Augusztus 15-én került hozzánk ez a magas esztétikai és tápértéket képező gyümölcs a fa semmire kellő levelével. Feltűnt nekünk egymásra utaltságuk. Fotográfiai eszközökkel azt vizsgáltuk tehát, melyik éli túl a másikat.
13 nap elmúltával láthatóan még mindkettőnek vannak tartalékai.
Egy héttel később már határozottan látszott, hogy a gyümölcs nem bírja sokáig. Bezzeg a levél!
Újabb két hét elteltével elmondható volt, hogy mialatt a levél alig veszített szépségéből, a gyümölcs nem csupán ehetetlen, hanem pocsék is lett.
Szeptember 30-án a művészet eszközeivel a szemétkosárban kuttatunk éppen, és kapóra jött az ott talált viszonylag friss banánhéj. Hipotetikus kérdésünk az volt, hogy a még jó bőrben lévő banánhéj erőt kölcsönözhet-e a haldokló gyümölcsnek. Nem fairplay, tudjuk, de erkölcsikeg fejlett esztétikai érzékünket bántotta, hogy a piszok, semmirekellő levél még alig vesztett eredeti zöld színéből.
Október 5-én aztán szomorúan kellett bevallani magunknak, hogy a gyümölcsön már semmi nem segít.
És mit tesz a művészet, a művészi szabadság:
Mi már örökre így fogunk emlékezni a szomorú sorsra jutott őszibarackra
vagy ha tetszik, így.
Mert ez a művészi iagzság
sőt, ez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése