2014. november 9., vasárnap

Az ecpec örök





- ...cérnára cinegére, ugorj kislány az egérre, ec-pec kimehetsz - hadarta a terebélyes filodendron fürdőszobánk magasra épített polcán, és rámutatott egyik levelére, ami gyorsan sárgulni kezdett.
Néztünk iszonyodva.
- A szívem megszakad nekem is, de egyet választanom kellett – szabadkozott a filodendron. – Ennyinek nem jut.
Mondania sem kellett, micsoda nem jut, hiszen mi is nagycsaládban nőttünk fel.
- Mi azt szoktuk mondani a végén, hogy holnapután bejöhetsz – próbálkozott valamivel a delfinünk, aki épp zuhanyozott a fürdőszobában.
- Ez csak az ábránd hátsó kertje – válaszolta a filodendron. 
Összes levelét lassan felfelé csavarta, mintha a gyengébbek kedvéért kancsalul festett egekbe nézne. Aztán már mondhattunk akármit, máshová figyelt. Miután sárgult levelét lepottyantotta, mozdulatlan filózásba merült olyasmiről, amiről csak ő tudhat.
Ábrándos elménket átkapcsoltuk belátásra, belöktük sárga halottunkat a papírkosárba, s számba vettük, mi dolgunk mára.

Ekkor érkezett a rosszmájú bejelentés, hogy a filodendron levele nem sárgul, hanem szürkülve összeszárad.
Hát, tudjátok, sok itt az okos ember.
Át tudnánk írni a történetet, miért ne, mert számunkra az olvasó szent. Például írhatnánk, hogy a levél feketedett.

- Tőlem ugyan, ha bele feketedsz, sem szívsz több nedvességet, mert már nekem sincs – szólt a filodendron.
Ez így is nagyon életszerű lenne.
Vagy akár ez is:
Az egyik levélke, amelyik már három napja nem jutott nedvességhez, kezdett lilulni.

vagy
- Ennyinek nem jut. Egytől meg kell szabadulnom – szabadkozott a filodendron. - Amelyikre az ecpec kijön. – Ec pec kimehetsz, holnapután bejöhetsz…
 Hallotta e szavakat a kis levél, a legfélénkebb, és arca elfehéredett.

vagy akár:
Gyere, kicsikém! – szólt a filodendron egyik leveléhez. – Most azt fogjuk játszani, hogy Te vagy a kék madár, aki aztán elrepül.


Szóval nincs lehetetlen számunkra, amíg az elmesélés életszerűen hat. És ha időnkbe belefér. Mert mint már említettük, ideje volt számba venni, mi dolgunk aznapra. Kettő is volt. Választani kellett valahogy.
Ec-pec kimehetsz, holnapután bejöhetsz, cérnára cinegére, ugorj kislány az egérre! Fuss!
Micsoda mázlijuk van egyeseknek! A növények meglocsolása nyert.

Kicsit persze várni kellett, mert a delfin, akinek kedvére volt ez a fordulat, örömében sehogy sem akart kijönni a zuhany alól.
- Befejezzem vagy folytassam még – kérdezte magától. – Ec pec kimehetsz, holnapután bejöhetsz, cérnára cinegére, ugorj kislány az egérre, tus!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése