ellehetetlenített a NING odaát, a MONOLABORban, ott zárom a boltot. Legjobb képemet áthoztam ide. A címe: goodmorNING

2010. augusztus 14., szombat

zöldségeink

A szombat reggeli bevásárló forgatagban űzetlen vadként rostokolt kis sámliján hajdan kedvenc zöldségesem. Úgy kell neki, száradjon rá minden, gondoltam vegyes érzések között, hiszen ez az asszony az én egyik kedves játszótársam volt nem is oly rég, a ReneMonaSzeánsz projektben.
Csak hát aztán egy reggel, miután váltig hálatelt szívvel retket vásároltam nála, rá kellett jönnöm, igen, nem vak, aki látja, hogy a zöldséges többé nem a barátom.
A szívem azért még kicsit sajog: csalódni az emberben, ez az, amit nem szeRetek, de tudom, időközben ő is nagyot csalódott valaki másban. Le is fogyott vészesen bele.
Kit anya szült, az mind csalódik végül... csalódásaink - hajdan nyílt mosolyú kortársaim! - lassan körkörös láncolatba állnak: egy csúf napon a kutya sem jön többé gépem elé fotózni. Űzetlen vadként fogok állványom mögött rostokolni valamelyik szombat reggeli digitális forgatagban.

2010. augusztus 13., péntek

CULTIRIS avagy kulturális folthatás

Napok óta festünk idehaza két szobát, pontosabban az iparosok festenek nekünk, de a felfordulás mindenestől a miénk. Ennek tudható be talán, hogy itthon felejtettem a fényképezőgépemet este, amikor a Cultiris fotókiállításának megnyitójára siettem.
Ilyenformán beszámolóként olvasóim be kell hogy érjék most puszta szavakkal.
Na persze, micsoda szavak!

Ha nagy költő volnék, kezdhetném így:

"Képek képe, imázs imázsa,
Cél bár a szép, mérték a mázsa..."

(a folytatást keresd a FÜRDŐSZOBÁBAN! - kezdőknek: jobbra fent!)

2010. augusztus 12., csütörtök

(énisútykaptam)

Gratulálunk az oroszlán bátor vállalkozásához!
Hitéhez, hogy talán megszelídíthető az ember.

2010. augusztus 10., kedd

kultúra

Jankovics Marcell visszatért az NKA bizottságának élére. A szombati rádió-interjúban természetesen szóba hozta kultúra-felfogását, amivel én (na, mi!) kezdettől vitatkozunk. Bár hisszük, hogy Jankovics Marcell szemlélete kifejezetten pozitív hatást gyakorol az NKA működésére, felfogását mégis kritikával illetnénk, ugyanis ő valahányszor sajnálattal jegyzi meg, hogy a kultúra az utolsó több mint száz év fejleményei nyomán alapból felépítménnyé lett.
Mi, épp a kultúra megújítása irányti törekvések mellett érvelve, azt valljuk, hogy a kultúra sosem volt alap, mindig is felépítmény volt, vagyis a civilizáció primer jelensége mellett szekunder képződmény.
Bár fentiekből következően mi is tágan értelmezzük a kultúrát, a Jankovics által képviselt és minduntalan hangoztatott tágabb kultúra-értelmezés hatótere jelentősen eltér a miénkétől.
Bővebben lásd: GONDOLKODOM/ KULTÚRA illetve CIVILIZÁCIÓ
(Ezzel persze nem a hajdani kultuszminiszter - Bozóki vagy hogy hívták - kiáltványba foglalt szamárságaihoz csatlakozunk! :-))

2010. augusztus 8., vasárnap

Ma hajnalban, ahogy ébredeztem - kicsit később, mint szokás, lehetett fél nyolc is már, bekattant nekem, hogy ma savárnap van, illetve nem is... talán raváspan, esetleg vapársan vagy pasávran. Aztán, amikor rájöttem, hogy a feleségem ma úgy nem hozott nekem kávét az ágyba, mint még soha, hirtelen kitisztult az elmém, és rögtön tudtam, mi van ma: vasárnap.

2010. augusztus 5., csütörtök

énisúgykaptam

Most kaptam Szél Ágnestől a következő helyzetjelentést:

"egy pohár vörösborral öblítem le jól végzett munkám eredményét"

Mit gondoltok, vajon mivel foglalkozhat a nő? Megölt valakit és összevérezte magát?
Kicsit aggódom érte. Ilyen olcsó álcákat a mai kriminológusok már csípőből kimutatnak :-))
Szerény vagyok ma reggel.
Eddigi életművemet bátorkodom megtoldani egy kétsorossal:

Az udvarunkon macska béget
Zúdít versembe zagyvaséget

2010. augusztus 4., szerda

a táncszínház fotógalériájában

Jótékony szél támadt ma, végre kimozdultam, fel a várba.
Szlovákiai magyar kollégának, Nagy Tivadarnak nyílt kiállítása a Táncszínházban, ahol Eifert János a házigazda.
Hogy mi volt?
Próbáltam figyelni, de amikor a nagy Eifert (aki a Helyzetjelentésében 89-ben feltett kérdéseire állítólag még mindig nem kapott helyes választ) így szólt Nagy Tivadarhoz: "...látom, komponálsz, ahogy egy jó festő, jó szobrász...", akkor kicsit elvesztettem a fonalat.
Pár képpel pótolnám most az elmaradó beszámolót.

vers mindenkinek

Rejtvényes dolog történt velem az éjjel. Valamelyik nagy költőnk egyik versének kezdősorával álmodtam, ám nem egészen betűről betűre, hanem a mellékelt betűleltár formájában. Kíváncsi lennék, rájön-e valaki, melyik költőnk melyik verssoráról van szó. Segítségül elárulom: két költő is szóba jön.

3x a (háromszor a betű) - 0x á - 2x e - 1x é - 1x i - 1x í - 0x o - 0x ö - 1x u - 0x ü - 0x y
1x b - 0x c - 1x cs - 0x d - 1x f - 2x g - 0x gy - 0x h - 0x j - 4x k - 0x l - 0x ly - 3x m - 2x n - 0x ny - 0x p - 0x q - 1x r - 2x s - 0x sz - 2x t - 0x ty - 0x v - 0x x(iksz) - 0x z - 0x zs

Leghelyesebb megfejtőim között kisorsolok egy vendégsarkot a fürdőszobámban.

Kezdőknek könnyítésül:
ugyanattól a költőtől másik vers kezdősora
2x e - 2x i - 2x k - 2x s
Na?
Megfejtésül nem ezt, hanem a fentebbi feladvány megfejtését kérem!

Fejtsd meg! Nyerj! Igen! Juss be a fürdőszobámba!

2010. augusztus 2., hétfő

szürkítések


Tízkor már huszonnyolcnál pipiskedett a higany. A Monstera Deliciosa négy levele csont szárazan zördült, ahogy locsolni akartam. A télen oly boldogító verőfény most tombolt a fürdőszobában. Én is áldozat vagyok. Odakerült tehát mind a négy delicious halottam, ahová elkékült gondolataim.
Ámde nem hagyhatom ennyiben a dolgot.
Onnan merítettem erőt és gondolatot, igen, onnan!
Ha nemzetvezetőink hisznek abban, hogy kiszürkíthető a feketegazdaság, akkor miért ne hihetnék én a gyilkos nyári ég beszürkítésében?
Íme az eredmény. Így már egészen tűrhető a hangulat a lakásban. A hőmérő is csak néz, mint a moziban.

2010. augusztus 1., vasárnap

azannya!

Betoppant hozzám tegnap este a város legjobb szakácsa. Szegletes műanyag dobozkában kóstolót hozott utolsó művéből, a lávakő fölött rittyentett lasagnából. Modern konyhában járatosnak megütheti a fülét ez a fölött szó, de esetünkben így helyes, tepsiben várja szentté pirulását az étel, mióta e remek szakács felesége nem asszisztál többé negédes mosolyával a lávakő macerás elmosogatásánál.
Nem üres kézzel toppant be tehát a város legjobb szakácsa. Város? Földkerekség! - helyesbítettem, midőn belekóstoltam a doboz mélyén kushadó csodába. Ahogy forgattam villámmal a barnára pöndörödött tésztalapocskákat, egymást boldogító zöldségdarabok - cukkini meg sárgarépa karikák - bukkantak elő, és mintha legalul maga Stahl Judit is ott szorongott volna egészen sárgán.
És egy ilyen ember fotócikkekkel kereskedik, ahelyett, hogy éjjel-nappal sütne-főzne! Persze érzi már maga is, hogy pályát tévesztett, de nem tud pontot tenni előző életére. Sem hármat, sem egyet.