2015. július 6., hétfő

Leszámolás




Néha hűvös nyugalom kell az ilyesmihez, néha meg épp a hőség talán, a hőség sürgetése. Egyszer csak felismeri az ember, hogy nincs mese.
Nincs mese, elmúlt valami, és még hozzá úgy, hogy létközegestől megsemmisült.
Megsemmisült a diapozitívokból építkező analóg audiovízió, megváltozott, másfelé tart a világ. Nem csupán a technika, de az ember is. Az ember a technikai fejlődés ezer csalétkét akarja, és egyszer csak hűtlen lesz már az élet - legyen atavisztikus, legyen kézzel fogható bár - nyűgös küzdelmeihez, a képzelet véletlenektől terhelt-ihletett analóg mutatványaihoz.
Amikor a stuttgarti Kodak gyárat bezárták... mit bezárták, erőszakkal véget vetett a Kodak Carousel gyártásnak az anya vállalat Amerikában! A computerizálódás feletti ijedelmükben az interféjszképes Ektaprot akarták ráerőltetni a világra, akkor még nem sejtettük, hogy mit is jelent ez. Persze ők sem, mert nem a jelenképesség, hanem a jövőképesség volt a kérdés, és a Kodak valahogy nem látta a jövőt.
A világ legnagyszerűbb kisfilmes diavetítő gépe, a Kodak Carousel a halálsorra került.
Bezúzták az összes gyártógépet. 2002-ig garantálták az alkatrész utánpótlást, és ez az esztendő egyszer csak itt volt, és istenem, hol van már! Ezzel a Kodak vetítők sorsa megpecsételődött. Bármilyen komplett is a mechanika, a diavetítés forró üzem, a lámpa körüli forgó alkatrészek tengelyperselyeiből kiég a kenőanyag. Meg lehet úszni, ha nem vetít az ember, de akkor meg az egész minek?
A Kodak Carouselek sorsát igazából nem a Kodak anyacég pecsételte meg, hanem a digitális fejlődés. Jöttek a projektorok sokszorta nagyobb fényerővel, és alájuk dolgozott a digitális képfeldolgozás. A legparádésabb látványpörgéshez sem kell már több egyetlen projektornál.
A régi vetítőgépeknek nagyon kellett a sötét auditórium. A fényerős projektorok mellett elszokott az ember ettől is. Oda, ahol több vetítős, diapozitívekből összerakott műveket vetítenek, ember nem megy be.
 Maga a videó lépett rá a fotó-AV nyakára. A technikai fejlődés szárnyal, minden a filmi ábrázolás felé tart. Gyerekjáték lett filmfelvételt készíteni, és házilag szerkeszteni.
Egyszer csak rádöbben az ember, hogy több vetítős műveihez már csak egyetlen vetítőgépe maradt, az is ki tudja meddig még.
Aki képes rá, a műveit digitalizálhatja. Még precízebb is a kép, mint amilyen a hosszas, sokvetítős jusztírozások dacára egyáltalán lehetett.
A drága diavetítő technika, s különösen a profi vetítéshez nélkülözhetetlen, századmilliméterig precíz termékek, mint például a perforációt középponthoz integrráló, fogakkal felszerelt diakeret, teljesen haszontalan dologgá lettek. A hangszalagról vezérelt, betárazott művek soha többé nem lesznek levetítve. Még ha valamilyen múzeumnak kellene is ilyesmi, ugyanazzal a kérdéssel néznek ott is farkasszemet: meddig működik még a hozzá szükséges bemutató technika?
Így aztán a nyár kellős közepén rádöbben az ember, hogy a körtárai, melyek beborítanak egy teljes falat, úgyszintén a halálsoron vannak, diástól, programozott hangszalagostul, drága vezérlőkütyüstül, mindenestül.
Lássuk uram, mire megyünk ketten, jajdul fel az ember, s borítja a tárból, mint vödörből a papírkosárba a tengernyi diapozitívot, aminek csak a kerete, mert precíziós feltételeket szolgált, egyenként többszáz forintba volt.
Ha minde közben van egy új világ ígérete, boldog lehet az ember. Dum spiro spero.
Új világ ígérete pedig van. Alkotni digitálisan sokkal-sokkal tökéletesebben lehet. Na, nem azok mondják ezt, akik mindig is a színtónusok gazdagságán lovagoltak, hanem akik, míg élnek, a kreatív gondolataikat kergetik.
Végül is, ha elég meleg van nyáron, télen meg hideg, akkor tágul, zsugorodik az anyag, s néhány tíz év alatt széthullik a kémia valahány szülötte.
Ha a mű nem futott jó időben eleget, ezt már hiába siratjuk.
Nekünk ettől nem kell tartanunk, nekiveselkedünk tehát a kánikulában a selejtezésnek. Szörnyű érzés, az életünk értelme kérdőjeleződik meg kicsit, mert mi a fotó-audiovízióba, életünk értelmének tekintvén mindent beleadtunk. Egyetlen  zördüléssel zúdul a körtárakból a papírkosárba többszáz dia. Egyetlen zúdító mozdulattal tűnnek el művek, mik az egész világot bejárták.
Létrehoztak Nyugat-Európában valahol egy diaporáma archívumot, ám a maguk idején oly diadalmas és a világnak szellemi bátorság dolgában példát mutató Kelet-európai alkotókra nem terjed ki az értékmentők figyelme.
Műkedvelők buzgalmától kelt életre a diaporáma majdnem ötven évvel ezelőtt. Az efféle babráló alkotás (alkotósdi) zömében a műkedvelők terepe maradt, akiknek az értékszemlélete mindig is a pillanatnyi divat függvénye volt.
Eltűnnek a hajdan csereberével szerzett világjáró pályatársak művei is a papírkosárban. Többen nem is élnek már. Ha az ember emlékszik, az pont elegendő. Nincs az a digitális technika, ami műveiket, a csetlő-botló dramaturgiai próbálkozásaikat az analóg eszközök eltűntével rekonstruálni tudná, de nincs is kinek levetíteni.
A hetvenes évek második felében még csodálattal nézte az ifjúság a diszkó műsorok szünetében, hogy A kép átúszik B-be.
Háromszáz A kép átúszik... na nem, belekeveredik háromszáz B képbe a papírkosárban.


