fotóséta

A külső bejárat melletti kopár szögletben kivirágzott a hibiszkuszunk nyár elején. Rövid életű gyönyörű szirmocskáit egyszer még be is szkenneltük.

Oly lelkes vehemenciával locsoltuk, mi balgák, hogy nyár közepén sokkot kapott szegényke - mé nem beszél!?! -  s lombozata összeomlott. Ilyenkor persze előkerülnek az okosok, lehordtak bennünket, sárgaföldieket a sárga földig.
Elkussoltunk, és a hibiszkusz, ahogy a delfinek megjósolták, lassacskán összeszedte magát. A nyár utolsó napján egyszer csak hopp, ott a pompás szirmocska megint.

 A lelkünkre száradt furdalástól hajtva elvittük hisbiszkuszunkat világot látni, hiszen ez az élni akaró kis jószág ezidáig egy vacak ajtószöglet mögött tengette életét.

Először a szobánkban már honos növényekkel ismerkedett össze.

 
Ezután megmutattuk, mi az az éltető folyó víz.

Rövid ismertetőt kapott a múltról.

Összeismertettük számára ismeretlen hogyishívjákokkal.

Megmutattuk neki a várost

és végül elültettük kicsit a tévé elé, megismerkedhetett a migráns helyzettel.










Azóta ott kuksol ismét a nyugodt kis ajtósarokban. Mindennel nagyon elégedett.