Tudatállapotok

Rendőreink ma könnygázt is bevetettek a megvadult migránsok ellen.

Nem közömbös, ki honnan, milyen mélyről vagy magaslatról tekinti ezt a tényt.

A társadalom olyasvalami, ami legtöbbünknek a benne élők közösségét jelenti, ám a társadalom valósága ennél jóval elvontabb és bonyolultabb történelmi fejlemény. A társadalom, miközben mi vagyunk, valóban, egyben maga az élettér is, benne a kollektív lét funkcionális intézményeivel, melyeket a hatalom különféle szintű szerepvállalói tartanak működésben. És itt most ne az intézményeket határoló falakra gondoljunk! Ama néhány civil intézmény mellett, mint ami a művészet vagy a sport is volna, számos-számtalan olyan intézmény szükséges, melyekhez a civil nem ért (hatalmi, védelmi, gazdasági stb. intézmények) s melyek működési feltételei és mechanizmusuk az individuális szemlélet felől át nem látható.

Az individuális tudat hajlamos mindenhez az egyén érdekei felől közelíteni.

A társadalmi tudat az a tudati irányultságunk (gondolkodási attitűd, filozófiai nézőpont, belátás,) mely által mindenek előtt a társadalomnak, mint az individuálisnál összetettebben szerveződött, annak mozgásánál bonyolultabb mozgásokból álló és az azokra tekintettel kialakult/kialakított élettérnek a létezési feltételeit tartjuk szem előtt.

Az individuális és a társadalmi tudatállapot közötti különbségre itt egyetlen példát hozunk.

Uri Geller illuzionista mágus - született Gellér György - egyik könyve bevezetőjében azt tanítja, mint a maga életszemléletével egybeesőt, hogy ha befutsz autóddal egy lassan araszoló sor végére, nyomban hajts el mellette.

Ez a tanítás addig igazolja Uri Geller stratégiáját, míg senki más nem fogadja meg. Ha ugyanis a könyv minden olvasója megfogadja, akkor az fog történni, hogy mindenki elhajt mindenki mellett.

Milyen helyzet ez? Először is a sornak, azaz a szabályozás érvényének ezzel nyoma vész. A közlekedési szabályozás a társadalmi lét egyik fontos intézménye. Amikor mindenki elhajt mindenki mellett, a sok egyenként ügyes manőver tülekedésbe, logisztikai anarchiába torkollik. Ráadásul, az Uri Gellerre hallgató sok-sok ember nem úgy fog „összekoccanni”, ahogy az ősidőkben, amikor bundájának meg se kottyant egy kis tépászás és lökdösődés, hanem maradandóan kezd roncsolódni a modern, száguldozó ember védőburka, az autó karosszéria. Erre ugyan lehet vállat rándítani, ahogy a franciák teszik, akiket egy kis koccanásos sérülés nem hoz ki nagyon a sodrukból, de ha túlságosan alacsonyra, esetleg nullára csökken a következmények láttán várható visszaszabályozás, az előre haladás egyre nehézkesebbé és a hangulat a drága idő kárba vesztével egyre vadabbá lesz, az a sok egymással összekoccant ember a magának vindikált egyetlen igazát az ősi verekedés - első és utolsó érv! - útján próbálja megszerezni.

Uri Geller stratégiája nincs tekintettel a társadalmi létezés sajátos feltételeire, tehát a jól (rosszul) szervezett kollektív lét szintjén nem érvényes.

A társadalmi lét által generált funkciókban, közelebbről a társadalmi intézmények bizonyos (nem civil) fajtáiban (erőszakerő koncentráció, államhatalmi érdekképviselet, gazdasági irányító stratégia stb.) nem szerencsés individuális tudattal szerepet vállalni.

A menekültek oldalán felbukkanó civil segítők a kollektív lét individuális aspektusát tartják szem előtt, nagyon helyesen, a szolidaritást, és az emberi méltóságot.  Ez az ő terepük. Fölösleges azonban innen az államra mutogatni. Szereptévesztés részükről azt követelni, hogy az államhatalom irányítói is civil attitűdöket tartsanak elméjük előterében.

Már említettük korábban, hogy a valóság teljesen más összefüggéseit látjuk meg, ha közel hajolunk az emberhez, mint ha össztársadalmi, állami érdekek magasából, százezres, milliós sokaságában tekintünk az emberre - az embertömegre.

A maga posztján bizonyára a magyar miniszterelnök is helyesen gondolkodik, amikor a most Európára zúdult modernkori népvándorlás törvényekkel nem gondoló hömpölygése láttán törvényeink érvényét, az államgépezet működésének és biztonságának garanciáit, valamint az állampolgárok mindennapi életének zavartalan rendjét tartja szem előtt.

Az individuális tudat és a társadalmi tudat által preferálandó funkciók nem válthatók ki egymással, máshol töltik be nélkülözhetetlen szerepüket.

Visszaélni persze szerepvállalóként mindkét terepen lehet.

A kis és nagy célokat szolgáló eszközök megválasztásában és ezek bevetésében hibázni is kínálkozik épp elég alkalom.

Hogy aztán mégis, a legkevesebb áldozat mellett hogyan lehet az ellentmondásoktól megbokrosodott erőket üdvös cél (Németország :-) felé terelni, azt mondja meg minden adott esetben más, nálunk okosabb!

Civil önkéntes szórakoztat egy menekült kisfiút a Keletinél