Fotóhónap

Tegnaptól pörög az idei fotóhónap. Európai hason-áramlatokkal szinkronban.

A nyitás a Fugában volt, mint tavaly is már, és hasonlóképp összecsapottság látszatát keltette.

Nyitás legyen ünnepélyes, fotóról lévén szó, legyen fény! – mondjuk.

Nem volt.

 

A pincehelyiségekben baltikumi fotográfiával köszöntötték az idei fotóhónapot.

     Réges-rég a művészet múzsája égi magasságban honolt, fel kellett hozzá emelkedni. A mai öregek századában a művészet, míg egyik lábával a fellegekben állt, a másikkal a kocsmákban. A művészet címszó alatt összefolyt a formába öntött emelkedettség az alpári média-szórakoztatással.

Ma aztán meg a képzőművész egyik lábával már a fotóban áll. A fotó meg két lábával a korban. Harmadik láb is volna, de az anakronisztikus, két lábon állók számára megvetendő.

Ihlet helyett diskurzus van, meg vizsgálódás. A mennyekből leszállt a művészet, a mennyekben Hawking van, aki utolsó erejével még mondja a fekete lukat.

 

A baltikumot trendi köntösben vonultatták fel, dominánsan itt is a konceptuálisok és a vizuálisan unalmas agyalók meg a kópiahajigálók mutatkoznak.

Valami gixer történt azonban. A finn fototgráfus, Perttu Saksa kollekciója – jelentős falfelületeken - azt a látszatot kelti, hogy van még művészet is, ama ihlet és tehetség fémjelezte értelemben, nem csak süketelés. Azt a látszatot kelti, hogy sugározhat még emberből érzéki, mágikus erő. Ez pedig hirtelen megkérdőjelezi azt a temérdek kortársi erőlködést.

Úgy csináltunk, mintha nem vettük volna észre, mert nem szeretnénk örökké széllel szemben pipiskedni.

Az idei fotóhónap a történetmesélés újragondolását és lehetőségeinek fotográfiai, illetve fotóalapú bemutatását helyezi középpontba.

Megjegyeznénk, ez így tisztességes vállalás, szép feladat is lenne, ha nem szólíttatná magát mindenki művésznek e terepen.

Van vetítés is, animáció falra hányva. A forma nem megformált. Képzelje formába a látnivalót ki-ki magának.

  Talán a megnyitó ünnepség adalékaként, minden esetre az után alig fél órával elhangzott még a Zsitva Tibor fotóival felvértezett nagyteremben némi hangulatkeltő zeneszó. Itt volt az alkalom, hogy lábra menjünk:

Külön teremben vonult fel az MTI múlt mesélő képeivel. Szocialista idők. Az akkori MTI fotográfiát egységesnek mutatja egy nem igazán hízelgő vonás. Megkockáztatjuk: egyféle politikai zsánerfotózás volt akkor divatban. És mintha a hatalmas archivum nem is tudna mást. A mostani felvonulás olyasfajta világról szól, ahol csak kirakat-élet van. Problémák nem léteznek. Az ember egyfajta séma, szolíd konszolidáltságba csomagolva.

Mindamellett megidézi az MTI kiállítás egy külsőségeiben rég eltűnt korszak helyenként intelmeket sugalló, máshol megmosolyogtató - és az öregek számára nyilván nosztalgiát ébresztő - infrastrukturális sajátosságait, mikről unokáink már nem is értik majd, mi az.

Mit írhatnánk még. Valami szépet a Baltikum tárlatáról. Igen, megvan:

Öröm volt látni a sok tehetséges fiatal értünk gondolkodását, a jó ötleteket és azoknak a megvalósulási terveit! Köszönjük szépen!

Csütörtökön a Fotó porta foglalta el a kiállítótereket. 

Előtérben: sokk sok lépésben.

 

Főemlősök