2012. december 11., kedd

MACIVAkodás nem volt

Megnyílt a MAOE és a MACIVA együttműködésében fogant összművészeti pályázat kiállítása, a Valóság és Illúzió.

















A fotó kategória díját S.Faragó Gyöngyi kapta. Mondhatnám, családban maradt, így ma civakodás nem volt. Képünkön S.Faragó még vonakodik átvenni a díjat, mert a hírügynökség fotóriportere nem állított élességet.
Mi tagadás, a fotó tagozat  a tőle elvárható szinten teljesített, azaz, aki biztosra ment, az előhúzott a fiókból valami idevágót, aki meg frissen mozdult rá a cirkusz témára, zömében alulmúlta a professzionális művésztől elvárhatóakat.
A kiállítás csaknem 300 művészt vonultatott fel. A képzőművészek pályamunkáit csak referenci értékű, de helyenként nagyon decens fotódokumentáció mutatja be.

Többek között Baán lászló és Fekete György rangosította a megnyitót.
Lépcsőházi alánézetből a megnyitó díszvendégei.

Lábshow, avagy az egybegyűlt művészsereg Baán László megnyitó beszédét hallgatja.












Végül:
Varieté.
Hab a tortán.



















Szerénységünk tiltja, hogy saját közreműködésünkről szót ejtsünk. Annyit azonban elárulhatunk, hogy illúziónk nem volt, és a valóság minket igazolt :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése