PaintUp

A PaintUp - legegyszerűbben megfogalmazva: virtuális épületfestés rávetített képekkel.

Sok-sok éve már annak, amikor először egyetlen nagyméretű diaképeket rávetítettek az éjszakai Budapest valamelyik épületére. Lebilincselő volt látni, hogy micsoda fényerőt lehet száznégyzetmétereken produkálni. A téma egyszerű volt: valamilyen, az épület szerkezetéhez igazított, vizuálisan eltervezett és preparált absztrakt látvány.

Hol vagyunk már attól! Az elektronikus médiaeszközöknek köszönhetően óriási fejlődés játszódott le ezen a területen.

Sokáig emlékezetes marad a néhány évvel ezelőtti PaintUp rendezvény, melynek célobjektuma a Műcsarnok homlokzata volt: hivatásos PaintUp művészek, és médiatechnikát tanuló diákok elképesztő audiovizuális animációkkal szórakoztatták a téren összegyűlt  óriási tömeget. Volta azonban PaintUp verseny színtere a Magyar Tudományos Akadémia is.

A Nemzeti Múzeum az idei  Múzeumok Éjszakáján a paintup látványosság meglehetősen kezdetleges szintjén próbálkozott valamivel:  előszedte vetítőit (amije volt?), két ma már muzeális kütyünek számító Kodak Carousel vetített egy-egy szomorú, első világháború-közeli pillanatot a Petőfi nevével híressé lett lépcsőpárkány oldalára, és a sötétedés beálltától éjjel 2-ig egy színházi vetítőgép egyetlen 13x18-as színes diaképe festette meg az épület homlokzatát. 

Aki ezen az estén a lépcsőn ücsörgött, mind-mind a szerény hangerejű, de legalább  romantikus zenével kísért monoton látvány része volt.

Vetítés régen, az valami más volt. Lévén, tudjuk, mi a különbség az akkori és a mostani lehetőségek között, a Nemzeti Múzeum szerény kísérletén felbátorodva tettünk most mi is - utólag - néhány, a Múzeumok Éjszakáját érintő virtuális paintup kísérletet. Hogy pontosak legyünk, paintin-ről van szó, a virtuális festés virtuális képre.

Az Epreskert szombat esti műsorában teret kaptak  a Képzőművészeti Főiskola növendékei, akik megmutathatták, mit tudnak "kedvenc társművészeti águkban." Időnkből csupán a hosszadalmas behangolásra és az első, véget érni nem akaró, tétova vempszerűségre futotta... 

nem szalaszthattuk el ugyanis a Liszt Feren Emlékmúzeum zenetermében kezdődő kamarakoncertet, ahol Bársony Péter brácsaművésztől vártuk - nem hiába! - hogy visszatérjen az állhoz illeszthető vonóshangszerek iránt hajdan elillant bizalmunk. 

Megtekintettük ezután a MKE Barcsay termében az intermediális tanszék diplomásainak kiállítását. 
Mivel ilyen helyeken mi mindig magasan hordjuk az orrunkat, megakadt tekintetünk a Barcsay terem mennyezetén, s amit láttunk, igencsak beindította paintin fantáziánkat.

A Barcsay terem mennyezete úgy, ahogy van...  

és a mi zabolázhatatlan képzeletünk paintin vetítése

Ez pedig a Magyar Fotográfusok Háza éjszakai tárlatvezetése, ahol a látvány - képzeletünknek köszönhetően - alig ismer határokat.

Ez meg már a szomorú valóság éjszaka kettő tájban.

Alles geht vorüber - ahogy Késmárky Marika énekelte. De hoffentlich  szamszing búgyet jövőre is :-)

Hazafelé aztán észrevettük, hogy nem vagyunk egyedül, azaz, hogy paintuppal útonútfélen mások is kísérleteznek. 

Mi csak egész kis lapáttal tettünk rá,
de tényleg!