A látszat csal: többszáz diakeret bámulja egymáson átszivárgó fényeit. A papírkosár 55 centi magas és a nyílása 50 centi átmérőjű.
Amikor végeztünk, a kosár alighanem tele lesz.








Mint a 40x40 milliméteres keretekből kitetszik, valaha a profi fotó-audiovízióban is otthon voltunk.
A kölni Photokina audiovizuális versenyén 1986-ban díjat nyert promóciós munkánk hever odalent.









Világot bejárt művek ölelkeznek itten. A nagy megtiszteltetéstől diakép alakot formál magából a papírkosár.















Világjáró cipőnk követi a virtuális sírba világjáró diáinkat.












Utolsó két vetítőgépünk nem hisz a szemének.










Mi magunk azonban halljuk még nagyon is az idők szavát. Szelfi, ez most a menő. Állvány és önkioldás, semmi kérész-divatú szelfibot!









Ez pedig itt a fájdalmas elmúlás képzelethazdag ábrázolása.












A plecsnikről már említést tettünk minap. Azokat bezzeg még tartogatjuk. Ilyen az ember. A plecsni fényes, és kicsi. Nem lesz gond, a nyúl is könnyedén kidobja, ha egyszer majd szedni kell a sátorfánkat.

4 megjegyzés:

  1. Most még a daguerra-typia ls a lyukkamera a menő, de előbb utóbb divatba jön a diaporáma is - vagyonkat fog érni minden diád. Eljön az az idő amikor igazi ikonja leszel maradsz ennek a műfajnak. Csak meg kell érni, és az k.nehéz...

    VálaszTörlés
  2. Ezért a képsorért is érdemes volt futtatnod az eszmét!
    ... egyébként meg mélységesen egyetértek Gábor Tamás barátoddal, ne dobj ki tehát semmit. M

    VálaszTörlés
  3. Ezért a képsorért is érdemes volt futtatnod az eszmét!
    ... egyébként meg mélységesen egyetértek Gábor Tamás barátoddal, ne dobj ki tehát semmit. M

    VálaszTörlés